Elvileg nemsokára jön Steven és egy mycomos csóka a Discord voicechatre, aztán meglátjuk, túlélik-e hehe...
A harc nem lehet 100% akció vagy tabtarget a jelenlegi állás szerint, a maximum 75-25% mindkét irányban, tehát a skilljeid negyede mindenképp a másik verzióból fog kikerülni.
Ne bántsátok már szegény Shion-t csak kifejtette a véleményét és megosztotta a gondolatait.. Minden joga megvan hozzá szerintem! Nem kell azonnal lehurrogni valakit,csak mert más nézőponton és véleményen van. Valami igazság azért van abban amit írt.. Viszont tényleg nem egy alfa0 trailer alapján fog kiderülni hogy mit is kapunk majd késztermékként. : ) Tehát azért még ne temessük a játékot. Majd ha Beta1 alatt lesz rossz és nem teljesítik az elképzeléseket akkor már ez is temethető projekt mert cashgrab volt. Én személy szerint inkább a my.com miatt aggódom. Hiszen hiába írják hogy nem lesz szinte beleszólásuk a dolgokba, ha valóban így lenne akkor nem bíztak volna meg egy kiadót sem, hanem kiadták volna ők maguk ahogy az tervben volt. Szóval valamennyivel biztos eltérőbb lesz mint az US kliens, már csak az a kérdés hogy mennyivel.... Azért valahol őket is meg lehet érteni, hiszen amerikai fejlesztő cég nekik + munka és bonyodalom lett volna az EU kiadás / szerver rész.. Így legalább jobban tudnak fókuszálni a játék fejlesztésére. : ) Ha minden igaz 40perc múlva Voice Q.A , aki jól beszél angolul annak ajánlom a hallgatózást az offic discordon. Utoljára szerkesztette: Eragon30, 2018.08.21. 20:42:45
Nem kell beszarni, még bármi lehet. Van még 10% hogy nem basszák el. :))) Azért vicces, hogy egy ezt az egész mmo szektort 10 év alatt sikerült annyira elcseszni, kivéreztetni, hogy lassan már tényleg csak köp egyet az ember, ha említésre kerül egy mmo. Utoljára szerkesztette: Running, 2018.08.21. 18:29:45
@Daditsx röviden kb.. a stand már áll Gamescomon.. Remélem pénteknél előbb kapunk videókat : ) Állítólag most valami meeting van 4-5órás amin a my.com is jelen van ugye:) Azután discord hang csatornán lesz élőben Steven és állítólag minden kérdésre válaszol amit a discord_QA szobába beküldenek. " StevenToday at 10:10 AM I would like everyone in our community to be aware. Intrepid will maintain 100% creative control over Ashes and our partners My.com and Mail.ru shares our vision for Ashes, as this was very important to us. This means our stance on p2w for the game :heart:️ This partnership allows us as a Studios to focus on the development of the game and allows us to feel comfortable with the level of service that we know my.com and Mail.ru can provide our glorious community " Utoljára szerkesztette: Eragon30, 2018.08.21. 17:38:21
Persze a játék felvételekkel nem sietnek ennyire, mint ezzel a szuper bejelentéssel :D Ha jól látom majd csak 24.-én pénteken várhatóak felvételek... ugye a szerződés most fontosabb volt MY.COM céggel Azon gondolkodtam hogy inkább mennék amerikai szerverre Intrepid keze alá , mivel ott ők adják ki, csak hát a ping.. no meg ezek után már abban sem bízom hogy különb lesz mint a my.com európai verzió és már abban sem hogy ez p2w item mentes lesz. Az update gyakoriságáról meg már ne is beszéljünk.. my.com mennyit fog majd késni egy aktuális frissítéssel amit mondjuk megkapnak intrepidtől.. csak majd alszanak rajta 1 hetet -.- Minden téren az amcsiknak kedveznek , ők nem is háborognak 'még' nincs rá okuk ugye :D Utoljára szerkesztette: Eragon30, 2018.08.21. 15:29:37
@Vicodine azt meg hogy megingottál megértem, és átérzem : ) Amiket pedig leírtál azok mind igazak. Látom veterán Revo-s vagy:) Én is csak pislogtam egy nagyot, játék felvételt "gameplay"- t vártam és nem pont ezt az elfuserált bejelentést , amire a nyilatkozataik alapján senki nem számított. És már megint az amcsik járnak jól... Utoljára szerkesztette: Eragon30, 2018.08.21. 15:15:00
@Vicodine Hali! A mai gamescom-on írták alá a megállapodást a my.com-al. Tehát sajnos az EU kiadó my.com lesz : ) Az hogy ez milyen formában változtassa meg a játékot.. nem tudni. Ami biztos hogy maradni fog, hiszen hiába háborognak discordon is, már leszerződtek velük. És ez előtt sem érdekelte őket hogy nekünk tetszik-e vagy sem hogy EU kiadó my.com lesz. Akkor majd a felháborodás érdekelni fogja őket? Ezek után kétlem.. Ráadás ezt is úgy lépték meg hogy semmi beleszólásunk nem volt , csak tényként közölték.. Az meg már a jéghegy csúcsa hogy, azt amit kijelentett ezzel a lépésével totál aláásta Steven... "ők fogják kiadni a játékot minden régióban, csak hogy a kiadó ne szólhasson bele semmibe.. se fejlesztés, se cash shop se más dolgokba.." szóval szuper yeah... Tehát hiába indítunk petíciót , hiába tiltakozunk ez van és el kell fogadnunk a MY.com céget mint eu kiadót :/ USA: Intrepid (selfpublisher) Ázsia: még nem ismert. De a közeljövőben bejelentik.
Nem tartom valoszinuleg, hogy nálunk maradni fog a my.com, mivel igen csak nagy felhaborodas van kibontakozoban, mivel eppen ennek a totalis ellentetjet igertek. Ezt pedig nehez lesz mar visszahozniuk egy esetleges valtassal is akar, mivel, mint arra haver felhivta figyelmemet, mar egyszer kimondta ez a buzerans, hogy ez a ceg kepviseli legjobban az o elkepezeleseiket. Mindezt azutan, hogy az elejen azt igertek, nem adjak ki kezeik kozul a kiadas jogat...Tehat, egyertelmusitettek mindenki szamara, hogy csak es kizárólag a lehuzasra mennek ra, es szarnak a jatekosokra, es csak a gyors profitra mennek ra, tehat a p2w garantalt. Ezzel nem is lenne baj, hogy egy adott cégnek vannak ilyen elkepzeleseik, hiszen mindenki ugy csinalja, ahogyan csak akarja. A baj ott kezdodik, hogy van egy igen nagy jatekosreteg, akiket ez nem zavar, es keszek barmennyit fizetni azert, hogy nyero pozicioba kerüljenek ingame, ez pedig fenttartja a ceget, es miután kipaszirozta az emberekbol a manit, lehuzza a rolot azt csumi. Eddig a pontig en meg igen nagy reményekkel voltam tele, de most, amikor elolvastam a kiadasrol szolo cuccost, en mar elkezdtem temetni, mivel eddig ez legalabb a 10.-ik hazugsaguk volt, es ez volt eddig a legdurvabb, most mar en is meginogtam, pedig az elso hirek utan szinte azonnal rajongo lettem. Ez van, megint nem lesz jopar evig semmi normalis mmo...
" https://mmoculture.com/2018/08/ashes-of-creation-my-com-to-publish-new-fantasy-mmorpg-in-europe/: Hát elég fura ahhoz képest hogy, Steve pont azt nyilatkozta annó és AOC wikin is megtalálható: mi fogjuk finanszírozni a játékot, és nem csak a fejlesztést hanem a kiadást is mi végzezzük, nem szeretnénk kapcsolatban lenni más kiadókkal . mert megváltoztatnák a játékot és beleszólnának a kiadási modellbe vagy a fejlesztésbe. Noh ehhez a nyilatkozathoz képest ez elég fura hír... Hamarosan várható bejelentés hogy mit láthatunk Gamescomon, tehát érdemes a mai és a holnapi napon figyelni a discord csatornát:) " Érdemes átolvasni a cikket, mivel található benne kb 2 darab új kép a játékból :3 Azért elgondolkodtató hogy MY.COM-ot ismerve (Revo ) hogy is képzelik el a teljes p2w hiányát.. :D De nyugi srácok csak MY szívunk xD az amerikai és az ázsiai kiadó más lesz.. egyedül EU my.com
@Shion nyugi nem ilyen lesz, az alábbi trailer videóban az akció harc kezdeményezését láthattuk , elrejtett UI hud mellett. Tehát ez csak egy kezdetleges verzió. A végső elképzelés a TAB - Akció skillek(képességek) és harc keveredése. A játékos fogja megválasztani előrehaladása során hogy az akció és a tabos skill fáról melyik képességeket kívánja használni és milyen arányban ;) Vagy pedig arra is képes lesz hogy csak az akció skilleket használja, vagy csak a tabosakat. De minden képesség az adott fákon nem lesz maximalizálható tehát jól kell megválogatni hogy mit választ, és milyen arányban. Az Alfa2 alatt már látni fogjuk ezt az akció-tab hibrid rendszert. A mostani alfa1 inkább csak az akció harcrendszer tesztelésére fog szolgálni.+Open World Battlegrounds, Castle Sieges and City Defense "Horde Mode" A 2. Alfa pedig : Hybrid Combat testing of Action/Tab skills that players will be able to customize through their class skill tree. In addition, this phase will include; Progression to Level 20 4 Playable races Character Customization Suite 8 base archetypes Portions of our housing systems Portions of our crafting/Artisan systems Node Progression to Stage 4 120sqkm of world map Questing and Society/Guild Systems Utoljára szerkesztette: Eragon30, 2018.08.21. 14:18:59
30-40 skill, 1-10 masodperces castolasi idokkel es 30sec -20 perc cdk???? Mivan, ez szerinted az old school? :D Azt mar beszéltük, hogy a nezet az szinte 1000000%, hogy valtozni fog, vagy valtoztathato lesz, ez egesszen biztos. De a tobbinek semmi koze ahhoz, amirol te beszelsz. Hat ha valami, akkor mondjuk a Lineage 2 az old school, es abban sincsenek olyanok, mint amirol te beszelsz, pedig az a legnagyobbak kozt van. De mas példát is lehetne felhozni, de amirol te beszelsz az nem old school, hanem egy szimpla stilus adott mmon belul egy adott harcrendszerhez. Ha te olyan játékkal szeretnél jatszani, ahol olyan mechanikak vannak, mint 20 evvel ezelott, es nem varsz el semmifele fejlodest, akkor ne varj uj játékra, hanem jatszal regiekkel. De szerintem az uj mmoknak hagyd meg a lehetoseget a fejlodesre, hidd el, nem lesz rossz, ha nem ragadnak le a regi szar semaknal. Olyan abszurd példát hoztal fel healelesnel is, hogy mekkora taktika stb volt akkor ott anno abban …, hogy az osszes hajam az egnek allt. Az nem taktika es agyalas kerdese volt, hanem ha sikerult, akkor szimplan szerencseje volt a parasztnak, ha nem, akkor meg nem. A vilag leg elcseszettebb rendszerei az olyanok, amikrol te beszelsz, nem véletlenül kerulnek egyre inkabb hatterbe.
https://mmoculture.com/2018/08/ashes-of-creation-my-com-to-publish-new-fantasy-mmorpg-in-europe/ Hát elég fura ahhoz képest hogy, Steve pont azt nyilatkozta annó és AOC wikin is megtalálható: mi fogjuk finanszírozni a játékot, és nem csak a fejlesztést hanem a kiadást is mi végzezzük, nem szeretnénk kapcsolatban lenni más kiadókkal . mert megváltoztatnák a játékot és beleszólnának a kiadási modellbe vagy a fejlesztésbe. Noh ehhez a nyilatkozathoz képest ez elég fura hír... Hamarosan várható bejelentés hogy mit láthatunk Gamescomon, tehát érdemes a mai és a holnapi napon figyelni a discord csatornát:) Utoljára szerkesztette: Eragon30, 2018.08.21. 14:08:05
99% hogy nem lesz olyan. Az a régmúlt. Megállsz egy helyben és nyomkodod a skilleket, ez kifutott 10 évvel ezelőtt. Ashes kb ESO, GW2 szerű kitérős kasztolós harcrendszerrel fog működni, de Nephin majd megerősíti. Szerintem egy olyan régi rendszert behozni, kvázi öngyilkosság lenne a fejlesztők részéről. A hosszú kasztolási idővel nincs gond, csak ne egy helyben megállós legyen. A kettőt lehet kombinálni is. A skillek 90%-ról semmit sem tudni, biztos lesz olyan is, ami nem instant lesz. Utoljára szerkesztette: Running, 2018.08.21. 13:57:58
A játék grafikája gyönyörű, de a harc mechanikája nagyon nem tetszik. Én az AOC-t azért vártam eddig, mert azt ígérték, hogy régi iskolás rendszer lesz, nagy csapatolásokkal és hasonlókkal.
Ehhez betesznek egy first person shooter jellegű, instant skillekkel ugrabugráló hülyeséget, mint harc rendszer?! Ez miben régi iskola, ahol skill fák vannak, minden class-nak van 30-40 skillje, 1-10 másodperces castolási időkkel, 30 másodperc - 20 perc cooldown-okkal, hogy kelljen bőven taktikázni, ne pazarolja el feleslegesen az ember a skilleket. Az ügyességre épülő ugrabugra és a taktikai gondolkodós harc tökéletesen ellentétes módszer. Máig emlékszem Everquest 2-ben a Templar healerre, ahol a szóló heal castolási ideje 3 másodperc volt, a csapatos heal 7 másodperc. Ott bizony kőkeményen agyalni kellett, hogy mikor kezdje el az ember a castolást, mert közben ugyebár nem lehet mozogni (pl. AoE-ból kiállni), nem lehet 1-2 másodperces Cure (cleanse) debuff leszedőt rádobni a tankra, stb. 3 main healer összejátéka és összeszokottsága kellett, hogy bármilyen raid le is menjen. Instant rendszerben ilyen nem lesz sose. :(
Ha ilyen instant-ugrálós marad az AOC harcrendszere, akkor nálam máris felejtős az egész játék :(
Annyira izgulok a játékért, hogy minden szuper legyen. :)
A nézet be van zoomolva, hogy ne lássuk az UI-t. Egy MMO-t nem ilyen közelről játszik a többség. :)
Egy kicsit sok volt az effekt szerintem, de azt is borítékolom, hogy a végeredmény megjelenéskor nagyon nem így fog kinézni, legfeljebb a működő alapokban fog hasonlítani, ezért teszteljük majd hét hónapon át, hogy kiessen, ami nem oké. :) Arra leszek még kíváncsi, hogy ötvözik össze a tab targetes skillekkel az egészet. Utoljára szerkesztette: Nephin, 2018.08.18. 12:32:32
De jo, kb pont most akartam en is belinkelni :D Ez az uj combat rendszer kicsit erdekes, mert a nezet az olyan inkabb, mint az fpseknel szokott lenni a kulso nezet, egyáltalán nem mmorpgs action combat. Tudom, meg alpha stb stb..., es hat azert elegge komoly valtozas ez az elozohoz kepest, de remelem ezen a kamerakezelesen javitanak meg, vagy legalabb is elerhetove tesznek mas kamerakezelest is, mert en ezt nagy nem szeressem, ennyi erovel játszhatnék fpsel is, amit nem szeretek :D
De azert le a kalappal, rajta vannak a fiukak szeren, kezdem szepen lassan elhinni errol a játékról, hogy ez tényleg az lesz ami, legalabb is egyre komolyabbnak tunik az egesz, es tényleg odafigyelve, esszeruen csinaljak a jatekot, figyelve a jatekosok akaratara. Ha az eddigi kisfilm sorozatokban elhangzott terveknek csak a felet korrektul megvalositjak (amire napról nagypra egyre nagyobb esélyt latok), akkor azt hiszem sok ev (es meg jopar.. :D ) varakozas utan végre lesz egy komolyabb mmorpgnk. Hat eleinte azt hittem, hogy egyre kevesbe lesz varos, es hogy az MLM-es faszi szetcseszi az egesszet, de ugy latom rakapott az izezere, es kezdi elhinni o is, hogy a legnagyobb mani abban van, ha egy olyan jatekot csinal, ami tarol. Csak igy tovabb, es bar messze meg a kiadas, de legalabb van egy kis remeny.
Egyébként ha sikerül bejutnom az alfa 1-be és főleg a perzisztens alfa 2-be, ezekben már nem lesz NDA, streameket is tervezek, és akár élőben láthatod majd, hogyan haladnak. ;)
"We want combat to be engaging, fun. What you're seeing in our pre-alpha we honestly have not spent a lot of time on combat. Most of this pre-alpha has been spent on establishing core technical features for our proprietary back-end solutions for making a MMO in Unreal."
Máshol: "What you see in pre-alpha, we have not honestly spent a lot of time on combat. Most of the time has been spent on core technical features for proprietary back-end solutions, collecting many players in a single zone, with 4000 npcs, establishing nodes, npc systems, cultural experience, getting good server fps, establishing a connection through our launcher - combat has not been at the forefront of development. We haven't really had someone specifically focus on combat yet, apart from maybe Akil has been the closest to working on combat, just making skills work for PAX. We’re looking into the action side of combat right now and starting building systems for that. The reason we’re doing that is tab targeting has been a staple, Action combat is popular right now, we really want to delve into that right now so we can better understand how to merge them together because they have vastly different play styles and tempos. We’re spending the time now to play with those things." Utoljára szerkesztette: Nephin, 2018.04.21. 18:49:31
38 perc 50 másodperctől kérdés, aztán válasz Steventől: Absolutely. There will be. And I would be careful as we show, because we have such a transparent open development, I'd be careful to read into anything you're seeing here with regards to content. Our test for Alpha 0, this pre-alpha test was not a content test it was a mostly technical test. Utoljára szerkesztette: Nephin, 2018.04.21. 18:41:01
Nem tudom, hol hallottad, hogy PvP-n, meg skilleken, meg bosssfightokon dolgoznak. Többször is elmondták a streameken, esélyes, hogy a Discordon is, hogy a tesztek nagyrészt a hálózati kódra voltak kihegyezve, ezt akarják stabilan hozni, tehát egyelőre technikai fejlesztés folyt többnyire. Utoljára szerkesztette: Nephin, 2018.04.21. 18:29:06
Jol hangzik, csak azert nem sok igazsag van benne. Ugyanis a pvpt is csinaljak mar, a skilleket, boss fightokat stb.., ami mind a jelenlegi combathoz van igazitva. Tehat ha a kesobbiekben alakitani akarnak rajta, akkor mindent vele egyutt szinten. Szoval nem vagyok meggyozve. Nagyon sok dolog van, ami a mostani allapotaban koszono viszonyban sincsen a majdani kiadasehoz kepest, de a combatrendszer az mas, akore epitik az egesszet, annak mar az elejen mutatni kell az utat, es a vegen esetleg aprobb simitasokat elvegezni.
Azért jóval később indultak :), a PAX Easten látott állapot cirka fél éves munka eredménye, ahhoz képest nagyon jól állnak. Az alfa 1 is október körül kezdődik, eredetileg talán az év végére, vagy a jövő év elejére tervezték, ha jól emlékszem. A megjelenést jelenleg 2020 előttre lőtték be, itt meg lehet nézni a fázisokat.. Utoljára szerkesztette: Nephin, 2018.04.21. 18:16:15
Még nem tudni, szerintem majd sokat számítanak a visszajelzések az alfatesztekből. Pár hónapja még volt egy külön akcióbar is, aminek adott részén kellett elnyomni a skillt kombóért, vagy valami ilyesmi, de a paxos látogatók kb. egyöntetűen utálták, most a PAX Easten már nem is volt ott.
Combat rendszerrol nem tudni valamit, hogy akarjak-e javitani, valtoztatni vagy ilyesmi? MErt bar a game jonak tuni, de az akcio az valami gyotrelem, ilyen combat rendszer 10 evvel ezelott is vicc lett volna.
Érdemes nézni a paxos streameket, alfa 0 kulcsokat is osztogatnak.
Egy hosszabb interjú a fejlesztőkkel:
PAX East - Ashes of Creation - Pre- Alpha Gameplay:
Igen van, az egy fb oldal, a hardmode honlap támogatásához. Ez meg egy csoport. Van, igyekszem összefésülni, hogy mindenki lásson mindent. Lehet előtte a AoC csoportba be kell tenni az embert. Ha tényleg érdekel majd a játék, tudok adni jogot az fb csoporthoz.
Gyűlnek a fejlesztők, levélben kaptam: "As we move further into 2018, we have begun to hire more staff onto the Intrepid team, and have launched our studio website for recruitment. We could use your help to spread the word about Ashes, and the team behind its production. We are always searching for passionate and talented developers to join our ranks, and help make MMORPGs great once more. So if you haven't already, help spread the word about Ashes of Creation and Intrepid Studios by posting on social media and telling your friends! We appreciate you and the support and dedication you have shown Ashes"
Igen, örülök neki, hogy sikerült legalább elképzelésben elmozdulni az 1998 körül bevált formuláktól, lásd odamegyek npc, katt küldi, rókabőr összeszed, küldi lead. ESO-ban változatos küldetések voltak mondjuk, de kasztokban, skillekben, set-ekben rém gyenge és teljesen hibázott volt a koncepció. Egyébként sincs már kedvem olyan mmo-val játszani, amely hagyományos formulákkal operál, illetve igen, de akkor nagyon jónak kell lennie.
Erre vannak a "season" jellegű megoldások. Majd indítanak ilyen szervert is az agresszív játékosoknak. Mondjuk ez nem nagyon jellemző, inkább csak olyan eseti megoldásként fordul elő az MMO-k többségében. Pedig újat kezdeni érdekesebb, mint újoncként egy agyonhasznált szétbarmolt rendszerbe beszállni, ahol már minden lefutott. Erre mondjuk ott a Crowfall, de az szándékoltan korlátozott idejű minden végleges nélkül. Ott nincs Blizzardos season zárósdi, meg "non-ladder". Ha több szerver van és a játékosoknak van ráhatása a játékra/világra, akkor nem elsz két egyforma világ. Az elég murisnak hangzik.
Ha sikerül elérni, hogy van miért játszani és európai módon oldják meg, akkor már csak attól kell félni, hogy a játékosok ne barmolják széjjel, mert azok olyanok, hogy szétbarmolnak mindent, amire lehetőséget adnak. ESO-ban imádtam, hogy PVP-ben voltak olyan 200 fős guildek, akik hónapokig direkt akasztották a pvp kampányokat. Több ezer játékos életét keserítve meg. Utoljára szerkesztette: Running, 2018.02.22. 10:19:27
A BDO-t úgy csinálták meg, hogy nincsenek "kemény" korlátok. Csak ilyen "soft caps". Idővel elérhető lesz a magasabb szint és a mostani maxos enchant level is normális módon. Addig viszont lehet hagyni a fenébe vagy farmolni hónapszám. Ezek nem arra vannak kitalálva, hogy értelmes időben elérd. Kicsit cinikus megoldás arra, hogy ne legyen korlát. :) Most farmolsz mondjuk 50-60 napot (2-400 órát) hogy elérd lvl 62-ről a lvl 63-at. Következő nagyobb bővítésben elég lesz 2-3 hét. Addig meg ha ez a nyűgöd, akkor farmolj. "normál" szinten nem vészes a fejlődés. Ami régen hetek voltak az ma egy óra, vagy épp 1-2 nap (lvl 50 és a lvl 56). A fejlesztések meg simán buták és fantáziátlanok. KB TRI-ig még kezelhető ez a failstackelődésnyi, de utána már teljesen értelmetlen "Kellemetlen" szarság. Úgy tűnik kifogytak az ötletekből a fejlesztők. AZ egy dolog, hogy hosszú idő míg meglesz a jobb gear, de a downgrade és a teljes gamble balfékség ahogy van. Talán az Ashes of Creation-ban jobban rágyúrnak az endgame-re és a tesztelésekre. :) Utoljára szerkesztette: mikromanus, 2018.02.22. 09:54:54
A koreaiak nagyon jol tudnak mmokat csinalni, csak nem tudjak az europai normakhoz igazitani a ratekat. De pl BDO-nak No.1 combatrendszere van, meg van benne sok szep es jo, csak hat az a kurva fejlodes meg gearelodes...Nem fogja fel egyetlen koreai sem, hogy mi nem szeretunk honapokig farmolni szinteket, tobb honapig farmolsz, aztan elkezded huzni a gearedet es szarabb lesz mint volt, hala az rngnek, meg hasonlo nyalanksagok nem jutnak el a tudatukig. De ha a ratek meg a tobbi % jol belenne allitva, akkor nagyon fasza kis game lenne nalunk is, ami koreai.
Egyébként az alap játékmechanika eléggé a játékosokra épít, azok meg tudjuk, hogy milyenek, kíváncsi leszek majd rá, mennyire lesz működőképes a játék modellje. Szerintetek nem lesz széttrollkodva az egész?
Az előfizetés előnyei azok amik lényegesek. A BDO példáján lehet mondani, hogy nem kötelező az előfizetés, de amikor eltűnik az a városonkénti +inventory-nkénti 16-16 hely, extra súly az nagyon érezhető. Ott érzed igazán mennyire macera nélküle az élet. Több hely-több CP felhasználható és nem kell a raktárba öntenéd, vagy egy dologra specializálódnod, hogy legyen helyed. A súly és drop is nagyon hasznos, meg az XP buff is. Ezek egy versengő játékban akkor is jelentősek, ha amúgy enélkül is elérhető a játék. A taxcsökkentés is lehetne jó, csak nem ebben az életképtelenül magas alap tax kiindulóhelyzetben, mert ez így már inkább szemétség: Akárcsak a ház-földhasználat kizárólagos előfizetős elérése is. A lényeg épp az, hogy ne legyen lehetetlen nélküle a játék, viszont aki megteheti az mindenképp fizesse. Rá kell szoktatni a népet. Erre jöhet pár napnyi "patron buff" vagy épp az induláskori kezdő befizetésre a havi díjas buffok. Amikpr a padlóról pattansz a havi buffok lejártakor, akkor erős a késztetés, hogy előteremtsd a következő havi adagra valót. Lehet ezt jól csinálni, de a teljes "kizárás" és a "kötelező" elemek nem nagyon jók egy játékban. Egy MMO-ban meg még kevésbé szerencsések. Lehet ezt jól csinálni...
Felolem azt legyen olyan amilyen csak akarnak, lenyeg, hogy mukodokepes legyen, es ne toljak el retard iranyba. Utoljára szerkesztette: Vicodine, 2018.02.20. 13:21:42
Az ESO rendszere elég jó a jelenlegi formában. Szerintem ennek a játéknak is követnie kéne. Megveszed a játékot, az aktuális tartalom a tiéd, valamint alap inventory, bank hely, stb. - Mikrotranzakciókban: CSAK kozmetikai cuccok, hátasok, pet-ek, kényelmi funkciók - Havidíj fizetése esetén van mindened, ameddig le nem jár, utána alap tartalom. - Tartalmi kiegészítők fizetősek 3000 ft körül, játékmechanikai frissítések mindenkinek elérhető ingyen
Jelenleg ez lenne az, ami működne, mivel, mint írtátok, a csak előfizetés bukó lenne, a sima megveszed tolod nem sokkal később hozná magával a pénzért bármit, csak tartalmat nem, az ingyenes játék meg még inkább csak erről szólna.
De ha elered kesobb is a tartalmat, akkor mi okod lenne a jovoben fizetni azert, hogy hasznalod a szervert? Eppen az lenne az egesznek a lenyege, ha jatszol, akkor fizessel, es ne legyen az, hogy aki fizet, tobb tartalmat er, de a masik is felmehessen ingyen. Ha akarsz jatszani, akkor perkalj es kesz, ha nincsen penzed, ne jatszal hanem menj dolgozni. Tudom, hogy sajnos soha nem lesz ilyen, mert a sok ingyenelo kisgyerek miatt a jatekipar el van torzulva, plusz a kiadok mohosaga miatt is, de attol meg remenykedni lehet, hatha egyszer visszater minden a regi normalis kerekvagasba.
A logika épp az lenne, hogy ha valamiért fizetsz vagy fizettél, akkor azt elérheted. Legyen valamilyen belépési díj (b2p egy összeg, vagy első havi díj), de "kizárni" bárkit aki fizetett a tartalomért az parasztság. Sokan érezhetnek így, mert az ilyen rendszerek nem nagyon léteznek mostanság. van 1-2 régebbi ilyen játék esetleg, meg sok sosehallott becsődölt cím. Mert az ilyesmi az totál bukta.
Visszatérve a kiindulási kérdéskörre, hogy mi lenne ami reális és ami nem tuti bukta a microtranzakciós fosokon kívül: - egy kezdő összeg ami "feloldja" a tartalmat. Ha befizeted, akkor játszhatsz és nincs belépési korlátod később se - premium/havidíj/patron/Vlaue pack vagy egyéb néven nevezett havidíjas service: fizeted a havi díjat és jelentős előnyöket kapsz. A legszerencsésebb ha ez nem feltétele az alapfunkcióknak, de egy value pack szerű extra hely, picit jobb drop és több xp (nem olyan 50-100%, hanem olyan 10-20%-ok) hasznosak lehetnek. A marketplace tax kedvezmény parasztság, mert lényegében alapból kizárja a nem havi díjasokat. A ház és farmhoz hozzáférésből kizárás szintén az (Archeage), mert az meg alap funkció. Hacsak nem sima csicsázható semmi hasznot nem adó saját lakásokról van szó kizárólag. A havi díj akkor elfogadható, ha ez az egy és kizárólagos előny a játékban "külső" forrásból. Nincs semmi mikrotranzakció, vagy ha van az kizárólag ténylegesen "csicsa" item mindenféle stat, buff, vagy funkció nélkül. És ami a legfontosabb a következetesség!!! Ha azt mondják a fejlesztők/kiadók, hogy nem lesz p2w és fizetett előny, csak az alap b2p + a havi díj, akkor az is legyen. Ne legyen ott a végén egy kifehérített 4-es betűméretes kicsillagozott rész, hogy az "első két héten", aztán áttérnek full paraszt p2w-be! Ha valamit bevállalanak azt teljesítsék! A havidíj legyen megfizethető és elég arra, hogy fedezze a jó bevételt a kiadónak és elég erőforrást az új tartalom fejlesztésre! De azért a BDO féle 45-60 euró/hó már nevetséges most (value pack +2-2 hétre extra energiatermelés és drop +2 -2 hétnyi 50% XP buff. Emellett ott van még 2-500 eurónyi egyéb fizetős előny és folyamatosan pumpálják be az újabb és újabb pénzes "kis előnyöket".). Utoljára szerkesztette: mikromanus, 2018.02.20. 12:45:34
A lenyeg az, hogy ha valaki fizet, semmifele mechanikai elonyhoz ne juthasson, ha nincs havidij. Nem magam miatt, engem nem erdekel, es en pont az vagyok aki leszarna, ha a fizetosok elonyt elveznek, hiszen errol szol az egesz elet is, de akkor a jatekosbazis banja idovel, ami kihatassal van a fejlesztesre es stb...En amugy a legjobbnak azt tartom, ha aki fizeti a havidijat, addig jatszhat, ha nem fizet, ne jatszon. Igy lenne a legigazsagosabb, ingyen miert kellene barmifele elozo tartalomhoz hozzajutni?? Ha a telefonkartyad utan nem fizetsz, kovetkezo honapban ott sem ered el tobbe a tartalmat, hiszen a szolgaltato nem kap ellenerteket. A logikat ertem, meg hogy sokan igy szeretnek alapveto okokbol, de attol meg nem igazsagos a fejlesztokkel es a kiadokkal szemben. Most pont olyan idoket elunk, amikor a kiadok es a fejlesztok igazsagtalanok a jatekosokhoz, a sok shoppos szarsag miatt, de jo lenne ha karteleznenek es minden nagyobb kiado havidijra menne ra, mert az az egyetlen amivel mindenki igazsagos ut, es ha valaki akar jatszani, az fizessen, annak fuggvenyeben, mennyi idot jatszik vele. Bizom benne, hogy ezt az utat valasztjak majd, ha olyan lesz, mint amire szamitani lehet, akkor barmilyen formaban sikeres lesz, ha pedig sikerul elkurniuk, akkor szinten mind1, milyen formaban adjak majd ki, akkor is buko. Utoljára szerkesztette: Vicodine, 2018.02.20. 12:27:47
Mármint gondolom nem a "hagyományos" havidíjasra gondolsz ahova be se tudsz lépni miután lejár a tagságid, hanem amolyan egyszer fizettél, akkor van jogod belépni és használni (b2p), csak a havi díjasok extra szolgáltatást kapnak, így a "demo" verzió sótlan a premium státusz után. Csak mert a kizárósdi okkal életképtelen. Kevesen akarnak sok-sok órát ölni olyasmibe, amiről nem tudják milyen lesz hosszú távon, viszont ha nem fizetsz akkor nem használhatod semmilyen formában később. A hibrid megoldások viszont működőképesek. Még ha a "havi díjat" nem is havi díjnak nevezik az esetek többségében ezekben...
Addig van meg ido, hatha par botrany meg kirobban addig, es a jatekosok rajonnek, hogy a legigazsagosabb megoldas a havidij. F2P-vel csak a baj van, B2P pedig egy ido utan F2P lesz legtobb esetben...
Ha egyszer elkészül, remélem nem csak előfizetéssel indul útjára, mert az sanszos, hogy bukó lesz, mint ahogy eddig minden új mmo-nál, mindegy mekkora név volt.
Lassan? Mihez kepest? Egy ertelmes jatek 4-5 ev fejlesztes mire betahoz er, plane itt ha azokat amiket akarnak beletesznek, kb az elso betak 2020 korul varhatoak. Mivel az elkovetkezendo evek legigeretesebb darabjanak tunik (legalabb is eddig nem adtak meg ki olyan keszulo mmorol infot, ami megtudna kozeliteni), ezert en nem is siettetnem oket, csak legyen legalabb fele olyan, mint amilyennek tunik, es akkor egy olyat tesznek ossze, amivel tarolnak. Nagyon sok mmoban csalodtam az utobbi evekben, amiket nagyon vartam, ezert ovatosan allok mar barmihez, de ebben most azert bizom ennyire, mert az elv, ami menten a jatek vilagat es mechanikajat felepitik, az annyi lehetoseget rejt, hogy ezt tenyleg csak kapkodva es elsietve tudjak elrontani. A grafika az egyszeruen tokeletes, azzal sem lesz gond, tehat kivul - belul jonak igerkezik. Ilyen tartalomra varok mar kb 10 eve.... Egyetlen dolog ami az eddigi dolgokbol kerdojel, az a combat rendszer. De mivel meg igen sok idejuk van a kiadasig, tudnak meg alakitani rajta, az miatt sem hinnem, hogy komolyabban kellene aggodni.
Class lista miatt? Neked nem lehet nagy elvárásod akkor :) Szép meg jó class-ok rengeteg más mmo-ba is vannak. A játék meg egy rakat szar attól még. Elég lassan haladnak ezzel a játékkal és meg kell mondjam nem nyűgözött le eddig.
Megláttam a class listát és megrendeltem a csomagot.