Egy MMO fejlesztése hosszú folyamat, legalább 3-5 év ha kapkodnak, de ha minden hibát kijavítanak és rendesen befejezik az alapjátékot, akár 7-8 év is lehet. AoC-ot 2017-ben a PAX Prime-n mutatták be először, tehát a játék fejlesztése alig 2-3 éve mehet még csak. Ha kapkodós 5 évet számolunk akkor 2016 + 5 = 2021, de inkább legyen kész 2016 + 7 = 2023.
Szóval remélem 2019-ben nem lesz kiadva játék, inkább várok még plusz pár évet és közben dolgozzanak rajta becsülettel :) Senkinek nem hiányzik egy x-dik félkész mmo játék, Dunát lehet rekeszteni már velük :(
Ui: Összehasonlításképpen a Star Wars The Old Republic MMO játékot 200 millió dollárból 3 év alatt indították el (2008-ban jelentették be, 2011 karácsonyán jelent meg), olyan irtózatos bughalmaz volt a játék, hogy hiába az első hónapban eladott 1,7 millió példányszám, az első pár hónap alatt annyi játékos tűnt el (2012 nyarán bezuhant a kritikus (fél millió játékos) alá), hogy 2012 végén át kellett állniuk F2P modellre. Ma az ingame itemshop tartja el a játékot köszönhetően a sok SW rajongónak.
Alapbol rossz otlet barmit csinalni karacsony elott mert januarig ugyis szunetelnek kb. ha meg probalnak valamit csinalni az unnepek elott az meg csak kapkodas.
Nagyon rossz ötlet volt az APOC open bétájának indulásával egy időben nekiállni az új honlapnak, először meg kellett volna csinálni az oldalt, és utána jöhetett volna a többi.
Hááát... a múltkori streamben volt ugye harminc perc, nyakig ülnek a webes gondokban, a Siege-csúszásban, meg a többiben, szóval nagyon meglepne, ha jönne valami. :)
Ziz elkezdett normálisan kritizálni egy podcastben (linkeli a videója alatt), aztán elborult az agya és kb. az itteni trollok szövegét nyomta vég nélkül, még a beszélgetőtársai is rámutattak, hogy azért az nem úgy van, ahogy hangoztatja, szóval konkrétan hazudott, vagy ha megengedőbb vagyok, akkor teljesen tudatlanul hadovált összevissza.
Egyébként ez nála nem az első eset, hajlamos nem utánanézni a dolgoknak, kb. Jahlon szöges ellentéte. Steven berágott és kivágta, erre Ziz lenyomta a duzzogós videóját, kb. ennyi.
@Zarache87: akik tényleg követik a játékot, nagyjából biztosra veszik, hogy nem fog idén megjelenni, ahogy Running is írta. Az Intrepid többször elmondta, hogy ha kell, csúszás lesz, nem fogják kiadni félkészen. Mondjuk ne is adják. Utoljára szerkesztette: Nephin, 2019.01.10. 15:35:06
Annyi a lenyege, hogy a srac kicsit durvabban fogalmazott nehol (mondjuk igy is boven belefert) es egy podcastban ugymond kerdore vonta a ceget, hogy nem mutatnak semmit mar regota es az utolso vblog gameplay is mar egy regebbi anyag. Masnapra a negativ kritika miatt Steven elvette tole a Content Creator jogokat es kivagta a programbol mert negativ hangnemben beszelt a jatekrol. Viszont az egesz podcast es az itt linkelt video azert feltesz olyan kerdeseket amiben teljesen igaza van. Mert Stevenek mar regota nem mutattak az mmorpg-rol semmi kezzelfoghatot es foleg a BR is nemileg kozrejatszik benne.
Aztan ugye ezek utan szepen a white knight es a szkeptikus reteg is elekzdett azert vitazni nemileg es azert meg mindig beszelnek rola. Amugy ItsZiz is nemileg fogalmazhatott volna konkretabban vagy maskeppen, de Steven reakcioja is azert eleg durva, hogy csak ugy szo nelkul kirak valakit ha nem pozitiv contentet kreal a jatekhoz.
Kivancsi leszek, hogy elfojtodik ez vegul vagy tovabbra is fentmarad ebbol a szktepikusagg. Esetleg Stevenek vegre mutatnak valamit. Utoljára szerkesztette: Zarache87, 2019.01.10. 15:32:51
ItsZiz-es balhé mit takar? Mi történt, otthon majd megnézem a videót.
Hat majd kiderul mi lesz ebbol, de a 2020 vagy a 2021 realisabb ha azt vesszuk miket igertek be. Mert nagyon sok jo hangzatos dolog be lett igerve amitol tenyleg utos lehet ez a game, de nem eloszor igertek nagyon a fejlesztok es lett belole semmi. Majd ugyis ha idoben ugyleszunk es tobb ralatas lesz konyebb lesz donteni, de jelenleg eleg homaly fedi az mmorpg projectet es nem sok mindent mutattak meg. Viszont ahogy nezem a ItsZiz-el kezdodo drama azert eleg erdekes beszelgeteseket szult az interneten azota igy Steveneknek valamit hamarosan azert mutatni kell.
Dehogy lesz ez kész, majd 2020 tavasz, vagy nyár vége, szerintem ennyi csúszás minimum lesz. Én pl személy szerint nem is várom időre, egyetlen mmo sem jött időben, ha igen, kár volt kiadni, sokszor azokat is, amelyeket csúsztatták. Utoljára szerkesztette: Running, 2019.01.10. 14:22:30
Ez is az elozo videot taglalja ahol a kis MLM mogul nemturi a kritikat. Mindket videoban egyenlore tobb az igazsag mint a WK CC videokban ahol Steven keze ala dolgoznak. Tovabbra is kivancsian varom mi lesz a jatekbol, de egyenlore amit mutattak foleg ennyi penzbol az nagyon keves es lehuzas szaga van. Majd az MMO alpha fokozatoknal ugyis kiderult mennyire dolgoztak a jatekon mivel ha ev vegen ki akarjak adni akkor mar a jatek nagy reszenek kesz kene lennie es az alphaknal mar csak a finom hangolas es a bug gyomolalast kene csinalniuk a maradek fel evben.
Na azert elekzdtek az emberek esszeruen gondolkodni.
Nem kell fizetned, egy csomó skin megszerezhető csak XP gyűjtésével (Adventure Path). A Legendary Path kerül tíz dollárba tíz hétre, ez plusz skineket ad, de ha nem kell, akkor elvagy az alappal.
A BR egy tesztfázis, amit arra raktak össze, hogy valamennyire nekünk is élvezhető módon tudjanak adatokat gyűjteni. Kicsit kikupálták az eredeti verzióhoz képest, bedobták a skineket, hogy legyen miért vacakolni vele, és ennyi. Az ostrom és a hordás rész később jön hozzá, mindegyiknek más tesztelése lesz a célja.
Kösz,végülis megnéztem,ami jó az a grafika+zene,végülis a Battleroyal sose érdekelt,ittis 3 meccs után meguntam,mikor ketten együtt mászkálva öltek meg az pl. kifejezetten flusztrált. Végülis ahogy nézem sok mindent felvéve egész változatos skillek vannak. Egyből jön hogy mindenért fizessek,hát nem tom ez igy elég volt,majd megnézem újra ha kijön.
Ja dógoznak :) De most náluk lassan éjfél lesz, ha jól számolom. Teljesen felesleges volt belengetni ezt a dec.18-at, mert ebből talán még holnapra sem lesz semmi.Folyamatosan csak az újabb halasztásokról írnak, nem igazán biztató kezdet ez sajna :(
Biztos dógoznak még. :) Pushing new site to production now. Deployment underway. Eta 5-10 min. When site is up you will need to login with your ashes account or create a new account and you can use that account to login to the launcher. The download of the client will be available on the Apoclaypse site Utoljára szerkesztette: Running, 2018.12.19. 07:26:48
Se mail, se oldal (maintance) :( Pedig hajnal 4 -től már mennie kellene.
Nephin küldte: UPDATE 2: Steven, Today at 6:55 PM: @everyone Glorious Ashes Community, the old website will be retired in the next 30 minutes. The deployment of the new website will take approximately 4-8 hours. We will begin the migration process in preparation for Apocalypse open testing that begins this evening at around 7pm PST. We will be capping total players allowed to 250k concurrent users for today and tomorrow as we test server stability. Utoljára szerkesztette: Running, 2018.12.18. 19:04:11
Sajnálatos, hogy egy alternatív valóságban élsz, de az Intrepid fejlesztői mindig elmondják, mi miért történik, és azzal mi a cél. Itt is elhangzott, hogy az Apolcalypse miért került leválasztásra a tesztekről. Ha utánanéztél, akkor nem tudom mit nem értesz rajta. Sajnálatos, hogy csak pazarlod a karaktereket, arra kérlek, ne rontsd itt a levegőt, nem vagy semennyire sem hasznos semmire sem. Nincs értelmes gondolatod a topikban, értelmes magyarázatod bármire vonatkozóan, egyszerűen csak beöntesz ide random ostobaságokat, random elképzelésekkel. Kérlek szépen, ne tedd többet. Köszönöm.
A baj azzal van eppen, hogy utánanéztem, kovetem a dolgokat, es azert irtam amit. A hulyesegeidet meg a kreten beszolasaidat tartogasd masnak, nem vagyok ra vevo. En a játék jelenlegi allpotarol objektiven irtam, te meg itt kiscsira módjára adogatsz. Huzd mar le magadat a wcn hulyegyerek, tényleg idegesito mar mennyire idiotan véded a nagy semmit, es mindenre figyelsz csak a valosagra nem. Faszert kell allandoan beszolnod? Itt tényleg barki lemer barmi realis dolgot irni a játékról, egybol meg kell vedeni, es ovodas szinten adogatni. Ilyenkor latod magadat mit miert irsz? Erdemben válaszoljál, cáfoljál, aztán adogassál. Egy ideig elviseli az ember a huléyeseget, de fullba tolod a kretént.
Kérlek segíts ki minket butákat, honnan tudod te jobban, mint ők, a fejlesztők, mit és hogyan kéne tenni a játékkal kapcsolatban? Játékfejlesztő vagy? Nem. Intrepid dolgozója? Nem. Közel vagy a tűzhöz? Nem.
Minden szépen el van magyarázva, minden tisztán le van kommunikálva. Ha képtelen vagy utánanézni, vagy akkora arcod van, hogy csak fröcsögni tudod az ostobaságot, akkor kérlek szennyezz más topikot. Köszönöm. Utoljára szerkesztette: Running, 2018.12.18. 14:01:37
Open beta? Mit akarnak tesztelni? :D Azert ha a normal strategiat kovetik, (es nem 2 evig betazni..) akkor az open betazashoz minimum 1, 1,5 fel ev meg kell, de akkor tényleg nem alszanak addig. Legalabb is amit eddig tudunk, az alapjan kb. sehogyan sem all a jatek (de lehet titokban mar majdnem keszen vannak, a gagyi videok masbol valok), nem ertem mit izgulnak itt sokan..Majd jovo karácsonykor lehet izgulni, bar szerintem egy open betazashoz meg az is karcsu lesz. Ha meg tényleg akarnak ilyet, akkor mar csak az a kerdes, mi fogja kitolteni az open betazast? :D A beltartalomrol, azzal hogyan allnak, semmit nem tudok, pedig folyamat figyelem az esemenyeket, de kb semmi eddig.... De az biztos, hogy ami a külcsínt illeti, ott meg alaphangon minimum fel evnyi melo lesz rajta, plusz a combat rendszer.
Biztosan éjjel-nappal hegesztőpajzzsal tolják, hogy beinduljon a renccer.
Discordon is nyugtalanok a népek, mindenki a seggét veri a földhöz úgy várják
Mától van elméletileg Open béta, igaz ? Pontos időpont nincs ? A honlapon, facebookon nem találtam.Azért illett volna már pár nappal előtte pontos időpontot adni, mint más MMo-k esetében.Ez így nem túl biztató :(
"minden amit lehet latni a videoban, teljesen otlettelen, bugyuta, es elfogultsag es kritikusmentesen barki ramondhatja okkal, hogy gagyi."
Ez így van. Csak azt felejted el, hogy olyan dolgok alapján hozod eme sommás véleményt, mintha valaki nekiállna Eiffel-tornyot építeni saját készítésű gyufaszálakból, te odaállnál mögéje, mikor megmutatja, hogyan faragja ki a fadarabokat, hogyan illesztgeti őket így-úgy, hogy bemérje, miből mennyi-mekkora kell, és mondogatnád, hogy ez egyre vacakabbul néz ki, nem lesz belőle semmi.
Semmi baj, tudták előre, hogy a nyílt fejlesztés sok olyan emberkével jár, akiknek nem jön át, hogy mikor mi történik. Ez van.
Felesleges a mostani kinézet alapján ítélni. Ez még nagyon pre alfa. A grafika az ami a legkevésbé fontos itt még. Sok-sok statikus elem, meg placeholder. Az alapok működjenek, aztán később ha ezek jok, akkor mehet a csinosítás!
Én személy szerint nem kapcsoltam védekező üzemmódba Vicodine. A single player játékokat preferálom, de rajta tartom a szemem néhány multis dolgon: Pantheon Rise of the fallen, Camlot unchained, meg ez. Ez a védem a játékot dolog nálam megbukott. Felőlem aztán be is csődölhetnek nagyon nem érdekelne, de... Teljesen felesleges egy még fejlesztési fázisban lévő játékot leírni csak azért mert, most idézlek: "ez a video kicsit jobban kellene, hogy kinezzen". Ahhoz egyébként mit szólsz, hogy az a nagy pók a videó elején elhagyta az "otthonát", mert "kimosta" az eső?
Bless topicból tudhatjuk, hogy akik védik a játékot a legvégsőkig védeni fogják. Kár bármit is mondani. De most még tényleg korai kiállni mellette vagy támadni. Ebből bármi lehet még. Majd ha kijön early access-ként és még mindig ilyen lesz na akkor már lehet támadni, mert akkor nagyon kevés dolog fog változni már.
Latom nagyon bekapcsoltatok vedekezo uzemmodba :D En csak realista vagyok, nem pedig kritikus, jopar dologban hittem mar, kesobb mindrol kiderult, hiaba. Emlitettem, irtam, hogy tisztaban vagyok a jatek jelenlegi fazisaval. Ezen a reszen tok hulyenek nezel running, de tényleg, meg le is irtam, erre ugyanazzal jossz, hogy de ez igy meg ugy.. :D Ami nekem nem tetszik, az nem a grafika! Meg csak nem is az effektek. Hanem az, hogy minden amit lehet latni a videoban, teljesen otlettelen, bugyuta, es elfogultsag es kritikusmentesen barki ramondhatja okkal, hogy gagyi. Ilyen videokkal riogatni szoktak az embereket, nem pedig meggyozni es pozitiv reklamozni. Nem véletlenül kovetem en is a jatekot, mert hatha lesz belole valami, kicsit bizom benne, de az igazsag az, hogy a realitas talajan maradva az jon le, hogy hónapról hónapra egyre kisebb az esely arra, hogy ebbol tényleg az legyen ami. Elnezest, hogy ha valakinek nem tetszo véleményt fogalmaztam meg, es pont azok mondjak, hogy nem nekem valo, akik a legkevésbé realistak es vagjak mirol is szol az egesz :D NA nem baj, mar megint csak a sardobalas megy...Ahelyett, hogy ervelne valaki, miert is nem gagyi, a vedekezo táborból, ahelyett en vagyok a hulye :D
De most komolyan, megnézi Vicodine a videót, ami eleve medium, butított, az ui totál semmi, az animációk, effektek nagy része változik, majd megállapítja, hogy ez illúzióromboló, nem kéne mutogatni. Eleve elhangzik a videóban, hogy a dinamikus időjárás tesztelésére is van. Megjelenésig van kb másfél év, és 3 hónapig csak backend részt tesztelnek, ezek után nem igaz a vezérnek az az állítsa, hogy vannak olyan játékosok, akiknek nem való ez a játék, meg lesznek akik nem értik meg mi az amit látnak? Vicodine az élő példája annak, hogy ez az egész nem neki való.
Ugyan már Vicodine, amennyire ő elfogult, legalább annyira vagy te kritikus. :) Ez amúgy tipikus dolog az alfa fázisban. Nem tolják ki a max grafikát, mert jelenleg az a fontosabb, hogy hogyan "viselkedik" játék. Engem mondjuk zavar ez a sok robbanás effektus, mert xart se látsz tőle csak a repkedő számokat. De egyenlőre nem lesz rossz. Mondjuk ha ez 1 év múlva is ugyan így fog kinézni, akkor össze fogom ráncolni a szemöldököm én is, de kétlem.
Azt mutatják, ami a valóság, ahogy áll a projekt, kb teljesen nyitott a fejlesztés. Elmondták, hogy az emberekre bízzák felfogják e azt, hogy a termék nincs kész, fejlesztés alatt áll. Azt is elmondták, hogy nem mindenkinek készítik a játékot. Ha nem tetszik amit látsz, akkor nézz meg egy Battlefield 5-ös videót, az majd izgalomba hoz, vagy valami hasonló széttupírozott terméket, a lényeg, hogy fogyasztható legyen amit látsz, mert az a fontos, nem az, hogy a megjelent termék jó legyen.
Tudom tudom.... pre alpha, meg messze meg a kiadas stb stb.., de ez eddig egyre gagyibb...Ertem en, hogy legalabb masfel ev van a betaig/kiadasig, de azert ha olyan jol haladnanak akkor ez a video kicsit jobban kellene, hogy kinezzen. Jo sok melo lesz ezen, ebbol nem lesz semmi 2019 vege 2020 elejere, ha most ilyen allapotok uralkodnak. Ugy gondolom, egy darabig csak negativ iranyba halad az AoC vonat, ha ilyen videokkal sokkoljak a kozonseget.
Ebben a cikkben a Guild rendszerről olvashattok: Link
Egy összefoglaló cikk arról, amit eddig a Karavánokról tudunk. Jó szórakozást. Link /A honlap még fejlesztés alatt áll./
A gazdaságról és PVE-ről: kereskedés, gyártás, termelés, stb...
A pár napja leadott stream összefoglalója, 10 kérdés és válasz:
A PVP-ről összefoglaló:
Fajokról egy összefoglaló:
Érdekes volt, mert végignéztem, nem is számítottam semmire, és valahogy a videó végén azt mondtam, hogy ez igen, ebből még talán valami jó is lehet. Az ESO elején 2013-ban a 2. bétán éreztem hasonlót utoljára mmo szinten.
Ja eleg gaz. Nem ertem, miert toljak ezt a kameranezetet… Az animaciok oke, ez a gagyisag elfogadhato, mert korai stadiumban van, azt a vegefele csiszoljak altalaban. De ez az uj combat rendszer felo, hogy veglegesiteni akarjak. Amikor eloszor megláttam ezt a combatot, azt mondtam hurra! Mert lattam, hogy nagyot leptek eolre. De ugy latom, hogy beakadt naluk ez a celkeresztes FPS nezetes combat akarmi, es nem tudnak tovabblepni. Akkor pedig ez is ennyi... Na de mondjuk ezt a reszet sokaig fogjak meg tesztelni, remelem rajonnek, hogy ez nem jarhato út. Az effektek meg igen, beteritik az egesz kepernyot, indokolatlanul zavarjak a kilatast. A renges elsore zavaro volt, de aztán ha belegondolok, hogy mi csapodott a foldbe, végül nem tartom tulzasnak :D Hat igen, ezen meg sok melo lesz, ebbol 2-3 evig tuti nem lesz semmi :D