Hajóra nem kell építeni. Gondolom nem is lehet. És igen. Közben én is rájöttem. Meg arra is, hogy a helyőrség területén belül a szkenner és "R" az építés menüt hozza elő. Tehát, ha beltérben szeretnénk valamit létrehozni, akkor ott kell... Már csak egy dologra nem jöttem rá. Hogy mi bánatos picsáért kell nekem ilyesmivel foglalkoznom??? Megint egy hiba. A már meglévő helyőrségem építményeinek a felét nem jeleníti meg a játék. Ott van, csak nem látszik! Tényleg tíz év alatt ennyit nem tudtak megoldani, hogy az építkezés miatt ne omoljon össze a játék? Persze, sok mindent nem tudtam megoldani...
Közben meglett személyzeti állomást kell építeni az outpostra, gondolom a hajóra is azt kell.
Hasonló problémába futottam, de sokkal összetettebbe. Hogyan lehet előhívni azt a panelt, ahol az alkalmazottakat vezénylem?
Történt ugyanis, hogy építkezésre adtam a fejem (Bár ne tettem volna!) és gondoltam, hogy hozzárendelek valakit a helyőrséghez. De sehol nem találtam erre utalást a játékon belül, hogy azt bárhol bármikor előhívhatom.
Amúgy érdekes módon én leszálltam a helyszínen, DE A HAJÓM NEM!!!! Építkeztem serényen és eljutottam odáig, hogy fel kellene tölteni a generátor tartályát héliummal, hogy működjön. Előhívom a hajó rakterét, de nem teszi át a motyót az én hátizsákomba. Jó akkor elmegyek gyalog érte. De hol a hajóm? Az bizony nem volt sehol!!!! Amikor a térképen a gyors utazással akartam elérni, akkor csak egy végtelen töltőképernyővel tudtam szemezni. SAKK MATT! A fóát négyben azért nem építkeztem, mert állandóan összeomlott a játék. Úgy látszik ez örökletes. És ha már építkezés.: A letenni óhajtott tárgyakat az egér bal és jobb gombjával lehet forgatni IDEGBETEG MÓDON! Azt felejtsük is el, hogy szépen sorba lerakunk valamit ugyanazon orientációval, ha már egyszer belenyúltunk valamelyik forgatásba. "E"-vel lehet lerakni a tárgyat. Szerintetek hányszor nyomtam bal gombot ezzel el...szva a helyzetét tárgynak MINDANNYISZOR!!!!!! Szóval, aki kar építkezzen! Ezzel a szarral én nem idegesítem magam. Jah, még egy.: Beltérben vajon hogyan hívom elő, az építkezés menüt? Mert kint odamegyek a bójához és csá.
Elkezdtem a csapattal foglalkozni, de nem tudok senkit sehova rendeli. A robot és a rajongóm van a hajóhoz rendelve, mást nem tudok sehova. Van outpostom is. Eltávolítani a hajóról eltudnám, de csak ennyi. Cseréltem nagyobb személyzeti fülkét is a hajón, 4 ágy van benne.
Valaki segítene?
CP-nál érdekes nem volt ez a hiszti. Pedig ott is lehet ám rommá variálni a testrészeket a hangokat meg nemeket...
Azzal egyetértve hogy erre felesleges mod, azt az "amatőrök" szót azért árnyalnám annak a hatalmas és minőségi munkáknak a fényében amit az elmúlt években ott -akárcsak ezen cég gamei-hez, hogy a többiről ne is beszéljünk- az asztalra letettek... Pl. a F4 unofficial patch-ét a hivatalos bethesda ajánlottként töltheted le... Hatalmas szerepe van a nexus-nak abban hogy játékaik olyan népszerűek amilyenek.
Azt meg már mondtam, hogy embert nem ismerek aki az előzőeket is vanillával játtsza egynél többször életében. Most ránéztem a Starfield mod-okra, és már vanak kifejezetten jók és hasznosak, de ki ahogyan érzi...
Minek mod erre??? A karaktergenerálásnál kiválasztod, hogy he/him ha férfi, she/her, ha női karakterrel vagy és viszlát, meg is spóroltam neked egy letöltést. Aki erre modot tart, annál valami nem oké.
Egyébként a nexusmods az egy amatőrök által fejlesztett ingyenes és teljesen opcionális site. Egyáltalán nincs rá szükséged, hogy modokat használj.
Igaz és értem, hogy miért. Tudod, hogy kit zavar, hogy van benne 1 másodperces pronoun választás és akarja eltűntetni? Ha ilyeneket nem akar az oldalán a Nexus, akkor minden joga megvan hozzá.
már látom hogy több százezret kellene költenem ha játszani akarok vele, főleg ha csak pár napot tolnám igy sajna hanyagolom :-( azért figyelemmel követlek benneteket, jó játékot
Szándékosan túl is van tolva ez a hőbörgés rajta. Dragon Age 2-höz képest a Starfield, de még a BG3 sincs sehol se "woke"-ságban. És az a játék 12 éves, akkoriban mégsem volt sírás a woke-sága miatt.
Kinek mi az. :D Pronoun meg bögre egyeseknek már elég. Meg van egy csapattárs az egyik bázisomon, aki nem a 4 fő társ egyike, de névvel rendelkező társ és 2 anyja van.
Mondjuk a starfield pont nem "woke", legalábbis, amit 40 óra játék után láttam, az alapján egyáltalán nem az. Nem "woke"-abb, mint a fallout 4 volt.
Non-binary meg transz. Meg minden csapattárs bi. Meg 2 fontos karakter leszbikus kapcsolatban van. Meg csomó karakterrel lehet találkozni, aki meleg. Meg van benne egy drag queen. És közben 95% pozitív steamen meg egyik legjobb játék RPG hosszú idő óta. De persze a Merlin-félék ezt nem hozzák fel, mert az azt jelentené, hogy be kell ismerni, hogy egy "woke" játék is lehet jó. Csak a Starfielddel kapcsolatban hozza fel, ami sokaknak nem tetszik és rá lehet fogni, hogy ezért "szar", meg ezért vannak hiányosságai, mert arra koncentráltak, h woke legyen, meg woke fejlesztők, meg pronoun, meg bögre. Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2023.09.08. 14:15:39
A pronouns video az instan classic. :D Remélem a fickó azóta azért jól van, nem kapott szívrohamot. Kicsit aggódom érte, mi lesz vele, ha meglátja, hogy BG3-ban lehet non binary karaktert is csinálni
Box exkluzív játék, azokban amd proci van, ami meg nem túl erős, ha RT-ről van szól. Ezért valahol érthető, ha nem erre fektetik a hangsúlyt. Nekem a next-gen azt jelenti, hogy 1. next gen gépeken fut 2. látványban vagy más technikai megoldásban (tartalomban) az előző generációs játékhoz képest újdonságot nyújt
A fallout 4 volt az egyetlen előző generációs BGS játék. Azzal összevetve ég és föld a különbség a starfield javára. Ettől még van szebb játék a starfieldnél ezen a generáción nyilván, ahogy ovlt fo4-nél is szebb azon.
VARÁZSOLNI egy FÓÁT-ban? Na ne már! Mégis mi szükség volt rá? És ez még hagyján, de megszerezni a "varázslatokat" milyen pitiáner munka?!?!? Menj oda, gyere vissza. Menj amoda, gyere megint vissza. Jó sok értelme volt! ...mint egy falat kenyér!!!
Én sem kiragadott képek alapján fikázom a látványt, játszom vele én is. Itt-ott szép tud lenni, a design is kimondottan rendben van sok helyen. De egészét tekintve egyáltalán nem kiemelkedő, főleg párosítva a nevetséges gépigénnyel.
Ha a next gen mibenlétét abban mérjük, hogy elfutna-e előző generációs konzolokon, akkor valóban next gen, de én inkább a gameplay elemek és funkciók milyenségében szeretném ezt látni, és ezen a téren nagyon-nagyon elavult a játék.
Technikailag meg végképp hagyjuk, mert max a méreteiben kiemelkedő. Én pl. nem vagyok egy nagy ray tracing huszár, de ha már annyira dobálóznak a next gen jelzővel, akkor megkérdezném, hogy ugyan hol van belőle ez a funkció?
Ezeket mind nem nyers fikázásból írom, mert én is vártam a játékot, játszom is vele épp, és nem nevezném csapnivalónak kimondottan. Viszont vannak nagyon komoly hibái, ami mellett nem kellene elmenni szó nélkül, ennyi. Utoljára szerkesztette: Voltan, 2023.09.08. 13:37:47
Next-gen az ugye current gen. És az meg annyit jelent, hogy a jelen generáció konzolján fut el, előző generációson nem. Ez vitathatatlan, mivel xbox one-on nem megy a starfield, feltehetően el se indulna, elnézve a gépigényt. Next-gen az nemcsak grafika, hanem pl a méret is. A starfield óriási méretű, még ha le is veszed a proc generált tartalmat, a kézzel csinált bolygók, városok, outpostok, dungeonök, hajók, encounterek stb száma toronymagasan ráver minden korábbi bethesda játékra és már a fallout 4 is zizegve ment 30 fps alatt az előző generáción ... Vagy a lehetőségek. A fallout korábbi fegyverépítését és outpost építését fejlesztették tovább és egészítették ki hajóépítéssel. Van a játékban egy ha nem is kiemelkedő, de teljesen kompetens űrharc-rendszer, ami valóban nem Elite Dangerous, de simán megüti a Freelancer szintjét, ami nagy kedvenc volt annak idején. Mindezek az elemek együttesen egy olyan játékot eredményeztek, ami last genen elképzelhetetlen lett volna. Ott már a fallout 4 megizzasztotta a gépeket.
Ráadásul meg a játék még szép is. Lehet képeket kiragadni belőle, mint minden open world játékból, ahol hülyén néz ki, de én inkább a diital foundrynak hiszek ebben. Meg a saját szememnek.
Én ekkor gondoltam hogy tudod mit, megvárom a karácsonyi leértékelést, addig kabbefaszom! Tolom inkább majd a Phantom Liberty-t. Utoljára szerkesztette: Carlos, 2023.09.08. 09:41:19
Nezd meg ezt az egybitest szerencsetlent, ott ul a monitorja elott es mivel mashol nem tudja, majd most "megmutatja a vilagnak" a metacriticen, hogy ki a fonok a ketto kozul. Mi lesz ezzel amikor kijon a TES VI? Hat nem irigylem az idegallapotat :)
Metacritic user pontok lófaszt sem érnek, amikor bárki tud értékelni. Akkor már inkább Steam, ahol csak olyanok tudják, akik játszották is. Ott 82%, ami nincs olyan messze az újságírós 87-től. Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2023.09.08. 00:15:03
Nem hasznalom, a DLSS mod szerencsere nem szamit modnak, nem lesz tole "modded" vagy "mod" jelzesu a savegame es megkapod az achiet. Ha gondolod, hasznald, artani talan nem art, de en a DLSS moddal kaptam meg legutobb a lvl10-es achie, szal nem aggodok. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2023.09.07. 19:54:53
Hát nem tudom mi lehetett baj. Végül a játék sem indult el és a fájlok újraellenőrzése sem segített. Szóval most újra tölthetem le a játékot. :( Nagy boldog is vagy :D
Ezt használod? Ha jól értem mentés után nem adja a Achievement-et és azt javítja ki?
Leirom lepesrol lepesre, nem veszes annyira. 1. felmegy ide https://www.nexusmods.com/starfield/mods/111 2. a letoltes (files) menuben kivalasztod, hogy reshade-del egyutt akarod e vagy kulon. En utobbit hasznalom. A reshade a felso (reshade) link, az also a nelkule (standalone) 3. csomagold ki amit leszedtel. 4. Talalsz benne egy "mods" nevu mappat meg egy "dxgi.dll" filet. Mind ak ettot masold be a Starfield telepitesi mappaba. A .dll ott legyen, ahol a Starfield.exe is van (az a gyoker), a mods pedig ebbol nyiljon. Ha nincs mods nalad, majd most lesz
Elso resz kesz.
5. menj el ide es ezt is toltsdle https://www.nexusmods.com/site/mods/502 6. itt nem kell valasztanod, csak az UpscalerBasePlugin-t kapd le, a felsot. 7. Talalsz benne egy .dll-t, azt masold be a mods/UpscalerBasePlugin mappaba.
Masodik resz is kesz.
8. menj el ide https://www.techpowerup.com/download/nvidia-dlss-dll/ 9. dontsd el, hogy neked melyik DLSS kell. A regi 2.5.1, amit a 3xxx szeriakhoz adtak ki vagy az uj 3.5, amit az uj 4xxx szeriahoz adtak. Mind a ketto mukodik mind a kettovel. En a regit hasznalom a 3060-asommal, a 2.5.1-est. 10. tolsd le azt a verziot, amit szeretnel, a bal oldalon lehet porgetni lefele a korabbi verziokert. 11. csomagold ki es a benne talalhato nvngx_dlss.dll-t masold megint a mods/UpscalerBasePlugin mappaba
Ennyi.
A vegen lesz egy - dxgi.dll a Starfield gyokereben - StarfieldUpscaler.ini a Starfield/mods-ban - egy nvngx_dlss.dll es PDPerfPlugin.dll pedig a Starfield/mods/UpscalerBasePlugin-ban
Elinditod a jatekot es megnyomod az END gombot a billentyuzeten, akkor felhozza az DLSS opciokat, erdemes az F vagy D presetet hasznalni, ha nyerni akarsz vele par fpst. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2023.09.07. 19:18:41
Max azon arcoskodtál mekkora felbontásban játszom. Amúgy is neheztelek rád, mivel az X4 topicban előadást tartottál (mikor beírtam hogy van gépi magyarítás) ott elemezted mekkora hülyeség és milyen értelmetlen magyarítással játszani. " Hát igen. Aztán, ha valaki jön ide segítséget kérni, de nem tudja leírni angolul a megfelelő szavakat, akkor gond van. Mondjuk elég sokat magyarosítunk mi is, mint az okostégla, meg a csörgő, ratata. Ennek megértéséhez meg a fórumot kell követni. Magyarul viszont hiába keres rá egy küldetésre, nem hiszem, hogy talál bármi hasznosat. Vagyis vissza kell fordítania angolra vagy németre, hogy meglegyen a megoldás."
Most meg itt lelkesedsz az ugyanolyan "szar" minőségű magyarításról.
Én 5120x1440 felbontásra akartam állítani, de nem engedi. Pedig akkor lehet, hogy megnézném én is ezt a mod-ot. Utoljára szerkesztette: RJoco, 2023.09.07. 18:41:28
Ma próbáltam felrakni a dlls módot amit a nexuson találtam, de kifagyott a játék. Pedig mindent úgy csináltam ahogy írva vagyon. Egyáltalán van értelme szenvedni vele? 3060ti kártyám van.
Aha, értem. Az Elite-ben is van már jó ideje újraindítás, amikor éppen működik még egy kicsit az adott modul. Az üzemanyag elfogyás meg itt nem számít, amit egyáltalán nem is értek. Mármint annyira egy sóher a játék az adok-veszek résszel, de nem építették bele, hogy elfogyjon az üzemanyag és vennem kellene. Még kikötői díj sincs. Nem mintha gond lenne, egyel kevesebb dolog, amivel foglalkozni kell. Csak meglepődtem.
Az a +1 egy biztonsagi megoldas, elvileg az mindig meglesz, barmit is lonek szet a hajodon. Az az 1 egyseg biztositja a jatekos szamara, hogy mindig legyen legalabb 1 egysege elhuzni a terkeprol az ugrohajtomuvel vagy 1 egysege leszallni valahol, stb., vagyis ne ragadjon ott a semmi kozepen, mint a kevesbe figyelmes emberek az Eliteben, amikor a Patkanyokat kell hivni, mert vagy szetlottek a hajot, vagy ket ugras kozott elfogyott a fuel es megfeneklett a 'konda :)
Max menekülésnél érdemes a GVR-t kimaxolni. De, ha valaki nem tud 5s-t várni, akkor állítgathatja :D Én mindig a hajtóműről szedek le egy csíkot. Jobb szeretem, ha a megérkezéskor van fegyverzetem, ki tudja, hogy mi fogad. Ha a térképről gyorsutazva közlekedünk, akkor nem kell foglalkozni a csíkokkal, automatikusan levesz 3-at a hajtóműről és átrakja a GVR-re, majd érkezésnél kiteszi felhasználhatóba, így mindjárt rányomható a hajtóműre. Egyszer kezdtem el menekülni harc közben, de mivel hátul a GVR, így az semmisült meg legelőször. Aztán ki is lőttek. Eddig a legjobb taktika az volt, ha folyamat támadtam valamelyiket. És figyelni kell, hogy a Hull-t is javítsuk, ami elvileg csak egy gombnyomás és az nem a nulla, hanem az o-óó. Bár UI-ból is lehet.
Simán megdőltem az egyes szintű szkenner zavaróval. Szerencsére NEON-nál. Még jól is jártam, mert megint volt plusz szajré a ládában. A kettes szintű zavaróhoz most HIRTELEN kb 8 szintet kellene előrelépnem. A FÓÁT 4-ben, vagy az összes többiben sem volt könnyű a fejlődés, de itt mintha rátettek volna egy lapáttal.
Igen, amikor csak utazunk, akkor érdemes a GRV-t kimaxolni, hogy gyorsabb legyen az ugrás és a fegyvert lenullázni. Aztán harc előtt meg pont fordítva.Legalábbis én így csináltam, mert eddig még nem kellett sose fussak harcból. Mondjuk halni már haltam meg harc közben, Crimson Fleet utolsó küldetésében, de quickload mindig segít ezen. :)
FB csoportban pont tegnap volt errol egy nagyobb komment.
LAS - lezer tipusu fegyverekre forditott energia (vilagos csik) es a maximum rapakolhato energia (szurkebb csik) BAL - Ballisztikus fegyverekre (gepagyukra) forditott energia MSL - raketak
ENG - A hajo hajtomuve, minel tobb enerigat biztositasz neki, annal gyorsabb a harcokban SHD - A hajo pajzsa, minel tobb, annal erosebb es gyorsabban toltodik vissza GRV - A Gravitacios ugrohajtomu energiaja, minel tobb a pont rajta, annal hamarab porog fel.
Hogy hany pontot rakhatsz ezekre, fugg a reaktorodtol. A hajodnak van ugye egy darab reaktora, az termel egy bizonyos mennyisegu energiat. Ezt a mennyiseget+1 tudod elosztani az egyes alrendszerek kozott.
Hogy egyes alrendszerre (fegyver, pajzs, raketa, stb.) mennyi "pontot" tudsz rakni, fugg az adott eszkoz jellemzoitol, a "max power"-tol.
Pl: hiaba van osszesen 30 energiat igenylo rendszered felszerelve a hajon, abbol csak 19-et tudsz elosztani, ha a reaktorod csak 18 energiat tud termelni. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2023.09.07. 12:01:49
Én azon agyalok hogy tudnám 60ra lockolni az fps-t, nem felvágás, de pont olyan videokártyám van ami eszi az áramot, szerintem feleslegesen, a vsync on, pedig 144-re akarná lockolni. nekem elég lenne a 60fps
30 fps? Milyen konfigon? Mert 3060-on ennél azért simán többet ki lehet hozni. Amúgy meg persze igazad van, de ez bethesda. Már a fallout 4 is rohadt szrul futott annak idején megjelenéskor (konzolon emlékszem 20 fps se volt pl. corvega gyárban ...) és egy időben jött ki a witcherrel szinte, ami viszont meg nagyon jól ment és szebb is volt.
Vágom én de nekem nem azzal van a gondom hogy nem megy a kártyámon a starfield (mert menne) hanem az, hogy amin a CP gyönyörű volt addig itt egy mehhh grafika 30 FPS-el.
Egyébként nálam a játék, egy sokéves rendszeren teljesen jól fut DLSS mod nélkül is, lényegében bármilyen mod nélkül.
i7-7700k, RTX 2080Ti, 16 gb DDR4 ram
3440x1440-es felbontásban mindenhol 60+ fps kivéve:New Atlantis és Akila: itt 50-55, néha 1-1 mp-re becsúszik 50 alá is, de a gysnyc megoldja ezeket. Teljesen játszható. Plusz ezek a városi helyszínek amúgy sem igénylik azt a precizitást, mert itt nagy akció rendszerint nincs.
Nyilván FSR erős használata mellett, plusz itt-ott levettem egy-két dolgot, de semmi extrát. high szinte mindenen, crowd density lett low-ra téve, mert kevésbé irritáló és kb az egyetlen, ami a cpu miatt segít a városokban a teljesítményen.
A CP2077 egy eléggé moduláris, konfigurálható játék. A 1080p minimum egy gtx 780, nyilván RT nélkül, de RT nincs a Starfieldben sem. A 1080p recommended egy 1060-as ... A CP2077 konzolon 60 fps-sel fut, idén már lényegében végig mindkét konzolon. Szerintem ezt ne keverjük ide. Nem is lehet a kettőt egymáshoz hasonlítani.
Azt se felejtsük el, hogy 3 éves a játék. A 30-as széria két hónappal a játék megjelenése előtt jött ki, nyilván jól elfutott az akkori csúcs kategóriás szérián.
Ugyanígy nálam is...sajnos azért sok tárgy elnevezésénél fogom a fejem,de tudom,hogy mivel gépi alapja van,a kontextus ismeretének hiánya okozza ezeket..viszont folyamatosan fésülgetik állítólag,érdemes mindig a frissebbet rárakni akár menet közben is..
Ééééés újrakezdve eredetiben. Feldobtam a magyarítást. Itt-ott érdekes, mert a deepl csinálta és nincs lektorálás rá. Ettől függetlenül jó és nagyon nagy segítség. Mindjárt az első rábeszélést meg is nyertem.
Random bolygofelszines helyszineken leszallnak fejvadaszok, kalozok, stb. ellenseges emberkek, azoknak a hajojaban mindig talaltam meg eddig, vagy a kapitanyi rekeszben, vagy a hajo raktareben, vagy random taskaban a hajo belsejeben.
Elvileg kellene rajta lennie, de mielőtt olyan helyre mész, akkor quickSave és megoldva, amúgy pl 65% esélyes raktérrel, ugye nem feltétlen sikerül mindig
Végre találtam valamit a játékban ami nagyon bejön és ez a csempészés, nem is emlékszem volt e már ilyen jól megoldva ez single rpg-nél.
A drog biznisz nagyon jövedelmezö hamar meglett a pénz a neoni kecóra. A mantis-en csempészem a cuccot ugyhogy biztos van rajta zavaró / a hozzá tartozó küldetés is jó volt ráadásul már viszonylag hamar elérhetö / és mivel " rossz " hírű hajó nem nagyon mer megtámadni senki miota ezzel repülök...
En csak annyit akartam mondani hogy ne siesd el azt a valtast/vasarlast a frame generation is meg lesz oldva visszamenoleg is valamilyen modon, elotte azt pofaztak hogy a DLSS 3.0 az 4xx exkluziv es hardwarees oka van erre kijon most a dlss3.5 ami jobb es mar nem 4xx exkluziv. Amiota az AI orulet miatt beutott a zoldeknel a dozsi-habzsi es a budin is penzel torlik ki mert annyi van mar nekik azota nem olyan fontos az hogy pusholjak a nepeket a minnel hamarabbi generacio valtasra, korabban nem igy volt, akkor a GPU eladasokbol jott a nagy penz, igazabol most is, csak nem azokbol a GPU-kbol amit a mezei user vasarol, ezek szigoruan az AI fejlesztesekhez tartoznak, amibe az nvidia veletlenul(?) nagyon beletenyerelt
Köszi! A skill nevét én sem tudom, de asszem az első sorban van, mert már nézegettem, hogy kellene az is, csak annyi minden kellene...
Viszont, ha kicserélem a hajót és a raktér tartalmát elcseszi, akkor nem gyűjtögethetek az űrszemétből. Ez így azért elég gáz. Remélem később még megoldják.
A jelzavaró egy nagyon kis kerek modul. Éppen egy fegyver felfüggesztési pontot foglal el.
A pajzsot nyugodtan cseréld le. Az upgrade úgy működik, ha van az adott gyártótól van jobb, mint a hajtóműnél 2000 után 2010, akkor ott válthatsz. De, ha csak egy másik gyártóéval tudsz jobb eredményt elérni, akkor cserélned kell az építőben. Én nem is vacakolok már a fejlesztés résszel. Megyek az építőbe kapásból.
Kap tamogatast, persze, de uj szeriak mar nem jonnek, a meglevoket sem upgradelik (chipeket, alkatreszeket, stb.), mar a 4xxx van a fokuszban, Chen jelentette be iden ev elejen vagy tavaly ev vegen? Picit hamar valtottak a 4-es szeriara, nem futott meg ki a 3-as annyira, mint korabban a tobbi eseteben, igy aztan most parhuzamosan van egy nvidia kartya a piacon, meghozza egesz korrekt arakon (foleg a chiphianyos es/vagy covidos elmebeteg arakhoz kepest)
"valtani kell, az nvidia is feladta a 3xxx szeriat, venni kell 4xxx-eseket", dehogyis adta fel: DLSS 3.5 is available on all RTX 20 series and RTX 30 series GPUs. Notably, the latest RTX 40 series GPUs have been included in this roster, guaranteeing an unrivalled gaming experience for fans of all stripes. However, the Frame Generation feature is currently only available for the RTX 40 series GPUs, which means that users with an RTX 30 or 20 series GPU cannot take advantage of this feature. Nos anelkul en meg elleszek par evig, szerintem. Hopp ez meg kimaradt: The path-tracing functionality of games like Cyberpunk 2077 will soon have DLSS 3.5 support. This combination can create incredibly realistic and immersive games for players. DLSS 3.5 promises visual improvements and increased performance in ray-traced games.