Egy amerikai kutató elképzelhetõnek tartja, hogy a mi Világegyetemünket megelõzõen létezett univerzumról kaphassunk információt. Az eredmény forrása egy újfajta matematikai megközelítés, amelynek segítségével a kutatónak sikerült néhány olyan egyenletet megoldania, amelyek a Nagy Bummhoz közeli, extrém állapotú anyag viselkedését írják le.
A "Nagy Visszapattanás" egyfajta grafikus ábrázolása: a vízszintes tengelyen az idõ telik balról jobbra, a függõlegesen pedig a Világegyetem térfogatát jelölték. A miénk elõtti utolsó, zsugorodó Világegyetemben egyre kisebb fluktuációk, egyenetlenségek voltak, míg a visszapattanás utáni, "új" táguló Világegyetemben ezek egyre nagyobbak lettek (Martin Bojowald, Penn State)
Mint arról egy korábbi cikkünkben írtunk, egyes kutatók nem tartják lehetetlennek, hogy a miénk elõtt létezett, korábbi univerzumról szerezzünk információt. Az elgondolás alapja az a lehetõség, amely szerint az egyes világegyetemek egy-egy Nagy Reccs jellegû összehúzódással érnek véget. A Nagy Reccs után pedig az összezsugorodott univerzum újból tágulni kezdhet, amelyet aztán utólag Nagy Bummként figyelhetünk meg.
A Világegyetem kezdeti állapotának vizsgálatához szükséges teória, a kvantum- és a gravitációs elmélet egyesítése még nem született meg, noha több próbálkozás is létezik. A kezdeti pillanatok matematikai leírásakor komoly nehézséget jelent, hogy végtelenül kis térfogatban kell végtelenül sok energiát modellezni - erre jelenlegi modelljeink nem képesek. Egy, a húrelméletek közé tartozó modellt alkalmazva azonban Martin Bojowald (Penn State University) néhány kritikus egyenletre lehetséges megoldásokat talált.
Eszerint a miénk elõtti világegyetem élete végén összezsugorodott - de még mielõtt elérte volna azt az állapotot, amelyben egyes paraméterei végtelenül és kezelhetetlenül naggyá, illetve kicsivé váltak volna, máris tágulásba váltott. Eszerint a Nagy Reccs és a mi Világegyetemünk kezdetét jelzõ Nagy Bumm helyett együttesen "Nagy Visszapattanásról" beszélhetünk.
A kutató szerint bár sikerülhet a korábbi világegyetem néhány tulajdonságát megállapítani, sok fontos jellemzõje rejtve marad elõlünk. Ezt a fizikus "kozmikus feledékenységként" aposztrofálta: modellje alapján egy korábbi világegyetemnek a jellemzõi csak bizonyos valószínûséggel rekonstruálhatók. Eszerint az összes fontos tulajdonságát soha nem ismerhetjük meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kozmikus feledékenység miatt nem keletkeznek teljesen egyforma Világegyetemek.
Mindezek azonban csak egy lehetséges modellt jelentenek, és az elmúlt években csökkent az egymást követõ világegyetemek elméletének "népszerûsége". A közelmúltban láttuk vendégül a Nagy Bummot, "akitõl" sok érdekességet hallhattunk a kezdetekrõl és az Univerzum valószínû jövõjérõl.