Nekem onnan jött az ötlet, hogy ebből legyen, hogy nagyon sok ilyet találtam, miközben nézegettem milyen házi megoldások vannak. És nem g25 erősségű kormányokkal, hanem szervo motoros darabokkal, a loadcell pedál mellé. Lötyögésre panaszt nem olvastam, amit viszont igen, hogy a colos meg 30x30-as profil az ehhez kevés, legalább 40x40-es kell. Ismerős van, aki meg tudja csinálni az egészet, lemezvágással együtt, nekem csak össze kéne raknom. Az ár fog dönteni, hogy ez lesz-e végül. Lehetne még fából, meg hegeszteni, fát egyszerű bővíteni később, hegesztettnél meg előre kell gondolkodni, ahova tudom hogy menne dolog a jövőben, oda mehetnek előre lyukak, aztán csavarrögzítés. És ebbe is tud segíteni. Én itthon csak a fát tudnám megcsinálni, csak dekopír fűrészt kéne venni meg új fúrófejeket. Fával játszottam már eleget asztalos rokonnál régen, nem lenne vele gond, max igénytelenül nézne ki... Végül úgyis az ár fog dönteni, újat biztos nem veszek, a playseat egy vicc, főleg annyiért, az aluprofilos már úgy néz ki mint ami használható, de ugyan úgy sokba kerül.