De, sikerült. Neked nem sikerül felfogni látom, hogy JC egy pöcs, akit eddig toleráltak és most jön egy kis dádá, ami már igenis bőven kijárt neki. Milyen már, hogy ő rengeteg embert ostoroz, hülyére vesz egy egyirányú beszélgetésben (ez a TV) és simán megússza?!
Hozzáteszem, ahogy a Hebdósok is vállalták a következményeket (amik ugye sokkal keményebbek voltak, hiszen ők fanatikusokkal szórakoztak úgymond), azért most Clarkson is legalább kussol (kb. hiszen azért múlt héten belefért egy köcsög BBC-zés, amiről persze megint azt mondta, hogy csak poén volt) és nem hisztériázik.
Én is bírom, meg köcsög BBC, meg ezt minek kellett, folytassák azt' kész, stb. De azt belátni, hogy ez igenis kijárt neki - ultimátum alatt állt - az megint másik dolog.