Szombaton 2-3 óra áll rendelkezésre a kívánt kombináció elõállítására, mert elvileg 5-ig lehet fogadni.
Hetente talán 5-10 millió szelvény érkezik be, ha jól emlékszem. A 44 millió kombinációból kellene lehúzkodni a megjátszottakat, amit a feladáskor meg lehet tenni, tehát közel egy hét, de legalábbis 6*8 óra áll rendelkezésre ennyi tétel feldolgozására. Egy körben megoldva a dolgot beleférhet, a szûk keresztmetszet a 44 millió rekordból megjelölni az aktuálisat.
Ha a négyesekkel is manipulálni akarna valaki, akkor jelentõsen megugrik a számítási igény.
Szóval technikailag megoldható lenne. De kétlem/remélem, hogy nem zajlik ilyen. Mert ha egyszer kiderül, akkor abból elég nagy balhé lenne, végülis súlyos milliárdokról van szó.
Nekem egyébként az volt gyanus, hogy többször sikeresen eltaláltam, hogy még 2-3 hétig nem lesz ötös, majd akkor, amikor eléri az egymilliárdot, stb. Bejött:) A számok nem:(((