Látom, azóta is folytatódik a felelõtlen 17-évesek aljasszemétrohadtkisféreghalálrá jellegû megítélése.
Persze sokkal kevesebb energiabefektetéssel jár rögtön vagdalkozni, ítélkezni, fröcsögni, mint akár egyetlen egyszer a történetet végiggondolni, emberi életekre és sorsokra bontani, nem elfeledkezve a történet hátterérõl és az ottani viszonyokról.
Ami az ittas vezetést illeti:
Ekkora véralkohol szintnél már az embernek nincs tiszta tudata, tehát nem tudja sem morálisan, sem máshogy megítélni, h mit tesz. A srácot a társainak kellett volna szállítgatniuk, az is meglehet, h nem haza, hanem egy jó gyomormosásra. (Amit itt sokan kifelejtenek, h valószínû, h nem õ volt a társaságból az egyetlen, aki kocsiba ült részegen, csak õ okozott ilyen látványos tragédiát. A többiek valószínüleg élik tovább az életüket, pedig nem tettek másként, mint a haverjuk.)
Ami a gaz elkövetõ megítélést illeti:
Jelentkezzen már az, aki önmaga, teljes rokonságával és baráti körével együtt szent és romlatlan életet élt és soha, semmikor, semmilyen körülmények között nem követett el semmit, ami felelõtlenség volt és akár nagyobb baj elõidézõje lehetett volna.
Ami a börtönbüntetés "megúszását" illeti:
A lány venezuelai volt emberek! Nem volt betegbiztosítása! Ez amerikában azt jelenti, h egyetlen gyógyszeres kezelés csillagászati összegekbe kerül. Itt pedig a srácnak és nyilvánvalóan a családának is (lévén az elkövetõ 17 éves) jókora összegeket kellett perkálnia a több éven keresztül végzett, több órás mûtétsorozatokért.
Erre csak egy jó sötét aggyal rendelkezõ ember mondhatja, h nagy ügy.
Ez a srácra nézve annyit jelent, hogy egész életében munka, munka és munka. Nincs egyetem, nincs zsíros állás, karrier, családalapításhoz anyagi biztonság, egészen addig, míg a lány meg nem hal.
Hacsak nem ûbermilliomosékról van szó, amirõl nem szól a fáma, pedig garantáltan megemlítené egy olyan honlap alkotója, aki élve kibelezne mindenkit akire õ rákiáltja, h bûnös.
Na, bocs a regényért, csak néha már elegem van ebbõl a leegyszerûsített életszemléletbõl, h ha az egyik az angyal a másik csakis az ördög lehet...