,,Sakkjáték az életünk. Sakkot játszunk szüntelen. Mi és az Isten. Lépünk, azután csönd. Õ következik. Lép. Végre! Lépünk. Eltérít utunkról. Újra lépünk. Hallgat... Miért nem siet? Sakk! - mondja. Újra próbálkozunk. Nem adjuk föl. Már senki nincs körülöttünk. Sakk! - hangzik hangtalan. Nem! - csattan bensõnk. Futnánk, de nincs hová. A tábláról lelépni nem lehet. Nincs több lépés, érezzük: matt. Ezt már nem mondja. Gyõzött. S ekkor felismerjük, hogy õ nem ellenség. Úgy gyõzött, hogy vesztesek ne legyünk. Társunk volt, míg "szemben" ült velünk. Ellenünk játszott értünk.
Istennel sakkozom én is. Társnak tekint, szabadnak teremtett. Játszunk. Õ meg én. Figyelem... Szeme se rebben, mikor feketére lépek. Bábuim közben egyre fogynak. Fogy az erõm, fogy az életem. Nem gyõzni akar. Szeretni. Játszom tovább. Míg õ az "ellenfelem", csak gyõzhetek. Lépek... lép... Sakkjáték az életünk.”