Írhatnál akkor mondjuk az analitikus technikák gyakorlatáról. De arról meg nem tudsz, neked is csak elméleteid vannak róla (gondolom), ha csak nem vagy gyakorló pszichológus, vagy nem beszélgettél sokat olyan emberekkel, akik mélyebben foglalkoznak a gyakorlati részével.
A pszichiáter az más téma, de én a pszichiáterekrõl sem gondolom, hogy tudatosan zombit akarnának gyártani, és ne akarnának segíteni a kliensükön. A pszichiátriai intézmények túlterheltek, nincs megfelelõ kapacítás, sokszor nincs megfelelõ környezet a munkához, ez is hozzájárulhat ahhoz, amit írsz. Sok ember már csak akkor fordul pszichilógushoz, pszichiáterhez, ha már valami nagyon nagy gáz van.
De én leírtam, én sem vagyok elégedett a pszichiátria mai gyakorlatával, hogy mindenre antidepresszánst, nyugtatót adnak, és szerintem sem ez a helyes út.
Mégegyszer írom: (feltehetõleg) Úgy állítasz föl elméleteket az analitikus módszert használó pszichológusok gyakorlatára, hogy 'nem vagy benne', nincs rálátásod. Én nem tudok vitázni a gyakorlatáról, mert én sem vagyok benne járatos. Kb. olyan baromság lenne, mint eszmecsere a zazen gyakorlatáról, vagy Feldmár András segítõ beszélgetéseirõl.
"Vagy ahogy én mondom: ha úgy fojtjuk el a jelzéseket, hogy nem tudjuk mit csinálunk, akkor az baj. Nagy baj."
-A jelzések elfojtása viszont automatikus, és nem tudatosan mûködik. Az énvédõ mechanizmusok sem tudatosan mûködnek. Terápia=felszínre hozni az elfojtott tudattartalmakat, amik a neurózist váltják ki. Nem értem, miért ragaszkodsz hozzá, hogy egy neurózis okának tudatossá tétele=elfojtás. Ha egyáltalán erre gondolsz. Mégegyszer kérdem: Jobb folyamatosan szorongni egy elfojtott tudattartam miatt, mint felszínre hozni, és valamit kezdeni vele?
Ha kicseréled az erkölcs szót, lelkiismeretre az írásomban, akkor ugyanúgy megállja a helyét, sõt így belegondolva talán inkább a lelkiismeretre gondoltam. De nem érzés, hanem érzék. A lelkiismeret meg belsõvé vált erkölcs, vagy valami ilyesmi.
"Egy gyereknél még jobban mûködik a jelzésvétel a tudatalattiból" -Gondolom nem a lelkiismeretére gondolsz, merthogy olyan még nem nagyon van neki. Pl. képes bármiféle bûntudat nélkül állatot, bogarat gyilkolni, kínozni, persze ezt sokkal õszintébben tudja tenni, mint én tudnám.
"Látod, pont errõl beszélek, hogy tele vagyunk gátlással." -A gátlás úgy érzem, kicsit negatív szó arra, amit szerettem volna kifejezni.
Használom akkor helyette a lelkiismeretet, mert hogy gyakorlatilag az gátol meg minket sok dologban, de ez segíti is a társas életet.
Nem akartam leszûkíteni a témát, csak leírtam, hogy szerintem miképp formálta Freud elképzelése a társadalmat. Meg érdemes részleteiben is foglalkozni ezzel a témával, nehogy valami újabb koleszterin-mítosz szülessen.