Nem ugyanarról beszélünk, mikor érzékelésrõl beszélünk.
"Nyilvánvaló, hogy amikor vadászott és primitív eszközöket használhatott csupán kifinomutabbak lehettek az ösztönei, kellett a túléléshez, ahogy fejlõdött ez a terület visszafejlõdött."
Én azt nem tudom megítélni, hogy milyen képességei voltak egy "õsembernek". De nézzünk valami mást: Pusztán azzal, hogy az ember városba költözik, elvész a képessége, hogy megfelelõen érzékelje a természetet, ami a valóság egy darabja. Helyette megtanulta érzékelni az újfajta mesterséges (ember alkotta) valóságot, ami a város maga. Na most a természetet mint valóságot nem azért (helyesen: nem feltétlen azért) nem érzékeli, mert képtelen érzékelni, hanem azért, mert a természet jeleit elfedi (~kitakarja) a mesterséges közeg által gerjesztett jelzéstömeg. Tehát a képesség elvesztése nem (feltétlen) jelenti azt, hogy valami az emberben magában alakult át. Szimplán jelentheti azt, hogy mivel idejét teljesen más tevékenységekkel tölti, így a képességei közül azok kerülnek elõtérbe, amik ezen tevékenységekkel kapcsolatosak.
Ez kb. olyan, mikor megállsz a tengerparton és nézed a vizet. Mit látsz? A tengert. Most fordulj meg. Mit látsz? A partot. Meg tudod figyelni mind a kettõt egyszerre? A példában nem. Mert vagy erre nézel, vagy arra. De nem azért nem tudod megfigyelni a másikat, mert az ahhoz szükséges képességeket elveszítetted, hanem mert hoztál egy döntést ("megfordulok") minek következtében olyan helyzetbe kerültél, ahol "képtelen" vagy a megfigyelésre, még akkor is, ha a képességeid meglennének hozzá.
Ezért szerintem az, hogy mire képes az ember vagy mire nem, az nem vezethetõ le onnan, hogy összehasonlítasz egy városban élõ embert egy "primitív" körülmények között élõ emberrel. Az õsemberrel meg pláne nem, mert arról nehéz információt szerezni, hogy milyen képességei lehettek az akkor élõknek.
"Ja képesnek sokmindenre képes lehet ebben az értelemben, csak minek ma már? A hangsúly az "értelmes gondolkodásra" tevõdött át. (na ezt szépen megfogalmaztam:))"
Lehet hogy erre terelõdött át a hangsúly, na de ez nem ilyen fekete-fehér dolog, hogy akkor ma ez az elsõdleges, ez így van jól, és kész. Két problémát fogalmaznék meg: egyrészt az "értelmes gondolkodás" nem mindig értelmes, másrészt néha a "megérzések" többletinformációt eredményezhetnek de mi ignoráljuk õket. Ezek azok az érzékeléssel kapcsolatos kérdések melyeket felvetettem. Egyrészt az "értelmes gondolkodást" negatívan befolyásolhatják (de nem feltétlen) az "ösztönök", avagy más rejtett, elnyomott, háttérbe került képességek, másrészt ezen képességek elõnyt is jelenthetnek bizonyos esetekben, ha az ember megfelelõen használja õket.
Tehát lehet, hogy a tudatosság az elsõdleges, de ennek túlhangsúlyozása annak a nézetnek a kialakulásához vezethet, hogy nem csak hogy a tudatosság az elsõdleges, de csak az létezik, és se a feljebb említett probléma nem létezik, se az említett elõny nem létezik. Megvan a "józan paraszti észnek" és a lelkiismeretnek is a szerepe a mai napig, sõt, énnél tovább is lehetne menni, de a lényeg az lenne, hogy ezeket vonjuk be legalább a beszélgetésbe, mikor "érzékelésrõl" beszélünk. Ha a lelkiismereted "jelez", akkor "érzékelsz". Ne csináljunk úgy, mintha ez semmi se lenne.
"Az a bizonyos szûrõ meg lehet torzító, elfedõ vagy feltáró is."
Igazad van.
"Ne kövesd el azt a hibát, hogy csak egy oldalát gondolod végig a dolgoknak csak azért, mert az ember már csak olyan, hogy ha valamit nem tud biztosan igyekszik valahova besorolni, betuszkolni, hogy megnyugodhasson a kicsi lelke, hogy na ez a kérdés is le van tudva...."
Érdekes dolog saját magamat visszahallani. Tanulságos!