Az a datalink nem csak arról szól, hogy az ikon színes vagy fekete-fehér. Egy ilyen tudású datalink az nagyon komoly képességbeli változás. Arról beszélek, hogy nem kell neked radarral, IFF-el felderítened a célt, ha valaki már már megtette előtted, és mondjuk ellenségnek flag-elte, akkor a te kijelződön is ott lesz szép pirossal, hogy figyelj oda, az AWACS ezeket látta felszállni az ellenséges reptérről pl. Vagy hogy RWR-on kapott figyelmeztetést azonnal ki tudja háromszögelni, ha több gép is kapja a besugárzást. Vagy hogy fox3-at indíthatsz olyan célra, aminek a pozícióját csak datalinken kapod meg, saját radart be sem kell kapcsolni ezekhez. Vagy az, hogy eleve a sikeres IFF lekérdezés utáni célokat kizöldíti, azokkal nem kell foglalkoznod többet, vagy az is, ha két dogfightoló gépet látsz a radaron, azonnal látod, hogy a kettő közül melyik van veled, melyik ellened.
Ezek nincsenek benne a mostani BMS-ben sem, mindössze annyi van, hogy ha ugyanazon az UHF vagy VHF frekin vagytok, akkor a saját Flight-ban repülő 4 gép pozícióját és célbefogását látod (világoskék ikonok, sárga célbefogás), tudsz küldeni vagy fogadni waypoint mark pointokat. Ezen felül csak a saját Package egyéb Flight-jaiból (ha vannak) manuálisan kiválasztott négy kliens pozícióját tudod követni (zöld ikonok), de azokkal más interakciód nincs. Ennyit tud a BMS.
Én erre mondtam, hogy simán örülnék az A-nak is, ha megkapná az MLU csomagot - elsősorban a sokkal jobb datalinket, de a szoftver olyan apróságai is, hogy milyen infókat tud kitenni HSD-re. Plusz ugye az MLU upgrade érintette a radart, fedélzeti számítógépet, IFF-et is. Az, hogy neked csak egy vontatott csali vagy EASA radar jelenti a "más képességet", azzal most mit kezdjek?
Btw én is arról beszélek, hogy a Block60-nak, F-35-nek, satöbbiknek nem kellene a játékba kerülnie, mert a fontos rendszereikről semmi publikus infó nincs, helyette megcsinálhatnák teljesen azokat, amiknek viszont benne kellene lennie. Olvasd el megint amit írtam #52501-ben meg az #52503 végén.