A minap (amerikai idõ szerint tegnap) hivatalossá vált a The Elder Scrolls széria következõ részének a bejelentése, ami a Skyrim nevet viseli. Ebbõl adódóan a sztori valószínûleg Tamriel ezen részén fog játszódni, idõben pedig az Oblivion eseményei után vagyunk néhány évvel (ezzel megcáfolva sok fake trailert.) A játék hivatalos (jelenlegi) megjelenési dátuma 11-11-11 (2011. november 11.) Nagyon úgy néz ki, hogy a híresztelésekkel ellentétben, a játék nem MMO lesz, hanem megmaradnak a korábbi Single-player vonalnál.
Rövid leírás a játékról, a sorozatot eddig még nem ismerõ kollégák kedvéért: Belsõ- illetve külsõnézetes (FPS vagy TPS igény szerint), egyedi fantasy világban játszódó, egyszemélyes szerepjáték, mely csak részben sztori-orientált, így nagy szabadságot ad a játékos számára. Végigjátszási ideje több száz óra.
Én eddig csak a TES3-at vittem végig a sorozatból, jól elvoltam vele.Plusz ennek elsõ kiegjébe belenéztem, azt már untam és hamar kidobtam. A TES4-et is kipróbáltam, de elkaptam a lila földes bugot, s nagyon elment a kedvem az egésztõl... Az 5. rész ezek után már nem is érdekel.Nem hiszem, hogy játszani fogok vele.
hmm ha jobban belegondolok a sárkányok röpködnek, hogyan ütjük majd szét õket? Lehet hogy visszatér Morrowindbõl a levitation? *reménykedik*
Egy kis bug miatt, ami gondolom elég egyszerûen megszüntethetõ, megfosztottad magad az egyik legjobb játék élvezetétõl? Mondjuk nekem sokféle verzióban megvolt (warez, eredeti, xbox360) egyiknél sem volt semmilyen, játékélményt nagyban befolyásoló bug. Nekem nagyon várós ez a játék, rengeteg órám lesz benne, ha jól megcsinálják, mert azért van mit javítani az Oblivon hibáiból.
úgy elmennék egyszer hozzájuk pályatervezõnek, remélem itt már nem fogják erõltetni, h mindent a gép generál le
na akkor kérem kifejteni h ogy a felmoddolt oblibionban milyen h ibák maradtak.
sztem :
a deadly reflex mod nem volt igazán eltalálva, túl volt bonyolítva már.
alapból kellene lóharcnak lennie az 5. részben, lándzsával és íjjal is, valamint pár kombó de nem sok, ez nem a tekken, a dl is ezzel lett elbaszva. a monster modokkal nagyon jól el lehetett lenni, én azon finomítanék kicsit, mondjuk +5 v. +10 szintig jelennének meg szörnyek az alap szintezéshez képest, vmint fix npc level de ilyen m od is volt, mert ciki volt kettes szinten egy õrt vagy egy vámpírt levágni.
ami még fontos lenne, hogy területenként is változatos legyen a fauna, és a romokban is jellemzõen legyenek a szörnyek
A moddok nem mérvadoak az eredeti játék a lényeg a fejlesztök is abból indultak el.
Hát, sok tippet olvastam, hogy hogyan lehet megszûntetni ezt a bugot. Többször próbálkoztam orvosolni, de csak a lila földdel maradtam... Szóval olyannyira elvette a kedvemet a sok potya kísérletezés, néha uninstall és a maradandó lila föld, hogy egy életre elment a kedvem az egésztõl.Sajnos van ilyen. :(
El sem hiszem, végre új TES, csak olyan messze van. Miért nem a megjelenés elõtt jelentették be 1 hónappal
Nagyon várós, az elõzõ két részben rengeteg órám van benne.
Már nagyon várom én is bár még tényleg elég messze van. :S Sajnos még nem sikerült végig játszanom egyik részt sem de nagyon szeretném csak borzasztó hosszúak. :D Ami egyben persze jó is. :D
Várjuk :) Oblivionba 400h felett raktam [kocka]
Várjuk! :D
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
+fav Szó szerint hónapokig nyomtam a Morrowindet + Obliviont +összes kiegészítõjüket. Életem legjobb számítógépes élményt nyújtó játékai, ezért nagyon várom a folytatást.
nehogymár nekem kelljen moddolni a játékot, hogy játszható legyen. oblivion nagyon jó játék volt, de egy-két elvi hibájától a falnak tudtam menni...
á de imádtam a 4-et, várom ezt is. Az basz csak fel, hogy ebbõl is meg pár másik játékból is értelmes trailert nem nyomtak még ki, csak ilyen szar CGI teasert... hát komolyan...
nos, az eltelt évek alatt annyi szuper mod készült, hogy nem igazán lehet elmenni mellette a fejlesztõknek sem. ami oblival most játszok, annak köze nincs az alapjátékhoz már szinte...
nos, nem úgy tûnik h ogy ne lenne fejlõdés... ja, és lett kétkezes harc is meg kitérés.... nyilpuska....
sztem ebben már benne lesz minden ami a 4bõl kimaradt, hála a modfejlesztõkenk, akik 5letekkel látják el a kiadót, és meghatároznak egy minimum szinvonalat az új részben
én a bejelentés hatására el is határoztam, hogy a nehrim befejezése után nekiállok egy modolatlan oblivionnak (pedig a nehrim közben még azt gondoltam, hogy soha nem akarok már a sima oblivionnal játszani). hogy miért? mert igazából SOHA nem játszottam végig a modolatlan obliviont, a fõ sztorit és a kiegeket. ami vicces, mert szerintem több száz óra játékom van ebben a játékban. csak az unofficial javításokat teszem majd fel.
olyan régen játszottam a sima oblivionnal, hogy szó szerint nem is emlékszem, milyen élmény volt...fõleg, hogy a skyrim állítólag egyenes folytatása lesz.
Én nem is tudom mi abban a fõsztori. Bérgyilkos küldiket végigcsináltam, meg a tolvajokat eléggé sokáig, de ilyen fõ történetnek tûnõ dologgal nem is találkoztam.
jah tudom tolvaj meg bérgyilkos guildet szerettem azoknak volt a legizgalmasabb küldijeik. persze aztán minden városban zavartak meg gyilkoltak fõleg ha vámpír is lettél :D de végül megbocsájtottak ha végigvitted a fõszálat :D
A Dark Brotherhood-ot én is imádtam, kurvajó mellékszál volt. Csak sztem a vége lett gagyi, hogy "csak" listener(asszem így hívták) lettünk. Valami nagyobbra számítottam.
Szerintem mindekit kicsit meglepett a kutas jelenet, de hát ez a jó az egész játékban hogy nem sablon, úgy gondolom az MMO zás csak tönkre tette volna mert felborulna a játékélmény.
Oblivion a 4 volt, aztán jött hozzá egy rendes kieg meg egy rajongói. rendeset próbáltam már kieggel addigra érett meg a gépem. rajongóit nem.
3 as pedig a morrowind volt, régi de igazából sok minden benne van mint a 4 ben. 1-2 teljesen kimaradt :D 3 asat is még nvidia karihoz kaptam úgy 6 éve :D
Hát a mostani konkurenciát(Gothic 4) sajnos nem lesz nehéz gyorsan maga mögé utasítania. Az Oblivion is durván lenyomta a Gothic 3-at, pedig az egy remek játék volt a Gothic 4-hez képest.
Jah, ez kell csak meg egy kis enyhe polírozás vagy pár olyan plusz effekt, ami életszagúbbá teszi a kinézetet
(fú emlékszem mikor megláttam az elsõ screenshotokat régen róla... befostam, hogy hogy néz ki, atomüber és a hab a tortán akkor volt, amikor elkezdtem vele játszani és kijutottam a börtönbõl és körülnéztem... az a háttérzene meg az egész táj... Nem viccelek, pár napig úgy játszottam a játékkal, hogy sétáltam egyik questtõl a másikig, nem futottam, vagy valami! :D)
Najó de pl. a Gothic 4-nek nagyon faja grafója van terepre. Idõjárást is nagyon jól szimulálják, fény-árnyék játékok meg egyenesen kiválóak. Szal. lenne mit tanulni tõlük azért.
Igen, de a Gothic 4 mindezt nagyon szûk területeken, lineáris játékmenettel valósítja meg. Nem mérhetõ egy oblivion vagy new vegas féle, óriási térképpel és nonlineáris játékmenettel bíró játékhoz. És mellesleg a Gothic 4-nek a grafika az egyetlen pozitívuma.
Noés? Így a minimum grafó szint adott, ezt kell egy jókora területre ráhúzni (hely van, memória és vidmemó is bõven).
Azért voltak hibák murván a Gothic 4 engine-jében is, pl. az árnyékok mozognak, ahogy a nap lemegy az égen, node túl nagy fáziskülönbség van két árnyékpozíció között (szögben, azaz a nap mozog nagy lépésekben) és így lehet látni, ahogy arrébbugrálnak az árnyékok. Az baromira idegesítõ.
valahogy abban reménykedem a legjobban, hogy nem követik el még egyszer ezt a szintezõdõs baromságot. plusz, remélem a fejlesztõk azért vetnek egy pillantást a nehrim-re, és meglesik, hogyan is kell igazából egyedi dungeon-öket és részletgazdag, hangulatos helyszíneket kitalálni.
Már nem azért de ha msotani konkurenciát említünk akkor a Two Wolrds2-õt kéne mert az pl szanaszét veri a gothic 4-et és olyan engine dübörög alatta amit sok játék irigyelhetne. és ki is van használva a gothic 4 meg egy csõd és nem játékmenetszinten.
Nemtök8?! Egy jó bögyös nõt látsz, és az jól néz ki, nem az érdekel, hogy hogyan sakkozik. Most csak a külsõrõl/grafóról szólottam.