Természetesen szoktam, mint mindenki más, de igyekszem a dolgot nagyon minimálisra venni, mert különben ebbe õrülne bele az ember, na azt meg nem szabad. Vannak dolgok ezen a téren, ami mély nyomot tud hagyni bennem
- gyermekekkel történ tragédia
- egy családra kiható teragédia, ahol gyermekek maradnak egyik, esetleg mindkét szülõ nélkül
- ismerõsökkel történ targédia
Természetesen ezen én is elfilózok, de csak utólag, mert kint a helyszínen erre nincs és nem is lehet idõ. Egy helyszínen végzed a dolgod legjobb tudásod szerint, mint bárki más, aki más munkakörben végzi precízen a rábízott feladatot. Azután mikor haza megy az ember (bár lehet, hogy nem teljesen etikus) mesél a feleségének (mondjuk én a 17, 18 éves gyermekeimnek nem szoktam). A lassan 13 év alatt, mióta ebben a munkakörben dolgozok, szerencsére az imént említett kategóriából mindegyiket nagyon csekély számban sikerült csak látnom, de megéltem már mindegyiket. Bennem az idõ múlásával törnek felszínre ezek az átélt pillanatok, természetesen nem rémálom formájában, inkább csak egy-egy morózusabb pillanatban. Szóval mint mondottam már, ezt másképp nem is lehetne csinálni. Ha más beállítottságú emberke lennék, nagy valószínûséggel már más munkahelyen egy más beosztásban dolgoznék.