Az a szingularitás cucc volna ez a végtelen cucc ahol ellankadtak szegény tudós barátaim.. itt próbálnék meg segíteni , itt jövök képbe én. Fekete lyukakban meg a nagy bummok környékén fordul meg leginkább..
aztán miért kéne bárkinek is elhinnie hogy egy magával felcsavarodó dimenzió van?
nem hinni kell hanem látni, alább leírtam algebrailag és absztrakt ábrázolással is, hogy a törési pontok amiket algebrailag műveleti jelként tudsz pakolni ebből 4 a maximum 2 x 2 polaritással : + és - , * és a / amelyek egyenként kettős polaritásúak az első páros az additív csoport a második páros a multiplikatív csoport . Az első páros origoja a 0 , a második páros origoja az 1 .
Azért van csak egyetlen dimenzió abszolút értelmezés szerint, mert a dimenzió az egy szám egy másik értelmezés szerint , a közé tett pont egy harmadik értelmezése a dimenziónak és az értelmezések maximum a 3 .. mint ahogy az értelmezésekből létrejövő egyel magasabb számú dimenzió a műveleti operanduszok maximum azaz a 4 tér. Ebből követzik is automatikusan hogy bőségesen elég az egy dimenziónak 3szor metszenie magát hogy kiadja azt a teret ahonnan már nem lehet több térdimenzióról csak relatív dimenzióról beszélni..
Azért van csak egy dimenzió , mert darabszámilag is van már 1 darab dimenziód, ha van egy 0.000000'"'1 "értékű" dimenziód ahol a darabszám szintén egyfajta értelmezés, és az "érték" egy másik értelmezés, és azért van mégis végtelen dimenziód, mert egyrészt senki nem tilthatja meg annak a szegény dimenziónak hogy akárhányszor találkozzon önmagával egy pontban, még az okostojás bácsik sem.
Másrészt pedig a 0.000"1 az meg ha úgy nézzük: 1/ ∞ tehát ha van 0.00000'"1 dimenziód , akkor bizony van ∞ dimenziód is.
Másfelől pedig ha már egyszer egy dimenzió meggörbült vagy már eleve görbe is volt mint ahogy szegény 0.00000"1-es számú akkor bizony előbb-utóbb így vagy úgy de találkozni fog önmagával. Szükségszerűen.
"és n dimenziós teret miért ne lehetne értelmezni annál kevesebb dimenzióból? akárhány dimenzióval lehet számításokat végezni."
Nem tudsz .. N dimenzióból nem láthatsz N dimenziót, csak n-1-et , bár projektálni valóban van rá lehetőséged.
3 dimenzió kevés hozzá hogy 3 dimenziós tárgyakat megfigyelj mert ha kereken 3 dimenzióban vagy :
a: nincs rá időd hogy megfigyeld, 3 tér esetén nincs idő dimenziód ami szükséges volna a megfigyelés tényéhez
b: 2 tér egy idő esetén (2+x) időd ugyan volna van rá , de nincs rá elég tered hogy natívban lásd, bár projektálni azt azért még mindig kétség kívül tudod, ebben egyetértünk.
egyel lejjenni példában pedig : a 2 dimenziós világban élő figura nem látja magát felülről a 3-madik dimenzióból , és ezért ő csak n-1 = 1 dimenziós vonalakat lát maga körül "vándorolni"..
na most lehet én nem értem a válaszod... Hol a 8 vége az univerzumnak? A szingularitást meg ne keverd bele a buliba, mert annak nincs köze az általad említett 8 véghez.
aztán miért kéne bárkinek is elhinnie hogy egy magával felcsavarodó dimenzió van? és n dimenziós teret miért ne lehetne értelmezni annál kevesebb dimenzióból? akárhány dimenzióval lehet számításokat végezni. aztán az az egy dimenziós tered ugyan minek csavarodna összevissza egyáltalán? az gondolom még sose fordult meg a fejedben hogy az elméleted az csak egy elmélet, és mint olyan egy semmit meg nem magyarázó, semmire nem használható dolog? mert ilyen elméleteim nekem is vannak rengeteg. mitől lenne a valódi világra a te elméleted ráhúzható? ha végtelen vagy nem végtelen a tér annak mi köze ahhoz hogy kijelölhetek-e benne két pontot?
de akkor neki minden két pont közti távolság végtelen... ha jól értem. Hogy a fenébe mér le így bármit is?
Az az igazság, hogy fizikusok is (el)ismerik a problémát és a "szingularitásban megszűnik a fizika" címen ismeretes csak Sequoyah próbálja még mindig itt a károgásával védeni a lehetetlent.
"Mutasd meg az Univerzum 8 végét..." wtf? ezt sztem neked kellene megmutatni ui. csak te emlegeted ezt.
Te miről beszél már itt magyarázom neked 400 poszton keresztül hogy annyira h*lye vagy a valódi tudományhoz mint a döngölt agyag, egy büdös szót nem szólnék ha nem lenne még ezzel kapcsolatban kérdés, ha van kérdés válaszolok, ha nincs kérdés kussba maradok mert én már mindent elmondtam ezzel kapcsolatban csak egyeseknek ez még nem fért bele a kút fejébe.
Már ott elakadtunk régestelen rég hogy meg se tudod mutatni a valóságban a tudományod alapját képező legelső pontot , utána mikor már látszólag kezdted megérteni sőt el is ismerted hogy a végtelenben nincsenek koordináták , emiatt nem tudsz képzeletbeli origot a valódi valóságban elhelyezni, a már eltemetett "fizikád" halott tetemével még mindig itt táncikálsz és még mindig nem hallottam tőled egy saját nemhogy értelmes, de egyáltalán semmilyen ezzel kapcsolatos alternatív hipotézist pedig már a 30-adik poszt környékén bekészítettem a pop-korn-t emiatt... legalább az elhunytra (akit eltemettem a ~ 200adik poszt környékén) lehetnél annyira tisztelettel ha már még mindig itt ólálkodsz a temetése környékén, legalább megpróbálhatnád belőle kihúzni a tőrt amit belédöftem, és megmutathatnád nekünk a tudományod alapját képező pontot nekem a valódi valóságban egy fix pontot ami mindig "ott" marad mindenhez képest.
Amihez képest tudnál egyáltalán a hosszúság fogalmáról beszélni mert tudnád azt végesíteni a valódi valóságban ami viszont végtelen.
Mutasd meg az Univerzum 8 végét és utána tudsz beszélni végről, meg közé ékelt hosszúságról, meg időről, addig maradj csendben bölcsen és hallgass !!!!
Én a helyedben már csak így szólnék magamhoz :
"Mester, kérlek magyarázd el részletesen ezt vagy ezt, itt-és-itt mert nem értem"
Mar elmagyarazta, hogy onkenyesen ujradefinialta a "tavolsag" fogalmat. Nala a tavolsag az a ket pont kozotti pontok szama. Mindenki masnal pedig a ket pont pozicioja kozotti kulonbseg.
Szoval kitalalt egy hasznalhatatlan definiciot, es aztan csodalkozik hogy nem mukodik semmi ezzel a hasznalhatatlan definicioval.
"eddig az volt, hogy az ősrobbanás előtt nem volt tér sem pedig idő. Akkor ezek szerint a sötét anyag nem a térben helyezkedik el és nincs köze az időhöz sem? Érdekes állapota lehet ez az "anyagnak"."
Eddig is hallottunk már elég sok mesét a "fizika" nyelvén .... érdekes majd most jól kijön, hogy mégse volt elég nagy az a bumm vagy mégse volt elég ősi
akárhogy forgatják ezt a sz*rt amit ma tudománynak neveznek sehogy nem fog kikerekedni belőle az a setét anyag én azt mondom de én azért szurkolok nekik
Rátapintottál a lényegre igen, mi inkább nem a 3.14-es időnél vagyunk hanem a 3.14""" utolsó számjegyétől nem olyan sok, de nem is olyan kevés , eléggé relatív "távolságnyira" , meg "időnyire"
Ez most így hirtelen neked már az akadémia ezért tényleg fáradj vissza velem előtte a tudomány ovijába és tekintsd meg mit is nevezel te dimenziónak alább. Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.08.23. 19:10:32
na akkor helyetted válaszolok én, igen odabujt a sötét anyag az óriási sötétséged mögé, és leszel szíves kicsit odébb állni hogy hadd lásson más, akit érdekel mert szeretném nektek bemutatni.
Azt hittem már korábban ezen rég túl léptünk de a fizikád az ami éppenséggel nem érti a saját Univerzuma 96%-át , itt ágálsz még mindig pedig eléggé lejárattalak, még azt sem érted meg hogy 1.1 az 3 dimenzió, a saját definiciód szerint még 3ig sem tudsz elszámolni.
1 + . + 1 = 3 jel
menjünk vissza az oviba szerintem neked volna rá szükséged meg a tudományodnak.
Na akkor hova bújt a sötét anyagod ha nem oda ahova én mondom?
Igy belegondolva igazabol szerintem csak azert trollkodik itt, mert elvezi hogy itt kap figyelmet, mig mindenhol mashol az eletben nagyivben szarik ra mindenki:D
Sajnos megint rosszúl számolsz, mert a pi-3 =/= 0.14 (értsd nem egyenlő) #379: "Én azt mondom ott lapul valahol ez a sötét anyag az ilyen szőnyeg alá besöpört "apróságokban", mint pl. a pi vegesítése után fennmaradó relatív kicsike végtelen sok számjegy." Te most (ahogy eddig is) éppen besöpörted a szőnyeg alá a lényeget. Hibás a számított görbületi értéked.
#330: kerekített PI-vel nem lehet valódi konzekvenciát levonni, írod te #151: "Olyan mint a pi utolsó számjegye, nem tudod leírni" - és ahogy látom te sem.
Sokadjára lettél megcáfolva. A többiekkel együtt pedig ezredjére. De azért írjad még, hozok popcorn-t. Utoljára szerkesztette: Steel, 2019.08.23. 18:07:20
Nem kell sejtened. Szerencsetlent meg egy kommentre sem meltatja senki, es egy millios latogatottsagu oldalon 2 szamjegyu ember kattintott egyaltalan ra:D Vegig tudod kattintani az osszes posztjat, 1 van amiben leirja ezt a hulyeseget, az osszes tobbiben mindenfele magyarazat nelkul erre az egyre mutogat.
De persze o kijelenti hogy igaz amit ir, mert ... miert is? Mert o ugy mondja es kesz:D
Az hogy meg a szavakat is rosszul hasznalja, es nem erti a tavolsag, koordinatarendszer, origo, dimenzio, az osszeadas/kivonas es vegtelen fogalmat, az jol mutatja hogy mihez is ert:) Ja es meg a gyerekem altal kitunoen megertett arisztotelesz idezetrol is -ami az erokarokrol szol- belekepzeli hogy valami dimenziok vannak benne...
Az ilyeneknek szoktak mondani, hogy az altalanos iskola meg kicsit korai, maradjon meg az oviban egy evet... Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2019.08.23. 18:04:36
A valosagban letezo dolgokrol beszelek. Nem hogy a te elmeletedben miket kepzelsz oda. Valosagban LETEZO, MERHETO dolgot mondjal, ami kisebb a planck tavolsagnal.
A te logikad omlott ossze, mert folyamatosan hazudsz a fizikarol... A fizika egyetlen valos tetelet sem tudtad meg csak megismetelni sem, nem hogy cafolni:D
MI az hogy a sotet energia kisebb a planck tavolsagnal? Ez az otletet a seggedbol huztad elo? Mert hogy a fizika ilyet nem mondott az biztos. Te meg merni sem tudod a sotet energiat, es otleted sincsen ra hogy mi az, de azert kijelented, hogy kisebb a planck tavolsagnal...
aztán miért kéne bárkinek is elhinnie hogy egy magával felcsavarodó dimenzió van? és n dimenziós teret miért ne lehetne értelmezni annál kevesebb dimenzióból? akárhány dimenzióval lehet számításokat végezni. aztán az az egy dimenziós tered ugyan minek csavarodna összevissza egyáltalán?
Én ezt úgy magyaráztam , hogy a jelen esetben a mi "Nagy" "Bummunk" is mint a többi foton = nagy bumm is a 4 egész számú metszéspontban jön létre ahol az egy dimenzió 3 szor találkozik magával. "kívülről" nézve az objektum egy 3/4-es csomó. " ha "közelebbről" veszed szemügyre a találkozási pontok mentén a "kívülről" görbének látszó dimenzió"k" kiegyenesednek.
"A közelítéshez" azonban újabb dimenzióra, tehát mind egy dimenzió újabb találkozási pontjára van szükséged, sőt már eleve a tényhez is hogy "kívülről" nézd. n dimenziós teret csak n+1 dimenziós térből tudsz teljesen értelmezni tehát csak 3 dimenzióból (pl. "felül"-ről) látod hogy a kör az egy kör oldalról nézve meg csak egy vonal.
Ezzel szembe lent meg arra hívtam fel a figyelmet hogy az ún. "2" ún. "dimenziós" ún. "kört" pedig már adabszurd módon az ún. "0.0000"1" -es ún. "számú" ún. "dimenzió" is létrehozza mivel egyszerűen KÖRbe megy.
Tehát amit te időnek hívsz az semmi más mint a 4 metszéspontból az egyik görbévé válása és annak algebrai leírása meg semmi több mint az 1-nél kezdődő és jelenleg a pi-3 = 0.14 nél "tartó" görbültei értéke.
Tehát egyfajta nézőpontból a dimenziónak elég csupán n-szer találkoznia önmagával hogy kadjon egy újabb n+1 dimenziót,
és nem kell találkoznia magával egyszer sem.. egy 0.0000'1-es dimenziónak hogy kiadja mint a végtelent. Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.08.23. 17:51:42
"3ig már azt hittem el tudsz számolni. De úgy látszik tévedtem." nem kellene ezt kezdeni. Tudod az ilyen érvek a buta ember végső menedéke (plusz az erőszak)
Én annyit kértem, hogy képletekkel/definíciókkal igazold az állításodat. Nem tudod.
"Én 3 daran jelet látok. Két lehetőség van : vagy nem érted hogy a jel is egy dimenzió" lehet te 3 jelet látsz. A 3 éves unokahúgom is csak 3 jelet lát. De majd elmegy szépen iskolába ahol a 3 jelből lesz 2 szám, mert fel fogja ismerni és marad egy jel a pont. Neked csak jelek. Ezzel nem vágnék fel.
az gondolom még sose fordult meg a fejedben hogy az elméleted az csak egy elmélet, és mint olyan egy semmit meg nem magyarázó, semmire nem használható dolog? mert ilyen elméleteim nekem is vannak rengeteg. mitől lenne a valódi világra a te elméleted ráhúzható?
szerintem meg akár végtelen az univerzum akárnem, én kijelölök két pontot, a közötte lévő távolságot meg megmérem egy cérnaszállal mondjuk és az a cérnaszál pont ugyanolyan véges és egyforma hosszú lesz akár egy végtelen univerzumban végeztem el a mérést, akár egy végesben. de szerinted távolság sincs, legalább is lentebb még azt irtad. sőt, semmi nincs :D
Na én meg azt mondom hogy a "fizika" meg egy vak ember egy sötét szobában és nem hagyja hogy a doktor bácsi rátegye a mindent látó szemüveget. Na ehhez mit szólsz?
Egyébként még mindig jobb mintha impotens lennék nem ? ;-P Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.08.23. 17:14:14
akkor kérlek olvass csak vissza mert ezen már túlléptünk és mások is megértették már időközben, akik előtte még rengeteget kekeckedtek még ezzel az alapvető ténnyel kapcsolatban is. Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.08.23. 17:11:33
Nézd nem kritikát kértem, hanem egyszerű kérdéseket vártam, de amíg nemhogy értelmes, és a témával szorosan kapcsolatos, de még egy konkrét kérdést sem tudsz feltenni, addig nincs miről veled társalognom , főleg nem úgy hogy itt trollkodsz és sértegetsz minden alap vagy előzmény nélkül.
NEM ! Mondom a témával kapcsolatban, amikről ment itt és máshol a vita. Sötét Anyag és annak magyarázatrendszerei főleg az általam bemutatott modellben, ezzel kapcsolatban mit és hol nem értesz ? Kezdjük pl. a 3 általad legfontosabbal.
Eddig az összes kérdésre igyekeztem válaszolni kérlek idézd vissza a témával kapcsolatban a számodra legfontosabbakat és megpróbálom egymenetben újra megválaszolni őket :
Hát FB alapján, bizony vannak gondok. Érdekes, hogy éjjel-nappal itt lóg. A "kinti" élet teljes hiánya, fantáziavilágba menekülés (erős anime- és persze japán-orientáltság), stb.
"...még 3.15 környékén..." Ez semmivel se jobb mint a 2200 környékén... A pontos számot mond i.e. 181-re, és azt is, hogy számoltad ki, levezetéssel. Különben hazudsz... Utoljára szerkesztette: Steel, 2019.08.23. 16:41:53
Ezt a betegséget "fizikának" hívják , jellemző ismertetőjele, hogy azt hiszi magáról hogy mindent tud, közben nem tud semmit, ezért gyűltönk itt most össze, hogy meggyógyítsuk a beteget és ráadjuk a gyógyító szemüveget amivel már látni tud majd. Egy vak ember aki a botjával hadonászik és nem engedi magához a doktor bácsit hogy ráadja a mindent látó szemüveget.
Ja és az előbbihez: amikor "2200 éve" mérték a pi-t akkor érdekes módon az ő szemszögükből -abszolút- módon- mégis 3.14 volt a jelenjük. és a mi jövőnk ami az ő szemszögükből nézve -relatív- 3.13-as körül mozog. Mi az ő sötét anyaguk vagyunk, és a mi sötét energiánk húzza előre az ő múltjukat a mi jelenünkbe.
#396-ot véletlenül se ignoráld, mert nem fogjuk elfelejteni... Tehát? Hogy jött ki neked a 2200 év? Bónusz kérdés(ek): mennyi idő telt el, mióta idetoltad a pofád? Végtelen? Mennyi idő telik el A és B időpont között?
ja és: 400 Utoljára szerkesztette: Steel, 2019.08.23. 16:36:30
3ig már azt hittem el tudsz számolni. De úgy látszik tévedtem.
Pedig ez eléggé ált. isk. anyag.
Én 3 daran jelet látok. Két lehetőség van : vagy nem érted hogy a jel is egy dimenzió
vagy nem érted a dimenzió fogalmát eléggé és nem fogod fel hogy a közéjük tett műveleti operandusz is a dimenzió egyik fajtáját képviseli, én sajnálom, hogy ezt nem érted , nem vagy egyedül rajtad kívül még olyanok sem értették meg 2200 évig akik értenek is hozzá állítólag.
Ez nem bizonyítás. Ne engem kérdezzél, hiszen én (és itt sokan még) hozzá nem értő vagyok a te next.gen. fizikádhoz. Szóval ne kérdezzél vissza, mert úgy sem fox számodra értelmes választ kapni. Kezd el kifejteni képletekkel, hogy az 1.1 az mi. És miért. És hogyan jön ki. Stb... Mert amit előadtál azt egy ált.iskolás is előadja bármikor. És ő sem tudja igazolni az állítását, max hajánál fogva előadott érvekkel, amit egy tanár pik-pak darabokra szed. Tehát ne kérdezzél minket, hanem matek nyelvén írd le. Védd meg az elméletedet. Nem lehet egy nagy vászidász neked, hiszen te olyat tudsz amit mi nem. Szóval én kíváncsian várom, a leírását az elméletednek. (megjegyzem: Nobelt sem fogsz bemondásra kapni, azt is indokolni kell, nagyon keményen.) Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2019.08.23. 16:07:09
Nézd, nem szeretném ezt a topikot "kisajátítani" , de tekintve az ügy fontosságát, magad is láthatod, hogy a Quorán ezt elég részletesen kifejtettem, nem sajnálva a pontos algerbai jeleket, definiciókat, animációkat (zárójelbe jegyzem meg hogy a Quorás magyarázatot kb. 1800-szor szerkesztettem , javítottam, mindig csatoltam hozzá szemléltető animációkat stb.. tehát mindent lehet mondani, csak azt nem hogy nem KOMOLYAN foglalkoztam e témával) lehet , hogy nem tökételes a felvázolása az elméletnek, és /vagy nem elég részletes, de a tőlem lehető legtöbbet megtettem annak érdekében hogy akit csak egy kicsit is foglalkoztat a téma, az meg tudja érteni mindazt amiről beszélek.
Ezért , és hogy maradjunk a cselekményszálnál, szeretnélek megkérdezni, hogy mi a véleményed arról, hogy pl. a kurrens szóban forgó :
1.1
jelöléssel felírt , jelenleg tizedes törtnek ábrázolt szám valójában, a dolgok másik definiciója szerint ott én 3 darab és nem 2, meg nem 1 darab "jelet" látok.
Így tehát egy_fajta_ "dimenzió"értelmezés szerint ott bizony 3 _darab_ dimenzió van.
És mi a véleményed arról hogy ha még egy ennyire egyszerű TÉNYT (szerintem azért 3-ig még te is el tudsz _szám_olni) sem képes felfogni valaki , hogy a saját definiciós modelljét sem vizsgálta meg eléggé tüzetesen, akkor hogyan is reméli hogy valós "matematikai" "alapokra" "helyezze" a "későbbi" "tudását". Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.08.23. 15:48:31
A 2200 évet, hogy határoltad be? Időt lehet mérni, de hosszúságot/távolságot nem? Bár ugye az idő is dimenzió, csak "görbe" akkor az idő beli különbség is távolság. Akkor mutasd meg az idő legalább egyik végét nekem ;)
tudod a túlzott magabiztosság a buta emberek legjobb ismérve. Követem ezt a topicot az elejétől fogva. Olvastam az összes hozzászólásodat, és rohadjak meg ha te érted is amit írsz. Nem fogok veled vitázni, mert felesleges, hiszen én a fizikát ismerem, te meg nem. Vagy legalább is nem az e világi fizikát, szóval parttalan vita lenne. De sztem itt bárkit meg tudnál győzni, ha nem össze vissza dobálóznál a dolgokkal, hanem szépen konzekvensen vázolnád az elméletedet, képletekkel, definíciókkal, stb... úgy mint egy komoly ember. És akkor van esély arra, hogy esetleg mi 1xü halandók is megértjük a magasan szántó gondolataidat.
Most hogy már megvan az út, hogy merrefelé kell keresni a Sötét Anyagot, amelyre mindenki kíváncsi, innentől már csak egy ugrás a Nóbel díj és ha szerencsém van nem csak posztumusz béke Nóbeldíj.
A ti "logikai" tetris táblátok már megtelt a sok "logikai" borzalmasságotokkal, már leborult csak magad nem veszed észre , pl. az ilyen cikkekel mint ez.
Én húztam ki a logikai kártyavárad legalsó pillérét.
Én legalább már a tetris táblám legalsó sorát el tudtam tüntetni. Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.08.23. 15:25:50
Szóval maradhatsz a Sötétben tapogatózásnál, de a Sötét szoba Sötét csücske felé haladva csak egyre Sötétebb leszel.
Nos én csak véletlenül találtam egy mindent látó szemüveget, amely jól be is van törve és jelenleg torzít , én sem látok benne valami túl jól (magyarul az altérrács konfigurációs táblázat elotlása még jelentősen módosulhat a későbbiekben), a fényt már látom, mivel én véletlenül botorkáltam be a világos szobába,
ti jelenleg a sötét szobában vagytok még messze a küszöb túloldalán és amíg a szemkendőt nem veszitek le magatokról esélyetek sincs meglátni bármiféle világosságot, még itt a világos szobában sem.
(magyarul: amíg ti ilyen statikus _és_ dimenzió_k_ban gondolkodtok, és nem értitek meg a saját definiciós modelljeitek alapjait sem, esélyetek nincs rá hogy rossz irányba forgatott , hibás elemekből álló , nem létező és hibás defifiníciókra épült "tudomány" által , erőszakkal összekalapált elemek sokaságából (mint pl. a kierőszakolva görbített, egyenes, és kierőszakolva egyenesített de valójában görbe dimenzió, meg az "oda"kalapált "origo", az odaképzelt "koordináták") hibásan felismert és leírt "alapokon" nyugvó modellből, amely a logika alapjait sem fogta fel 2200 év "tudomány"története során, az égvilágon bármiféle megértést nyerjetek az Univerzum működésével kapcsolatban. Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.08.23. 14:29:48
Szóval te hiába próbálsz belekalapálni egy egyenes dimenziót egy már eleve görbült dimenzióba az még a kedvedért sem , sőt még a fizikusok kedvéért sem fog kiegyenesedni.
Mégegyszer : a valóság az lesz*rja hogy te és a fzikusok hogy nézik. Hogyan próbálják értelmezni, nem úgy fog működni ahogy a tudósok nézik, hanem a tudósoknak kell úgy értelmezni ahogy működik.
A dimenzió fogalma pedig a te értelmezésedben eleve statikus. Majd ezt útolag tudod differenciáltopológiákban görbítgetni, Ezzel szemben nálam , az én definícióm szerint helyből dinamikus még a fogalma és a leírásban szereplő elvek mentén váltakozik (tolódik vagy forog) az egyes formája.
A valóság nem úgy fog táncolni ahogy te fütyülsz, meg a fizikusok fütyülnek, hanem neked kell meglátni benne a dolgokat
(mint pl. a sötét anyagot )
a megfelelő szemüveggel, definíciós modellel , de hiába próbálom meg rád adni a minden látó szemüvegemet, ha te még a szemellenzőt se veszed le magadról.
Szóva lmég egyszer megkérlek még mielőtt elkopna az ujjam olvasd végig mi az én
RELATÍV ,
ABSZOLÚT
CÉL
dimenzióm ,
kontra a te egy darab .. : _A_ dimenzióddal. Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.08.23. 13:23:17
itt fent 3 darab "adatot" látsz , két adatot a pont szélén és a pontot ami szintén adatot fejez ki, gondjaid itt neked vannak a dimenzió fogalmával és ezért próblok segíteni, mert amíg a saját definicíóidat sem ismered addig nem is álmodj hogy a körülötted lévő világot megismered.
Azt hiszem a dimenzio fogalmaval is gondjaid vannak. Tul sok filmet neztel?:D A dimenziok szama pusztan azt jelenti, hogy hany fuggetlen adatra van szukseg egy adott pont pontos mrghatarozasahoz. By definition fuggetlenek, szoval nem metsz semmi semmit.
Pl a fold felszinen ha navigalunk, akkor 2D-vel jol elvagyunk, szelesseg es hosszusag, es megvan hogy hol vagy. Ha talalkozot szervezel akkor Mar 3D kell, mert idopont is kell. A szelesseg es magassag dimenzioja az nem metszi egymast, mert fuggetlenek.
Szoval ez a “foton dimenziobol van” ez ugy ahogy van ertelmezhetetlen. A bullshit generatorod rossz szavakat sorsolt egymas melle.
Archimedesz forog a sirjaban milyen baromsagokat mondasz rola:D O egy sima emelorol beszel, ahol a kifejtett ero az erokar hosszaval aranyos. Tehat egy 1000x-es erokarral fel tudunk emelni a sajat sulyunknal 1000x nehezebb “hegyet”.
Nem tudom miert halucinalsz ebbe bele univerzumot, amikor Archimedesznek lovese sem volt az univerzumrol, se az atomokrol, se a sajat vilagunk 3 dimenziojan kivul semmirol... Ez csak sima mechanika amirol beszelt.
Ez a klasszikus “golyo” reszecske elkepzeles az mar a hagyomanyos fizikaban sem szerepel nagyon regota. Mar megint olyat kepzelsz a fizikaba ami nincs, aztan meg csodalkozol hogy nem erted... Olyat kritizalsz megint, amit senki sem allitott...
Ezzel "csupán" szintén annyi a gond hogy a valóság a Planck hossznál végtelenszer kisebb helyen is létezik, ha tudod mérni, ha nem. És ráadásul végtelenszer kisebb időegységben is történik ez az , mint a Planck idő. Itt újra a végtelenség mesterséges vegesítésénél kötünk ki.
Én azt mondom ott lapul valahol ez a sötét anyag az ilyen szőnyeg alá besöpört "apróságokban", mint pl. a pi vegesítése után fennmaradó relatív kicsike végtelen sok számjegy.
Ráadásul amikor először találkozik önmagával akkor van 2 darab tér dimenziód és(!) 1 darab találkozási darabszámod , 2+1 = 3 darab dimenziód már helyből van a legelső 0.00000"1 -es automatikusan manifesztálja, így az összes relatív dimenziót mind az egy abszolút dimenzió manifesztálja AUTOmatikusan. És ezen felül semmi más nem létezik gyakorlatilag.. Önmaga találkozási pontjai (origoi) egymás koordinátái.
Tehát van egy számod a pont előtt , van a pont, és van egy számod a pont után, ez mi ha nem 3 darab dimenzió ahol a középső egy darabszám, vagy egy műveleti jel , amit szintén számmá is lehet alakítani (mondjuk : ∈ Z) és a két szélső pedig ∈ R
"A találkozási pontok darabszáma ebben az esetben már automatikusan SZÜL egy újjabb úgynevezett dimenziót, nem beszélve arról hogy amikor találkozik önmagával , helyből 2 lesz belőle. Ugye milyen érdekes?"
Nem a görbülete más okok miatt létezik. A tört érték miatt és a találkozási pont lehetősége önmagával is ezen ok miatt alakul ki.
Az egy másik kérdés hogy ezek a görbületi értékek is torzulnak annak függvényében hogy honnan figyeled őket , relatív , abszolút és cél nézet közt rotál az egész geometriai struktúra vetülete, hogy miről mit figyelsz meg. Itt is képbe jön az A és a B origo .
De mondok egy még szemléltetőbb példát: azt még mondjuk érted hogy nem egyből az 1 dimenzió van hanem azért már előtte van 0.000"1 is stb.. , a kettő között szükségszerűen kell lennie valami különbségnek.. (amikor egész meg amikor tört)
Semmi más különbség nincs e két dimenzió fajta között mintsem az hogy az egyik esetben a dimenzió nem szeret találkozni önmagával míg a másik esetben előszeretettel találkozik önmagával.. Ha találkozik önmagával akkor egy sima kört ad ki, így akár úgy is mondhatjuk hogy egy nézőpont szerint a 0.0000"1 -től a 0.999999 ig és az 1.00000'1 és az 1.9999999 között csak simán körbe megy és nem, nem különbözik a "hosszúsága" meg a "kerülete" egyik esetben sem. Viszont kérdezem én ha körbe megy.. akkor hány dimenziós is az objektum amit létrehozott már rögtön a 0.0000000'"1-es dimenzió?
Hát 2 .
Nem adabszurdum ez egy kicsit?
Nos . akkor tehát újra vedd át , a dimenzió (és nem dimenzióK) típusait. Mikor abszolút mikor relatív és mikor cél. Ott a leírásban lentebb a blogon próbáltam már erről bővebben beszélni.
Additív és multiplikatív csoport rotáció, avagy operandusz-rotációként találod meg ennek a pontos leírását.
Amúgy meg az animáció alapján szinte végtelen másik pályán is görbülhetne mielőtt találkozik saját magával. És miért csak az egyik irányba nyulik/halad/csavarodik/tekereg?
Én ezt értem, de nem úgy volt, hogy az első metszespontban jön létre az a tér dimenzió amiben görbülni tud, hiszen előtte nem létezett tér amiben irányt lehetne váltani? Sajnos ennél jobban nem tudom megfogalmazni a saját elméleted, érdekes, hogy nem érted.
Nem ignoráltam csak számomra egyértleműnek tűnt, hogy megérted , amint az korábban említettem : idézem magam:
"Nos ha egyszer egy dimenzió meggörbül az bizony egyszercsak találkozni fog saját magával."
Márpedig a 0.000000"""1-es dimenzió az görbe ebben talál egyetértünk?
Ha meggörbül akkor találkozni fog önmagával?
Tehát azért AUTOGEOMETRIZÁCIÓS elmélet a másik neve az elméletemnek , mert a 0.000000"1-es dimenzió automatikusan és szükségszerűen létrehozza az összes többi végtelen sok dimenziót.
"Amúgy nagyjából vágom amit írsz, de mondd már meg HOGYAN metszi magát, ha a görbülethez szükséges tér az első metszespontban alakul ki! Legyszi :)"
Ennek egyszerű oka van.. a dimenzió sem egyből az egyről indul... hanem kezdtetben volt a "0.000000000000"'1" -es dimenzió
namármost ez viszont pontosan ugyanaz a dimenzió, mint ami az 1.99999999999999999 -es mert ugyanúgy görbül, csak az egyik az jobbkezes spirál a másik meg balkezes.
Ha a dimenzió egyenes amikor 1 és görbe amikor tört , akkor a 0.99-es dimenzió ugyanúgy néz ki mint az 1.01-es csak éppen a másik irányba görbül. sőt elmondanám, hogy a 0.99 -es dimenzió az viszont pontosan ugyanolyan mint az 1.-01 -es mert teljesen mindegy hogy az egyből veszel el 0.01-et vagy a 0.99.ből nem veszel el semmit.
@Sequoyah: "Azt pedig elmagyaraznad, hogy a "Mutass egy fix pontot és kimozdítom a világot" hogyan ellenkezik barmifele fizikaval, amikor ez egy sima erokaros emelorol szol, amit kerekcserenel is hasznalsz?"
Igen. Szivesen elmagyarázom: Archimedes az egész világról beszélt, a Kinaso ógörög nyelve ugyan Földet jelent, de világot is és tekintve az ókort, az egész Földet tekintette az akkori Univerzumnak.. amiről ő - ellentétben az utána lévő 2200 évben élő fizikusokkal - megértett egy alapvető tényt. Hogy bárhol le tudnál helyezni képzeletben egy fix pontot akörül képzeletben az egész világegyetemet meg lehet fordítani a megfelelő áttételő csigasorral. A fix pont azonban nem létezik sem azóta , sem most amellyel a komplett világot tudod forgatni, mert ez volna az Univerzum széle, illetve a közepe. Nos ő ezt megértette, és a "fizikusok" pedig nem, ha megértették volna el se kezdenek effajta "tudományban" gondolkodni.
2 es 4 között végtelen szám van, nem? ;) Amúgy nagyjából vágom amit írsz, de mondd már meg HOGYAN metszi magát, ha a görbülethez szükséges tér az első metszespontban alakul ki! Legyszi :)
A határozatlansági reláció létezik, de algebrai okok miatt amit az alább bemutattam. Részecskék nem léteznek , tehát nem egyre kisebb golyócskákra oszlik fel az Univerzum amikor egymás körül keringenek, ez az a "klasszikus" "ahogy a Móricka elképzelte" főleg úgy hogy mindkét végén végesített tehát limitált maximum és limitált minimum (Planck-hossz) közé próbálják bezsúfolni, és 10^80 részecskével lezárni azt a szegény végtelen Univerzumot.
Ehelyett: a "részecskék" az egyetlen dimenzió öntalálkozásai mentén alakulnak ki, hogy miért az ne kérdezd , főleg ne azt hogy mi emberek miért pont a 2 és 3 darab találkozási ponton létrejövő 3 és közé eső tereket éljük meg, de hogy itt vagyunk, s hogy valamilyen oka még kell hogy legyen, a hosszúság és a részecskék nélkül is, számomra semmilyen más logikus magyarázat nem maradt. De ha neked még van ötleted a hosszúság immár tehát nem létező fogalma nélkül magyarázatot adni nemhogy sötét anyagra de bármire is , tőled is várom.
Kizárólag a talákozások mentén alakulhat ki bármi is.. a dimenzió az nem csak nálad , de nálam sem ér önmagában semmit: üres.
Telivé úgy válik. hogy amiket te koordinátának hívsz azok a szomszédos öntalálkozási "pontjai."
Ha valódi logikát szeretnél búcsút kell venned a fizikától zárójelbe kell tenned a (fizkát) és maximum még valahol arrafele lehet választ találni a kérdésekre ahol javasoltam. Az altérrács topológiában.
Az altérrács topológia, avagy a dinamikus differenciáltopológia egy teljesen új megközelítése a "fizikának" , semmilyen rokonságot nem mutat a mai modellekkel , sem húrokkal sem semmivel.
Itt is számokká alakulnak a dolgok sőt végtelen számjegyet én sem tudok ábrázolni, ehelyett én azt állítom, hogy erre nincs is szükség bizonyos esetekben, meg lehet úszni a dolgot büntetlenül.
Eddig is tudtuk hogy nem lineáris helyzetekben a pi értéke nem feltétlenül a 3.14 "
Én viszont azt mutatom be, hogy még a lineáris helyzetekben is két határérték közé ékelődik a célértéke
ahol pl. a pi_2 értéke : 2 és 4 egész közé esik. Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.08.22. 23:26:09
Egyebkent a Heisenberg fele hatarozatlansagi relacio fogalmat is -szokas szerint- rosszul hasznalja. Azt hiszi ez arrol szol hogy a poziciot nem lehet meghatarozni pontosan soha. A valosagban pedig arrol szol hogy vagy a poziciot hatarozzuk meg pontosan, vagy a sebesseget, es a kettot EGYUTT nem tudjuk meghatarozni. Csak poziciot meg tudunk hatarozni pontosan.
Szoval ha en valamiert en plank-tavolsag pontossagaval akarom valaminek a tavolsagat meghatarozni, akkor nyugodtan megtehetem. A sebesseget ugyan nem fogom tudni, de mivel a tavolsag erdekel, ezert ez nem is zavar.
Nem az az erdekes hogy en hogy nezem. Az az erdekes, hogy van a tavolsagnak egy FIZIKAI DEFINICIOJA. Te pedig fabrikaltal egy SAJAT definiciot, aminek semmi koze a valodi tavolsagdefiniciohoz.
Verheted a segged a foldhoz hogy te ezt a definiciot akarod hasznalni mint egy ovodas, de ne csodalkozz ha egy egy teljesen mas definicioval teljesen mas eredmenyre jutsz, mint a fizika. Olyan ez mint ha egy szotarban a szavakhoz veletlenszeruen mas jelentest parositanak, aztan csodalkoznek hogy semmi ertelme a konyveknek. Ha a cukor nalad sot jelent, a so pedig cukrot, akkor nagyon szar kajakat fogs fozni a receptkonyveket kovetve:D
"Nem ezzel van a bajom, hanem azzal hogy ennek az egvilagon semmi koze a TAVOLSAG fizikai definiciojahoz. 3 es 2 kozott a tavolsag akkor is 1, ha az egesz szamok halmazat nezem es 0 pont van koztuk, akkor is ha 9 pont van koztuk, akkor is ha 1000, es akkor is ha vegtelen sok."
Nekem viszont ezzel van a bajom: Ki nem sz*rja le hogy te hogy nézed, meg a "fizikusok" a valóság viszont végtelen és lesz*rja hogy TE meg a fizikusok hogy nézik, valódi valóság meg úgy nézi hogy még mindig végtelen sok szám és ezért végtelen sok végtelen hosszúság van köztük...