Az Ion-hajtómûvek elõnye, hogy kis méretûek, és kevés üzemanyaggal is évekig képesek folyamatosan mûködni. Hátrányuk, hogy a tolóerejük olyan minimális, hogy még egy szódásszifon is nagyobb gyorsulásra bírná a jármûvet. Azonban amíg egy szódásszifon kb. két másodperc alatt kifújna, az ionhajtómû évekig mûködhet, és szépen lassan egyre gyorsabban és gyorsabban haladhat a szonda.
Ez esetben a szonda az ion-hajtómû minimális tolóerejét csak arra tudta felhasználni, hogy egyre nagyobb és nagyobb köröket rójon a Föld körül, egyre magasabb keringési pályára állva. Ahogy egyre távolodott a földtõl, egyre közelebb került a Hold pályájához, a végén a Hold gravitációja fogja már be, így áll a szonda Hold körüli keringési pályára.
Noha tényleg idõigényes folyamat, a szonda indulótömegének sokkal kissebb százalékának kell üzemanyagnak lennie, mint hagyományos kémiai hajtómû esetén. Ez pedig annyit tesz, hogy ennyivel több tudományos felszerelést vihet magával...