Sziasztok, Pontosan tegnap jöttem haza Kaposvárról.
Nos ott töltöttem 1 hetet kb és elmondhatom, hogy kellemes élményeim és tapasztalataim vannak a városról. Barátnõm által mentünk le mivel odavalósi, csak felköltözött 2 éve Pestre albiba mivel itt tanul az ELTÉ-n. Vonattal megközelítõleg 3 óra és csak átszállással Dombóvártól lehet odajutni.
A város maga viszonylag szép, sok épület, lakás, park, játszótér fel lett újítva, egyedül a Csiky Gergely színház tûnik romosnak, de belül állítólag az is szép, a színház park pedig szintúgy kellemes pihenõhely. Kossuth térnél van egy szép templom és egy 3 csillagos hotel is étteremmel együtt, ami szintén fasza, bár állítólag nem a legolcsóbb. A szõkõkút a templomnál szintén fel lett újítva, a Városháza épület pedig kifejezetten egy mûvészi csoda. A sétáló utca semmi extra, mert teljesen olyan, mintha Pécsett vagy Székesfehérváron jártam volna. Sétáltunk még a Szántó utcánál, a Búzavirág utcai lakótelepen is, mellette a Kinizsi utca környékén is. A panel lakások nagyrésze szintén fel lettek újítva. Egyik nap voltunk a vasútállomás melletti strandfürdõn is, amit szintén nagyon szépen kipofoztak. Nagyszerû élmény volt érdemes kipróbálni a csúszdákat.
Ennyi lenne. Pestiként azt mondhatom jó kis, nem túl zsúfolt, élhetõ város.