A tesztekről itt egy kezdeti terv (gondolom, mert tuti csúszkálnak mindenfele): http://aocwiki.net/Release_Phases
A legelső tesztek csak egy kis területet adtak és ott is csak igen korlátozott tartalom volt. Talán valami dungeon lehetett amivel promóztak. Az AI a szörnyek még nme voltak készek, így valami placeholderek voltak segghülyén-alacsony IQ-val. Ez a verzió kb semmit nem mond a későbbi kész játékról. Kb minden változás tárgyát képezheti. Csak valami rövid bemutató lehetett arról hogy képzelik el a játékot. Összerittyentettek valami bemutatópályát, aztán mentek kalapozni vele. Legalábbis valami ilyesmi rémlik. Ezek kár rugózni.
Senki nem mondta, hogy nincsen. De most egy olyan dolgot, ami teged erdekel, en keressek elo neked? Ugye ezt te sem gondolod komolyan. Amúgy meg nem nyaron, hanem meg azelott volt, de ugy latom az egesz lenyege neked nem megy at :D A lenyeg, hogy mar ott atbaszassal kezdtek az egesszet, hiszen penzert cserebe sokan tesztelhettek a semmit. Ez a lenyeg. Csak akkor meg nem tulajdonitottunk semmit az egésznek, mert nem melyultunk bele AOCbe, utana volt az egesz gyanus, hogy hónapokkal kesobb sem volt semmi, akkor mit teszteltek. Ez a lenyeg. Azóta is volt par hasonlo huzasuk, sot, meg mai napig nincsen meg semmi a jatekbol, de ok ezt nyilván máshogy kommunikaljak le. Ne legyel ennyire optimista, mert ha nagyon varod es elhiszed amit mondanak, akkor a vegen koppanas lesz csak.
Nem tök mindegy neked, hogy volt-e vagy sem? Mit kell itt bizonygatni linkekkel? Talán zavar, hogy nem léphettél be a nagy semmire? Gondolom a kickstarter nagy támogatókat értesítették e-mailbe, hogyha akarnak beléphetnek megnézni a saját szemükkel. Mivel kurva sokan voltak ezért a terhelés miatt nem fért be mindenki. Ennyi a történet, ne hisztizz már itt. Senki semmivel sincs előrébb.
De, teljesen komolyan gondoltam, nem infókat kértem, hanem egy linket, ahol hirdették az általad meghirdetettnek és fizetősnek nevezett, tehát nyilvános, tavaly nyári tesztet. De ha nincs, hát nincs...
Most ezt ugye te sem gondoltad komolyan... :D Akkoriban annyit tudtam a játékról, hogy keszuloben van. Massal kockultunk, nem is tulajdonitottunk neki nagyobb jelentoseget, csak akkor mar, amikor egy pax vagy valami hasonlo gamer kiallitasra a ceg alig tudott osszerakni egy olyan valamit, ami szinte a jatszhatatlansag hatarat surolta. Utana kezdtünk el gondolkodni, meg is mi a branert teszteltek ezek elotte. Persze info semmi nem jöhetett ki, mert akik eme fantasztikus tesztre bejutottak, egy digitalis alairason atmentek, nyilván nem véletlenül. Remelem kezded kapizsgalni mirol beszelek napok ota, ha ezt a témát is hozzáteszed.
Adjál már egy linket róla, könyörgöm, esküszöm, kerestem, de semmi... :D Csak egyet. Fejet hajtok, ha találsz. Kérdezd meg a barátodat, hátha ő meg tudja mondani, honnan informálódott a lehetőségről. :) Most már komolyan érdekel. :D Utoljára szerkesztette: Nephin, 2018.08.28. 21:38:29
Akkor leirom harmadszor is, hatha most atmegy :D Eppen ez volt az en bajom is, hogy a nagy semmit teszteltettek, es ugy adtak elo, hogy akik tesztelhetnek, mekkora szerencsesek, hogy bejutottak egy fantasztikus tesztre, ahol nem volt semmi. Erted mar? :D Amúgy miert ne lenne nyoma? Biztosan van nyoma, hiszen megtortent. Tobb mint egy evvel ezelott volt, az igaz, de megtortent. Ja vagom, varj, nem talalod. Tehat akkor meg sem tortent, ertelek.. :D Na az ilyenekrol beszelek...
Egy meghirdetett, párezer fős, fizetős teszt egy évvel ezelőtt, a kickstarteres kampány után, a Summer Backer kampány kellős közepén, ahol igazából semmit sem teszteltek, és aminek nyomát sem lelni, értem, legyen így...
Ez egy meghirdetett teszt volt, csak nem tudtal rola :D Teged idézve, rossz helyrol informálódsz. Ha ujraertelmezed az altalam leirtakat, akkor eppen ez az, ami miatt en is szidtam az egesz bandat, hogy az a parezer ember a hatalmas nagy semmit teszteltek, es meg fizettek is erte… De mind1 is, mar nem igazan izgat a tema, ha jo lesz, jo lesz, kovetem az esemenyeket, csak pesszimistan :D Mar vagy 15 eve mmorpgzem, es az elso par evet leszámítva, az utolso 10 evben szinte csak es kizárólag csalodasok ertek, minden mmorpgnel. Volt jopar ezido alatt, rengeteg igeret, szep ingame videok, hangzatos tartalmak stb.., es egytol egyig mindegyik csalódással vegzodott. Itt most pont fordítva van, messzirol buzlik az egesz project, es lehet a vegere ez lesz a befuto annyi ev utan, kitudja,..Csak hat fentartasokkal kell kezelni.
Nézd, én nem akarlak meggyőzni, hogy jó lesz a játék, mert fogalmam sincs, milyen lesz. Amit eddig láttam belőle, az tetszett, de lehet, hogy a végeredmény nem fog.
Ennek ellenére, még ha a beszélgetés kedvéért el is fogadjuk, hogy tényleg volt egy titkos teszt a friends&family előtt, amiről a résztvevő állítólagos több ezer ember egyike sem ejtett egy nyikkot sem az általam naponta nézett kismillió oldal, fórum, videó, Discord-csatorna, miegyéb felületén, kivéve az ismerősödet, továbbra is érvényes, amit mondtam: a f&f, az alfa 0 és minden eddigi más, amiről esetleg nem tudunk, TECHNIKAI teszt volt, a hálózati kódot, a launchert, minden backend cuccot néztek, nem értek hozzá, nem vagyok programozó. A mi feladatunk az volt, hogy próbáljunk belépni, jelezni, ha lefagyott, újrapróbálni, órákig nézni a töltőképernyőt (windmill boss-sztori, ha a barátod ott volt, el tudja mesélni) stb. Tartalomteszt nem volt, nem is lehetett, mert nem volt tartalom. Még most sincs, az akcióharc rendszerét kezdték el csinálni, és a PvP egyes elemeit, lásd alfa 1 témái.
A paxos demókat úgy kalapálták össze külön a PAX-okra, tele placeholder cuccokkal, hogy valamit lehessen mutatni, nem is engedték egyedül oda a látogatókat, minden csapatban volt egy intrepides, aki vitte őket azon a már létező két darab ösvényen. Sőt, annyira nem hazudnak, hogy ezt el is mondták a streameken (minden hónapban van egy a Twitch-en, érdemes nézni).
Hu ember, eppen ez az, hogy nem vagyok mar régóta ilyenekre ragyogyulva :D Akkor neked valami nagyon nem megy at :D Vagy abbol, hogy annyira nagyon mar nem kot le a jatek, neked ez jott le?? Oke… ESO topikba meg kb volt 2 hozzaszolasom, tényleg nagy vergodes volt :D Meg ezek a szavak... "vergodes". Hu gec, megy am a marketing, ráadásul full kretenbe...
Tőled égek ki, attól, hogy olyan szinten rá tudsz gyógyulni ilyen dolgokra, mintha ez lenne az élet legnagyobb problémája. Emlékeztet kicsit az ESO topikban való vergődésedre. Annyi lesz csak a különbség, hogy most már nem bosszantom fel magam a hozzászólásaidon, hanem tudok röhögni rajta.
LAtod en meg eppen errol beszelk :D Kiégsz azon, hogy zudatlan vagy, es meg röhögsz is rajta :D Eddig egyetlen egy dolgot nem cáfoltál meg, érveltél felul, csak a kopkodes megy. Az eddigiekbol amit leirtam, melyik resze nem volt igaz szerinted? Csak kivancsi vagyok, mi éghettél ki, talan a valosagot nem fogadod el vagy mi? :D
"Nos, egy éve tényleg nehezen lett volna teszt, mert akkor még nem volt semmi, kivéve a kickstarteres látványfilm, meg a ranger akciótrailer, nuku gameplay. " Eppen ezekrol a hazugsagaikrol beszelek :D Hogy teszteltettek sok emberrel a nagy semmit!! Mint mondtam, en is ismerek olyan embert, aki reszt vett azon hatalmas teszten, ami semmirol nem szolt, fel evvel kesobb egy jatszhato "demo" egy kiallitasig alig keszult el! Eppen ezekrol a hazugsagaikrol beszelek, hogy teszteltetnek, de nincs is mit, stb...Az idezojelekre figyeljél légyszi, mikor mit mondok atvitt ertelemben stb.. :) Utoljára szerkesztette: Vicodine, 2018.08.28. 12:53:14
Kicsit korainak még érzem várni bármit is. Jövő nyár végén lesz szerintem legelőbb az az időpont, amire azt lehet mondani, hogy ideje villantani valami kézzelfoghatót. Addig meg...
Jónak igérkezik a játék, de igaz az amit mások mondanak... itt és youtube-on is. Sok-sok ígéret és kb semmi teljesítés eddig. Az elképzelés jó, de amikor belefutnak a rideg valóságba, akkor majd meglátjuk mi lesz. Az EU-RU "kiszervezés" annyira nem jön be bárhogy is szépítik. Ami eddig volt teszteken és bemutatókon az tényleg csak egy-két dolog és sok-sok ideiglenes/statikus/placeholder elem (bevallottan). Majd akkor izgulok, meg lelkesedek amikor már elkezdenek teljesíteni. Vagy amikor lelépnek a lóvéval amit a rajongók befizettek. Vagy az is lehet, hogy ez is olyan sose el nem készülő játék lesz mint a star citizen. Majd az unokáink játszanak vele...
Nos, egy éve tényleg nehezen lett volna teszt, mert akkor még nem volt semmi, kivéve a kickstarteres látványfilm, meg a ranger akciótrailer, nuku gameplay. :) Az ismerősöd szerintem kicsit eltévesztette a dátumot, vagy kamuzott, hacsak nem intrepides (ez esetben mea culpa), december előtt tuti nem volt semmi játszható, a pár ezer fős Alfa 0-ban pedig én is benne voltam. Btw az nem arra való, hogy játszogassunk, hanem arra, hogy teszteljék a technikai backenden, amit akarnak, szerverterhelés, stb. Ez azzal járt, hogy órákig néztük a töltőképernyőt, a'la windmill boss (ezt már elmondták Stevenék is, egyébként a cucc NDA), és kidobált, és nem engedett vissza, és megint beragadt stb. Ha az ismerősöd azt hitte, hogy az alfa 0-ban majd játszogat, akkor nagyon nem tudja, mire kapott lehetőséget, bár persze volt pár kveszt, mobok, stb., de csak azért, hogy ne az üres vidéken rohangáljunk.
Nem akarlak elkeseríteni, de az alfa 1 és 2 sem a játszogatásról fog szólni, ki fog dobálni ötpercenként, beragad a töltőképernyőn, nem működik ez, nem működik az, erre való. :) Ez nem a keleti "alfaként kiadjuk a kész cuccot" verzió, hanem valódi alfa, nincs kész, kukáznak dolgokat, totál más lesz itt-ott a végleges. Garantálom, hogy a kezdeti alfa 1 csak nyomokban hasonlít majd az éles játékhoz.
Running, szerintem nem sértődött, csak hiányosan, illetve félreinformált. :P
Engem megvettek kilóra. Minden ott van, ahogy kell. Történet, hangulat, kivitelezés. Az élő utcákon azert pislogtam rendesen...
Nem tudom mirol beszelsz. Nem besertodtem, hanem tenyeket irok. Mar tobb mint egy evvel ezelott, amikor meg a pénzt gyujtottek, parezer ember szamara voltak belso tesztek. Lehet neked azert jon le ugy, ahogyan, az, amit irok, mert nem fogadod el a valosagot. En mindig igyekszem objektiven nezni a dolgokat, míg masok erre kevesbe hajlamosak (veled az elen sokszor). Ennyi az egesz… Nem kell kopkodni, csak elkellene kezdeni gondolkodni. Foloslegesen, amikor semmi pozitivum nincsen kilatasban, csak a hangzatos szavak, azon kivul abszolút semmit sem tettek meg le. Amikor bejott az uj combat video, akkor kicsit felbuzdultam ujra, de aztán gyorsan vissza is vettek azt a hitet, amit adtak. Lehet szepiteni, egy ujabb hazugsággal.
Nephin, en nem a redditrol informalodom, csak ott is megtalalhato minden. Altalaban kulonbozo mmorpvel foglalkozo siteokrol veszem az infokat, kb olyan helyekrol, mint amiket te is linkelsz. Illetve a tobb mint egy evvel ezelotti "teszteleseken" ismeros is reszt vett, mert bekerult az a par "szerencses" ember koze, akik a nagy semmivel jatszogathattak egy darabig :D Ha valamirol nem tudsz, meg nem jelenti, hogy nem tortent meg.
1 éve (na jó, egy év és két hónapja) kickstarteres kampány volt, a legkorábbi teszt tavaly decemberben zajlott, de az is csak a friends&family részére, idén csináltak egy-két alfa 0 tesztet, a legutolsót tavasszal, amik szintén csak pár órásak voltak, és ez mind kizárólag technikai teszt volt. :) Mondtam, hogy ne a Redditről informálódj... :P ;) Utoljára szerkesztette: Nephin, 2018.08.27. 22:09:54
"We believe that Ashes of Creation will be one of the largest MMOs ever to be globally published"
Majdnem lefordultam a székről. :)
Megjött a my.com bejelentése, szép hosszú.
5:55 PM] VolkerMyCom: Pay-to-Win As previously communicated, we at My.com are, and remain, fully committed to supporting the creative vision that Steven and Intrepid Studios has for Ashes of Creation. Their vision appeals to the desires of western MMORPG fans, and we are fully committed to bringing this non-Pay-to-Win vision to the European players.
In the past, My.com has published and developed primarily titles that were, from the ground up, built around a Free-To-Play model. This is not the case with Ashes of Creation, which is fully tailored towards a subscription-based business model. We want to make sure the game reaches our players with a business model and monetisation options that matches the expectations of the fans and backers of Ashes of Creation.
We are fully supporting the Non-Pay-to-Win vision that Steven and Intrepid Studios have, and we will implement the same model for the My.com version as they implement for their version.
We believe that Ashes of Creation will be one of the largest MMOs ever to be globally published, and as a publisher, we are excited to help lead the charge , together with Steven and our friends at Intrepid Studios.
5:55 PM] VolkerMyCom: Customer Service While My.com is always striving to provide the best possible Customer Service for any of our titles, we may not always be meeting the players’ expectations in this regard. The feedback about Customer Service is traditionally one of the toughest parts of publishing an online game, but this will not deter us from improving. We are continually working on getting better in this area, and we want you to keep on telling us about your expectations.
In order to provide the best possible Customer Service for Ashes of Creation specifically, My.com will be working closely with Intrepid Studios to establish global procedures and policies for our players in the European and CIS regions. We will also establish joint service level expectations that My.com will commit to fulfilling.
As a first step to underline our commitment, we will already begin providing a base level of Customer Service for the European and CIS region, starting on the first of September. This will give us some head start on making sure that everything is set up for the times when players in Europe will have actual issues with which they contact us. Should you want to get in contact already - we are looking forward to hearing how we are doing there and where specifically you would want us to improve.
5:55 PM] VolkerMyCom: Account Security Intrepid and My.com will be working closely together on bringing the account protection services to an even higher level. As part of that collaboration, we at My.com are happy to announce, that we will be providing additional account security mechanisms, such as Two-Factor authentication, that will help to protect all our user’s accounts. This will allow us to further expand security and control over accounts and data for all users and we hope to share specifics on these plans in the near future.
With the most recent implementation of the GDPR changes for European users, we have already solidified the security of your account and personal information, and given all My.com users more direct control over their data. These recent upgrades together with the plans we are pursuing with Intrepid will ensure that our data security is now up to the highest standards of the industry.
In addition to this, we will also closely collaborate on providing the client-server technology that will support this account security. Intrepid Studios will remain in full charge of compiling and providing the Ashes of Creation client through the My.com / mail.ru infrastructure, so that the process is as concise and secure as possible.
5:56 PM] VolkerMyCom: Localisation In contrast to the titles that My.com was able to publish in the past, we now find ourselves in the very positive situation of working with a game that is in active development, and which is being built by a team that has internalized the requirements for localisation and has considered this from the get-go.
Intrepid Studios is already providing us with the necessary localisation tools that will allow My.com to focus on the actual localisation rather than having to work around a missing infrastructure. This will ultimately allow us to provide a localisation quality that meets our own expectations as much as those of the Ashes of Creation community. Additionally, the benefits of cooperating so early with the developers as in this case, allows us to provide feedback on matters of translations before things are set, which will further benefit the quality of translation in the game.
5:56 PM] VolkerMyCom: Server Quality In order to provide the server quality, uptime and general operations stability that we all expect from a game like Ashes of Creation, we will once again work closely with Intrepid Studios who, by building a solid and robust infrastructure and the necessary tools for managing them in the first place, will lay the foundation for what will be a high quality server environment for the European and CIS players.
In addition to the close consultation with Intrepid, our IT teams are already now beginning our technical planning. Working with our five, globally distributed data centers, we will be able to provide local servers that allow for the best possible connectivity, while working with cloud server providers such as Google and Amazon we are investigating possibilities for quick and efficient scaling of resources to quickly react to changes in demand of computing power.
Also here we will be able to benefit from working on the technical backbones early on in the development process, which allows us to make sure that the game and the infrastructure can work harmoniously instead of having to find ways to “work around” server structures that are developed for a more centralised market such as can be found in Asia. Intrepid supports the needs of a European infrastructure so that My.com can focus on providing the best possible service.
5:57 PM] Steven: @everyone Official My.com statement above, I would like to add, that in the discussions I had with every major publisher in the EU and CIS regions, My.com/Mailru were the ONLY ones willing to put words to ink on those fronts. In my meetings on Friday with them in Amsterdam, I saw the dedication and commitment from their team for these issues, and believe they will rise to the occasion and provide our EU and CIS family with the level of service that Ashes deserves :heart: Utoljára szerkesztette: Nephin, 2018.08.27. 18:01:06
Egyéb beszélgetés részletek a gamescomos találkáról, érdekes! : link
A my.com elkezdett embereket keresni, csak nem az Ashesre készülnek, miután Steven megszorongatta őket? :D
[5:48 AM] Shunex: Steven said something at the gamescon meetup today, albeit no recording etc so take as u will hopefully we can get him to confirm. --- "all userdata on the my.com servers will be encrypted while the key is stored on the intrepid servers in the us. so even if there is a security breach they will only have encrypted stuff."
Vannak tortenesek. Ezt a történést megvitathatjak trollok, normalisak is, stb.. De attol ami megtortent, az megtortent. Mind1 az, hogy redditen, vagy mas helyen vitatjak meg.
A Reddit nagy BS, ki vannak akadva, mióta az Intrepid lett a moderátor az AoC-alredditen. Ha onnan veszed az infóidat, szerintem ne tedd, menj fel a Discordra, sokkal autentikusabb, ott is van sok troll, de értelmes és valós kritika is akad bőven, amire figyelnek is.
A mai rövid gamescomos interjú átirata: link Utoljára szerkesztette: Nephin, 2018.08.25. 15:41:53
Öööö... az Intrepidnél? Pénzbeszedés: a Kickstarteren nem mindenki tudta támogatni, mert ott nincs Paypal, ezért lett a Summer-kampány, ahol már lehetett. Ez nálam nem kamu, ha erre gondoltál. Béta? Még alfa sincs, mit kamuztak ezzel? :) A játékfejlesztésben pedig végképp nem tudom, mire gondolsz, eddig még mindent megcsináltak, amire rámondták, hogy most azzal foglalkoznak, sőt, kivettek olyan elemeket, mint az a kombócsík a harcban, amit a PAX-on lehetett látni, és amit mindenki utált.
Tényleg nem tudom, nálad mi volt ennyire negatív. :) Ez a my.com-os balhé volt az első gázos ügy. Utoljára szerkesztette: Nephin, 2018.08.25. 12:37:44
10:34 PM Steven: I am happy to announce that I have conveyed the points from the community and instituted policies and procedures to address them. My.com is drafting the new policies as we speak and will be conveying them soon (likely tomorrow, but potentially Monday)
10:34 PM [Agonize] IveGotNoLife: @Steven Can you inform us about payments done by EU. Will they be to my.com or to IS 10:35 PM Steven: depends where the player creates their accounts, you will be able to choose Intrepid or my.com
Nekem ez az eset rémlik csak, mikor az ígéret ellenére nem szóltak, hogy gond lesz az EU kiadással. Miről tudsz még? :)
Tulzas? :D Eddig meg nem sok igazat mondott, nem hinnem, hogy túloznék. Tolem jobban kevesen varjak ezt a jatekot, de ezzel az utolso lepesukkel, egy ujabb hazugsággal nálam mar a bizalmat eljatszottak, most mar csak akkor ter vissza a remenyem, ha igen komoly pozitiv valtozas jon, de ebben sem bizom, mert hazudnak allandoan...
En azert kicsit borulatobb vagyok a dolgok alakulasaval kapcsolatban, mivel arra, hogy mit mond ez az idiota, nem lehet alapozni, mivel igen sokszor hazudott mar.
StevenToday at 3:56 PM Intrepid will handle packaging of the game client as well.
StevenToday at 3:55 PM No IP blocking
StevenToday at 3:55 PM I can confirm there will be no region locking
Azért alakul, jól van.
Pedig beletartoznak, mert mindegyiknek 10+ milliós a játékosbázisa. Az meg minden csak nem kicsi. :) Szerintem már nem lesz olyan az MMORPG piac, mint 10-12 éve. Telített lett és sok játék van, ami elcsábítja az embereket egy időre. Kevesen maradnak meg egy játék mellett hosszú éveken keresztül. Max időről időre visszanéznek. Az AoC jónak tűnik, mert mindenki megtalálhatja benne a számítását és ezért is nagy a hype körülötte. A PVP és a PVE része is ígéretes. A my.com-os dologra én is felhúztam a szemöldököm, mert nem a legmegbízhatóbb banda ez. Ha sokat szarakodnak és nem lesz regio lock, akkor hamar befürödnek, mert amerikában a 110-150-es latency mellett ( az ottani szervereken általában ekkora az érték nálam) nem sok előfizetőjük lesz. Utoljára szerkesztette: fluency, 2018.08.23. 22:54:48
Köszönöm a válaszokat. Mostanában sok dolog pörög az életben, alig tudom követni az eseményeket.
Egyébként majd élesben kiderül pár hónap alatt milyen lesz, addig meg... Utoljára szerkesztette: Running, 2018.08.23. 18:45:30
Az AoC-közösség cirka 95%-a tartja jónak a dobozár nélküli, ingyenes kiegészítős, csak a havidíj van módszert. Már a Kickstarteren ezt hirdették, így szedtek össze három és félmillió dollárt, ami az eddigi legnagyobb közösségi finanszírozásos összeg MMO-ra.
Nagyon sokan veterán játékosok, még az első Everquestből, vagy még régebbről, nekik a havidíj a természetes, menekülnek a f2p borzalmak elől.
A kickstarteres kampány során még úgy volt, hogy self publish lesz mindenhol. Közben bejött az EU-ban a GDPR, baromi nehéz amcsi cégeknek itt ugrabugrálni, illetve sok idő, míg mindent összeraknak, ezért kukázták az EU self publisht (nem akartak csúszni, mindenhol egy időben jelenik meg a játék), és megfuttatták a lehetséges kiadókat az elmúlt fél évben, amiből a my.com-mail.ru került ki győztesen.
Amin sokan kiakadtak, az az említett kiadó rossz repuja, hiszen vacak szerverek, vacak support, adatlopások, p2w címek fűződnek a nevükhöz, plusz Steven azt mondta, hogy ha valami van az EU kiadás körül, arról mi fogunk tudni először. Ehhez képest két napja egy valószínűleg túl korai press release-ből tudtuk meg, a Discord fel is robbant annak rendje és módja szerint.
Ami reményt adhat, az az, hogy a kreatív rész, a tartalmak, a shop a skinekkel 100%-ban az Intrepidé, a többit, a szerverek paramétereit stb. pedig rögzítették, és ha nem olyan lesz minden, mint ahogy kellene, Stevenék felmondhatják a szerződést. Az van, hogy vagy elfogadjuk ezt, és meglátjuk, vagy ragequit. Én személy szerint kb. fél fokkal kevésbé lelkesen készülök az alfa 1-re, de simán a majd meglátjuk csoporthoz sorolom magam, azt borítékolom, hogy Steven senkinek nem fogja engedni, hogy tönkretegye a dreamprojektjét. Utoljára szerkesztette: Nephin, 2018.08.23. 18:07:28
GW2 ESO meg BDO nem is tartozik nagy mmorpgk koze, ezert eszembe sem jutott a gondolatmenetembe belevenni oket :D Teny, nincs is sok nagy mmorpg, ezen kellene valtoztatni. Utoljára szerkesztette: Vicodine, 2018.08.23. 12:14:22
Hogy megfelelő lesz-e a játék az nálam is nagy kérdés. Egyenlőre sok mindent nem láttunk még belőle a harcon és a grafikán kívül. Nagy ígéretek vannak és kíváncsi leszek rá, ezeket mennyire bírják betartani/leprogramozni. A node és a quest rendszerre leszek kíváncsi, mert az EQNext is nagyokat ígért azt nem lett belőle semmi. A többi "simán" megoldható szerintem, de az hogy a világ olyan mértékben reagáljon a játékosok cselekedetire, ahogy azt ígérték azzal szemben kicsit szkeptikus vagyok. Remélem pozitívan fognak meglepni. :) Egyébként a legnagyobb játékosbázissal rendelkező MMORPG-k közül csak kettő előfizetéses: WOW, FFIV. A GW2, ESO, BDO, mint tudod a "jó" kis B2P modellt használja.
A legnagyobb jatekosbazissal rendelkezo mmorpgk mind elofizetesesek tudtommal. Csak hat keves van, ami sok playert tudhat magaenak, de ez is azt jelenti, hogy maga az uzleti model abszolút mukodokepes, csak megfelelo jatek kell hozza, aztán fizet a paraszt mint a kisangyal. En is szemely szerint csak a "megvesszuk aztán havonta fizetjük" stílust szeressem, shop nelkul. Legyen inkabb havi 5-6000, ne az altalaban jellemzo 3-4000, de cserebe ne legyen shop benne, es fullos legyen minden.
Sok játékban van hibrid modell, ami tartalmaz opcionális előfizetést. Nem lehetetlen hogy az Ashes Of Creation is erre sorsra jut. Minden attól függ milyen lesz a játék, ha elkészül. Úgyis a játékosok mondanak felette ítéletet, szóval majd meglátjuk, hogy fenn tudják-e tartani az előfizetéses modellt vagy nem. Még nagyon az elején vagyunk a játéknak. Azért azt ne feledjétek, hogy még mindig vannak játékok, amik előfizetéshez kötöttek és megélnek belőle. Az, hogy nektek ezek közül egyik sem jön be még nem azt jelenti, hogy másoknak nem éri meg rá előfizetni. ;)
Az, hogy mar sokadszorra a pofankba hazudtak, az nem annak a fuggvenye, hogy menetkozben mi hogyan alakul. Alapveto, elore lefektett, csak hozzáállástól fuggo dologról beszélünk, nem pedig egy ingame tartalomról, hogy ez most kimarad, majd maskor es máshogyan teszik be stb...
Havi díjas modellel nincs semmi probléma. Ha csak napi 2 órát játszol még hétvégén is akkor az 60 óra egy hónapba. Na most ez nem éri meg azt a 4-5k Ft-ot? Persze van aki ezt egy héten beletolja a játékba. De ehhez olyan játék kell ami élvezhető és ott ülj előtte. Sajna ebből nincs ahogy Vicodine is írta. Előbb csinálni kéne olyan játékot amire be lehessen vezetni ezt a modelt, de a készítők még a sima free játékok szintjét se érik el.
Ezek a projektet sosem úgy alakulnak, ahogy az elején elképzelik őket. Kb 1000 dologtól függ minden, de leginkább a beáramló pénztől, amiből még többet ki tudnak hozni, mint előtte gondoltak.
FFIV. A második legtöbb előfizetővel rendelkező MMORPG. A modell nem rossz, de olyan sok MMO van ma már a piacon, hogy az emeberek meggondolják, hogy mire és mennyit fizetnek elő... ha fizetnek egyáltalán. Utoljára szerkesztette: fluency, 2018.08.23. 08:31:17
De most mi is az amin ki vagytok akadva? Szerintem lemaradtam valamiről.
Azert nem eletkepes manapság ez a model, mert nincsen hozza mmorpg. Ha egy jatek jo, akkor a hozza adott uzleti model is sikeres lesz, csak hat manapság nem gyartanak jo mmorpgket. A havidijas rendszer a legtobb ember szerint a legigazsagosagg es legjobb model, kiveve az ingyenelo vilagukrol nem tudo emberek hozzaallasat. Ezzel nincsen baj, en magaban a jatekban inogtam meg de kemenyen, ugyanis mar hányadszor kamuztak a szemunkbe….
Tényleg életképesnek tartják a havi előfizetéses modellt? Nem értem, kb minden játék belebukott ebbe, és át kellett állnia b2p-re. WoW-on kívül van még valami ami így működik?
9:20 PM Steven: Update: I have arranged my trip to Amsterdam to My.com HQ for this Friday, I will confirm no region locks and address community concerns with the team. Today I have confirmed business model will be subscription with no box cost, cosmetic only marketplace (will match NA). I will update you after my meetings :heart:️
Az fejlesztésre szánt alaptőke megvolt állítólag. Csak további támogatásokat kértek ha esetleg mégis elfogyna a keret, akkor ne ezen múljon az a része hogy még mit tudnak majd beletenni a játékba és mit nem az elképzeléseik közül.. És ezért indították a támogatói kampányt kicken aminek célja 750e dollár volt azt hiszem, de mára már több mint 3millió dollár gyűlt össze, így a játék fejlesztési része már biztosított, legalábbis ami az anyagiakat illeti. Persze ezt most vagy elhiszi valaki vagy sem..hiszen valóban mondtak már sok dolgot, sokféleképpen.. Érdemes megvárni a Beta1 periódust a beruházások kapcsán , hiszen akkorra már benne lesznek azok a bizonyos hihetetlen játékelemek. A beta 2-hez való hozzáférést biztosító támogatói csomag viszonylag elég olcsó. Aki meg nem tud várni addig, az lehet befürdik.. De mindenki a saját kárán tanul, vagy mégsem hiszen intrepid szerint 100%ban visszafizetik a támogatói pénzeket abban az esetben ha a játék nem készül el, vagy mégsem adják ki! Viszont az megtörténhet hogy abból amit elképzeltek semmi nem valósul meg, de a játékot kiadják "üresen" megszokott MMORPG köntösben, és ez esetben a pénzt senki nem kapja vissza
Indie cég több van, mint nagy. Nem jelent semmit. Kicsik is ugyan úgy gyártanak szart, mint a nagyok. (Valahol nekik is el kell kezdeni, hogy naggyá váljanak.) Én jó párba belefutottam már. Azok is ugyan úgy ígérgetnek, aztán 1év után se lépnek nagyot előre. Nagyoknál legalább fele annyi idő után eldől hova tart. Ami biztos, hogy nem ruházok bele előre, mert több szarba nyúltam bele, mint sikeresbe. Ezek is ugyan úgy ígérgetnek, hogy legyen pénz fejlesztésre. Még sehol sincs, de már megy a szarkeverés/hazudozás. Amire megjelenik már semmi se olyan lesz, mint a mostani ígéretekbe mondták. Az emberek pénze meg ott áll benne és baszhatják, ha nem olyan lett, mint várta/mondták anno. Nem kell türelmetlennek lenni.
Nem hiszem. Szerintem van esélyük, mert nincs droidgyár mögöttük még. Meg az élet lefoglal rendesen, alig érek rá játszani, meg van más játék is, ami érdekel. Szóval ha szar lesz, így jártam, lesz más. 15 évvel ezelőtt még biztos forogtam volna esténként ilyenek miatt, manapság már más dolgok miatt forgolódok. :)))) A nagy AAA címek azért olyan kérészéletűek, mert se ötlet, se szív nincs mögöttük, csak a pénz, így középszarból sose emelkednek ki. Ezek a kis új cégeknek van esélyük valami maradandóbbat alkotni. Lásd PUBG. Utoljára szerkesztette: Running, 2018.08.22. 10:00:01
Aki pedig szeretne egy pillantást vetni a támogató csomagok tartalmára az itt megteheti: https://www.ashesofcreation.com/shop/ Az alfa1 -hez hozzáférést biztosító csomag augusztus 15.-én kifutott és már nem lehet megvásárolni az ára pedig 500valamennyi dollár volt. : ) De újra leírom a játékot nem kell megvásárolni, csak havi játékidőt aminek az ára 15$/hó lesz. Persze akinek lesz elég refferálja és szépen vásárolnak, annak ingyen lesz a játék :D Az még nem tisztázott hogy az ingame pénznemből[gold] lehet -e majd játék időt vásárolni pl átváltással.. Valaki már feltette ezt a kérdést, de még nem kapott rá választ. De én gondolom hogy nem lehet majd , hiszen a p2p játékmodell ezt majd nem teszi lehetővé. Utoljára szerkesztette: Eragon30, 2018.08.22. 00:53:55
De alább már felvázoltam az alfák tartalmát "A mostani alfa1 inkább csak az akció harcrendszer tesztelésére fog szolgálni.+Open World Battlegrounds, Castle Sieges and City Defense "Horde Mode" 2. Alfa pedig : Hybrid Combat testing of Action/Tab skills that players will be able to customize through their class skill tree. In addition, this phase will include; Progression to Level 20 4 Playable races Character Customization Suite 8 base archetypes Portions of our housing systems Portions of our crafting/Artisan systems Node Progression to Stage 4 120sqkm of world map Questing and Society/Guild Systems"
Igen Nephin jól írja.. amúgy pontosan 15$ ~4500ft lesz havonta a játék ára!! Persze aki elég refferált gyűjt és szépen vásárolnak shopban annak ingyen lesz hiszen minden ref vásárlás után 15% jutalékot fog jóváírni a rendszer, ezt pedig kikérheti paypalra vagy pedig elvásárolhatja shop kozmetikumokra.. vagy pedig havi játék időkre ugye! Ami a csomagokat illeti azok valóban csak támogatói csomagok voltak amik ilyen olyan nonp2w itemeket tartalmaztak kosztümök, mount skin , pet, ruha festékek stb extra 6-3 hónap játék idő , illetve hozzáférés az Alfa1, 2 és béta 1 béta 2 verziókhoz. Na most kb 10ezer ember a legnagyobb csomagot vette "nem tudom fejből az árát" az most szeptemberben már elkezdhet játszani az alfa 1 verzióval ,helyesbítek tesztelheti egészen 7 hónapon keresztül! Én úgy vagyok vele hogy valódi tartalmat majd csak az Alfa 2 és Beta1 alatt tudnak felmutatni. És ha akkor sikerül nekik én befizetek a béta 2 hozzáférésű csomagra mert az nem vészes, és valamivel előbb kezdhetek játszani mint a havidíjasok(nem támogatók) :) de igen mindenki döntse el maga . Utoljára szerkesztette: Eragon30, 2018.08.22. 00:32:05
A Kickstarter már csak ilyen... Aki ott befizet, az tudja, mit kockáztat, az adott projekt vagy összejön, vagy nem a végén, senkinek sem tartanak pisztolyt a fejéhez, ahogy mondani szokták.
A csomagokban skinek vannak, havonta más, a kickstarteresekben is főleg skinek voltak, meg alfa-béta hozzáférések, monster tokenek, ilyesmik. Semmi p2w, semmi kötelező.
A packokat reszletesen soha nem neztem, mivel a penzugyi resze total hidegen hagy, mert olyan messze van meg a kiadas. De eleg pazarlo ember az, aki ilyet tamogat...Majd ha lesz valami kezzelfoghato, akkor esetleg.
A játékot senki sem vette meg, mert a játékot nem kell megvenni, nem lesz dobozár, csak a havidíj. Aki a Kickstarteren, vagy a hivatalos oldalon vásárolt csomagot, az vagy támogatni akarja a fejlesztőket, vagy a skinekért van oda, esetleg alfázni, bétázni akart, és ezért fizetni is hajlandó volt.
Gyakorlatilag egy havidíjnyi befektetéssel játszhatsz majd egy hónapot, nem kell semmi mást kifizetned hozzá.
No, abból, amit Steven elmondott a Discordon, az jön le, hogy a szerződésben biztosítékok vannak arra, hogy nem lesz p2w (ez mondjuk oké, simán tudják felügyelni az intrepidesek), és meghatározták a szükséges szerverparamétereket is, tehát ELVILEG van remény arra, hogy nem a my.com-tól megszokott vacak szolgáltatást kapjuk. De mivel oroszokról van szó, bár nekem amúgy semmi bajom velük, csak a cégekkel, azért majd hiszem, ha látom...
Ami a legmegnyugtatóbb, hogy ha nem kapják azt a my.com-tól, amiben megállapodtak, akkor van lehetőség arra, hogy "megjavítsák" a dolgot, nekem ez azt jelenti, hogy felmondhatják a szerződést.
Region lock nagy eséllyel nem lesz (bár még ez sem 100%), szóval ha minden kötél szakad, játszunk NA szerveren, egyébként pedig szerintem sok mindent nem tehetünk, legalábbis aki már bevásárolt, az max eladja az accját, ha nagyon nem veszi be a gyomra, vagy megvárjuk, mi lesz az egészből. Ez van.