"Ezek szerint a szorongás jobb, mint tudatossá tenni a szorongás tárgyát és dolgozni rajta? Merthogy az analitikus irányzatok ezt célozzák meg."
"Terápiában nem az a cél, hogy láthatatlanná tegyék a neurózist, hanem hogy a személy dolgozni tudjon rajta/vele úgy, hogy tudatossá teszik az elfojtást, ami a neurózist okozza."
Ez így mind jól hangzik, de ugye a témánk újra és újra az, hogy mi a különbség a jól hangzó dolgok, és a valóság között. A jól hangzó dolog az az, hogy mit céloznak meg, ugye papíron, mert most az elméletekrõl beszélünk, a valóság meg az, hogy milyen hatást váltanak ki a gyakorlatban.
Nekem olyan pszichiáterrel van tapasztalatom, aki nem érdekelt abban, hogy a páciensnek normális élete legyen. Abban érdekelt, hogy letudja a beteget, hogy belediktálja a gyógyszereket, hogy zombit gyártson. Annyira lebutítják az embert, hogy annak fogalma se lesz arról hogy hol van, mit csinál, reggel van-e vagy este stb. stb. És lehetne még sorolni a mellékhatásokat, de nem teszem, mert nagyon durvák. Ez a valóság.
Az elmélet meg az, hogy az orvos jót akar, a tudomány a realitásra törekszik, és így minden szép és kerek. De ez elmélet.
A probléma az analitikusokkal az, hogy mivel elhiszik, hogy tudják hogy mit csinálnak, ezért bátran és felelõtlenül dolgozzák meg az emberi agyat, a következmények figyelmen kívül hagyásával (ha egyáltalán eljutnak odáig, hogy felfogják a következményeket). Persze vannak következmények amiket el akarnak kerülni, de ezeknek a szakmaisághoz semmi köze. Így pl. el akarják kerülni, hogy beperelhetõek legyenek (sebaj, orvosi kamara megvéd mindenkit), el akarják kerülni azt is, hogy a közegészségügyi rendszer (gyógyszerlobbival együtt) kitagadja õket. Ennyi számít, a többi nem. Ha a beteg nem tudja megvédeni az érdekeit, akkor leszarják nagy ívben. Tisztelet a kivételnek. És a probléma pont az, hogy a pszichiátriára eleve olyan emberek kerülnek, akiknek valami mentális problémájuk van, így hogyan várható el, hogy a páciens majd megvédi az érdekét?
A rokonokat meg leszarják. Mintha nem is lennének. A páciens meg, aki azt se tudja reggel van-e vagy este, az majd biztos tesz bármit akkor ha nem megfelelõnek ítéli meg a kezelést. Hát kettõig nem tud elszámolni egyik-másik, akkor... Eh. Hagyjuk.
"Az elfojtás önmagában nem is lenne baj, mert annak is oka, és funkciója van. A baj, amikor valamiért neurózissá alakul."
Vagy ahogy én mondom: ha úgy fojtjuk el a jelzéseket, hogy nem tudjuk mit csinálunk, akkor az baj. Nagy baj.
"Én nem értek egyet abban, hogy az lelkiismeret (erkölcs) ösztönös lenne."
A lelkiismeret szerintem nem pusztán az erkölcs. Ezt támasztja alá az értelmezõ szótár definíciója is. A lelkiismeret az a képesség, hogy jelzéseket vagy képes fogadni a tudatalattidtól, és ez az a rész, amire azt mondom, hogy ösztönös. Ezért is jó az a megfogalmazás, hogy a lelkiismeret egy érzés.
"Csak abban az értelemben 'ösztönös', hogy 'nem tudatos', de ettõl még tanult (értsd: családból, társadalomból belénk nevelõdött), és folyamatosan tanuljuk is."
Az erkölcs javarészt persze tanult, és ahogy írod, nem csak tudatos tanulásról van szó.
Tehát egyrészt valamit erkölcsösnek tarthatsz, végiggondolva a dolgokat, tudatos ítéletet hozva. És van a lelkiismeret, ami nem tudatos, mert nem konkrét érvek és paraméterek és konkrétan megfogalmazott ítélet formájában jelenik meg, hanem egy érzésként, elõkúszva az agy rejtett zugaiból, avagy a tudatalattiból.
"Pl. a kisgyerekek ezért idegenek közöttünk."
Szerintem mi vagyunk idegenek a gyerekek között, de ez attól függ persze, hogy honnan nézzük. Egy gyereknél még jobban mûködik a jelzésvétel a tudatalattiból, persze annyi mindenhez nem tud viszonyítani, mert a tudása nem akkora mint a felnõtté, de amit tud, azzal kapcsolatban õszintébb.
"Bennük még nincsenek meg azok a gátlások, és értékítélet, mint bennünk. Ha nem nevelõdik beléjük, akkor nem is lesznek."
Látod, pont errõl beszélek, hogy tele vagyunk gátlással. A gátlás egyik formája a pszichiátriai kezelések alkalmával telepszik az agyunkra... Pontosan ez a téma.
"Ráadásul az erkölcs nem is valami állandó dolog."
Nem hát, de most nem ez a lényeg.
"Az utolsó bekezdéssel nem igazán értek egyet. Mármint az analitikus megközelítéssel kapcsolatban."
Nem csak analitika létezik. Nem csak neurotikus emberek léteznek. Miért erre koncentrálunk? Amire Freud rámutatott, az messzire nyúlik. Az, hogy miféle visszaélések történnek a pszichiátrián, az csak egy része a kérdésnek. Az a túlzott magabiztosságból, butaságból és Istent játszásból eredõ nyomorúság okozás.
De mi van a modern propagandával? Az is Freud elméletein alapszik. Te leszûkíted az egész kérdést a pszichoanalízisre, meg a pszichiátriára. A téma ennél jóval nagyobb.