Ezek szerint a szorongás jobb, mint tudatossá tenni a szorongás tárgyát és dolgozni rajta? Merthogy az analitikus irányzatok ezt célozzák meg.
Az analógia inkább úgy lenne nagyjából helyes, hogy lábtörés=konfliktus a felettes én és az ösztön-én közt; fájdalomcsillapító=elfojtás; megoldás=terápia. Az elfojtás önmagában nem is lenne baj, mert annak is oka, és funkciója van. A baj, amikor valamiért neurózissá alakul.
Terápiában nem az a cél, hogy láthatatlanná tegyék a neurózist, hanem hogy a személy dolgozni tudjon rajta/vele úgy, hogy tudatossá teszik az elfojtást, ami a neurózist okozza.
Nekem sem tetszik a pszichiáterek azon gyakorlata, hogy tonnaszámra írják föl az antidepresszánsokat, és nagyon sok korrekt kritikát olvastam Thomas Szásztól, Szenditõl, Feldmártól. Az egyik referátumomat épp "Betegség-e a depresszió?" - Thomas Szasz és Donald F. Klein vitája alapján írtam meg.
A szcientológia pszichiátria bezáratós hadjárata viszont még kevésbé tetszik. Az elmebetegeknek nem sok lehetõségük van az emberibb életre pszichiátriai kezelés nélkül, és velük csesznek ki.
Én nem értek egyet abban, hogy az lelkiismeret (erkölcs) ösztönös lenne.
Szocializációval alakul ki, és ahogy írod, legnagyobb részben nem tudatos. Csak abban az értelemben 'ösztönös', hogy 'nem tudatos', de ettõl még tanult (értsd: családból, társadalomból belénk nevelõdött), és folyamatosan tanuljuk is.
Pl. a kisgyerekek ezért idegenek közöttünk. Bennük még nincsenek meg azok a gátlások, és értékítélet, mint bennünk. Ha nem nevelõdik beléjük, akkor nem is lesznek.
Ráadásul az erkölcs nem is valami állandó dolog. Én, ha nagyon megeröltetném magam, akkor nagyjából vissza tudnám követni, hogy hogy alakult az erkölcsöm az elmúlt tíz évben. Volt pár váltás.
"Nem egyértelmû, hogy a probléma az egyén tudatalattijában van, és nem egyértelmû hogy a helyes kezelés az a pszichoanalízis."
-Ez így van. Ha valakit az intergalaktikus kalózok tartanak fogva, akkor azt azonnal elküldeném Hubbard kapitányhoz.
Na de a viccet félre téve, ezért van egy rakás módszer a rakás féle probléma megoldására.
Ha úgy gondolnám, hogy Rogers-féle irányzat módszerétõl öngyilkos lehet valaki, akkor én holnap még a boltba se mernék lemenni, nehogy a végén még öngyilkos legyek tõle.
Az utolsó bekezdéssel nem igazán értek egyet. Mármint az analitikus megközelítéssel kapcsolatban.
Nem lehet vele 'elnyomni'. A neurotikus szorong anélkül, hogy ismerné az okát. A terápiának meg épp az a célja, hogy felszínre hozza a szorongás okát, akármi is legyen az. Attól, hogy a lelkiismerete lázad valami ellen, legyen az háború, vagy szexuális visszaélés, vagy akármi, még dühös is, attól még nem lesz neurotikus valaki, és nincs szüksége kezelésre sem.
Freud elképzelése azért lehetett szimpatikus sokaknak, mert úgy vélték, hogy igazolni tudják vele a bûnös cselekedeteik létjogosultságát, de õk rohadtul nem neurotikusak voltak, hanem pszichopaták.