A demot felejtsd el! Jött a full él elmosott minden hozzá hasonló kategóriát. Miközben a Commandos sorozat zuhant a szakadék mélyére, felkiáltott: -Hogy lehetséges, hogy egy magyar fejlesztésû program, melyet röpke egy év alatt hoztak össze, kiüssön a nyeregbõl és megfosszon a trónomtól?
Mert bizony a Platoon: Jött, láttam és gyõzõtt! Mától fogva a kategória etalonja eme magyar program lesz.
Miért is írom mindezt?
RTS. Ez mindenkinek elmond mindent. Kategóriát lehet teremteni. A magyarok azonban megteremtették a kategórián belüli kategóriát. A Platoon ugyanis alapvetõen RTS, azonban csak a felszínen. A Commandoshoz lehet leginkább hasonlítani, de ahhoz sem hasonlít igazán. Kategória született. A Platoon hatalmas mozgásszabadságot ad, melyet a terepen megjelenõ fák, bokrok és különbözõ felszíni képzõdmények rejtõzködési képességei nagyban befolyásolnak. Végre nem csak díszként ünnepelhetjük a tereptárgyakat, hanem valóban ki is használhatjuk az általuk nyert elõnyt.
Rejtõzkõdhetünk bennük, viszont mi magunk is nehezebben találjuk el a célpontot amikor akcióra kerül a sor. Természetesen az ellenfél is nehezebb helyzetben lesz a célzás során, ugyanis a rejtõzkõdõ egységeket nehezebb eltalálni, egyrészt a nõvényzet sûrûsége miatt , másrészt a felvett testhelyzett miatt is.
Végre egy játék, melyben a katonákra nem úgy tekintünk, mint tömegpusztító gépezet apró láncszemei! Õk is emberek és érzõ lelkek. Családjuk van, esetleg gyerekeik és hivatásuk a civil életben. Legfõbbképpen pedig fiatalok még. Természetesen vannak öreg rókák is a csapatban.
Lionsdale naplója nagyban segíti ezt az átélést. Nemcsak egy tucatnyi kijelölt egységed van, akik nem jelentenek számodra semmit, és csak úgy tekintesz rájuk, mint elhulló, majdan újra kitermelhetõ egységre, hanem õk a TE katonáid, a te irányításod alá tartoznak és az életük tõled függ, felelõséggel tartozol értük.
Minden egységnek külön magyar szinkronja van. Hála az égnek! Külön egyéniséggel megáldva. Nem egyenhagokon szólalnak meg, mint a többi átlag rts-ben. Commandos ebben kivétel ugyan.
Egyszerûen hihetelen az az érzés, amikor nem tudsz segíteni a katonáidnak. Végignézed a halálukat és semmit nem tudsz tenni, pedig te akarnál. Ezt egyetlen játék sem tudta ilyen jól visszaadni eddig.
Hiszen az ellenfél nem látszik a pályán. Csak akkor, ha valóban a látómezõdbe került. Pontosabban az adott katona látómezejébe. Ezt a SHIFT és jobb egérgomb hatásával könnyen el lehet érni, ugyanis ilyenkor a kiválasztott katon abba az irányba fordul és néz, melyre a jobbklikk lekattant.
Ezáltal belehet cserkészni az ellenfelet és a terep ehhez tökéletes segítséget ad. Azonban van amikor egyszerûen belefutsz egy vietnámi kötelékbe és elszabadul a pokol. Mindenki lõ mindenkire, õk az erdõbõl, mi a mezõn és nem jól áll a szénánk. Drámai pillanatok ezek.
A felderítés ezért kulcsfontosságú ebben a játékban. Ugyanis nem mindegy ki a kezdeményezõ fél a csatában. Szerencsétlen Lionsdale õrmesteremet egy ilyen meglepetésszerû támadás érte vietnámi oldalról, a többiekkel együtt. Mindenkit lemészároltak közülünk, csak Lionsdale menekült el. A közeli erdõbe keresett menedéket, de mivel már folyamatos tûz alatt tartották és kezdett fáradni, a sûrû zöldben lehelte ki utolsó páráját szegény lelke.
Ugyanis amikor eltalálnak, az is csökkenti az állóképességedet. Nem beszélve arról, hogy emellett még menekültem is. Tehát futottam, ami újabb stamina mínusz. Egyszerûen képtelen voltam lerázni a vietnámiakat, így az õserdõ hõsi halottjává váltam, Lionsdale szerepében.
A hangulat pazar. Félelmetes, kiszámíthatalan és eufórikus. Aknák, sûrûr párás erdõ, falvak, földutak, mezõk, elefántfüves puszták, folyók, hídak, elhagyott romvárosok és a soha nem tudod honnan felbukkanó ellenség. A zenei aláfestés, pedig még a Haegemoniánál is jobban illeszkedik a programba.
Elérkeztünk a legjobb részhez. A hangok és katonáink csevejei a szuperlatívusz határához érkeztek. Hihetetlen megdobja a hangulatot a jajveszékelésük, az ellenség megpillantása, leterített ellenféltõl való örömmámor, vagy akár egy sima kis sétára való invitálás a jobb egér klikkjére. A program ezen rész abszolult csúcs, mindezek mellé az egész még magyar is és máris a csúcson vagyunk.
Nálam a program bekerült a nagykönyvbe. Olyan játékok mellé, amik abszolult a Hall of Fame kategóriába tartoznak. A csata közben és végén pedig elgondolkozik az ember: Vajon csakugyan átkozottak ezek a vietkongok?
Nem kéremszépen. Sajnos néha sajnáltam leölni õket, inkább sajt embereim bõrét mentettem, ebbõl valószerûtlen, számomra is idegen és értelmetlen háborúban. Szegény kutyák mondhatnám a katonáimra. Csak ezt a napot huzzátok ki valahogy, ki tudja a következõt megéljük e egyáltalán.
Aki kipróbálja a programot, gazdagabb lesz egy dologgal a szívében. Az emberiség elkövetett hibákat, elkövetett ballépéséket. Fiatalok tízezreit küldte az értelmetlen halálba. Kik ottlétük alatt nem hõsõkké szerettek volna válni, hanem minnél elõbb hazajutni a szeretteikhez. A program ezt maximálisan átadja, és a Haegemoniával együtt a Digital Reality megalkotta a második trónörököst a kategóriájában.
Kihagyhatatlan és kötelezõ! Ez parancs fiaim! Leléphetnek...