Ne haragudj, de ez így nem kritika csak fikázás. Azt mondani Grandpierre K Endrérõl, hogy em ismeri a középkori magyar történelmet, elég nagy merészség. Azt elfogadom, hogy nem értesz egyet a teóriáival, de ezeket a krónikában fellelhetõ információkra alapozza! Lásd:
"Furcsa, és mindmáig kellõképpen fel nem tárt, mivel magyarázható krónikáink különös helyzete. Talán nincs még egy olyan nép, amelynek állami életében ennyire kis szerepet játszanának krónikái. A legtöbb nép krónikáit évszázadokon át nemzeti mivolta legfontosabb dokumentumai között tartotta, mint az alkotmányhoz hasonló súlyú, nemzetalkotó dokumentumokat. Nálunk valahogy másként van, különösen az utóbbi évszázadokban. Különös ez a tény, s annál különösebb, hogy számos egyéb eredetû könyvet valóban nagy becsben tartanak, mint például a Bibliát, hogy ne is említsük Marx és Engels sajnos „korszakalkotó” mûveit, nem is említve hivatalos történetíróink idegen szemléletû, a magyarság érdekeivel ellentétes munkáit, amelyeket irányadónak tekintenek az oktatásban és a politikában is. Így jutottunk oda, hogy a mai közéletben is irányadó az a szempont, amit a magyarellenesség dühöngése alakított ki. Ennek következménye, hogy sokszor (szinte kötelezõen) a mai közéleti szereplõk is kitagadják Árpádot az Árpád-házból, amikor mindössze ezer éves Magyarországról beszélnek, akárcsak a „honfoglalás” hangoztatása, e történelmietlen, velejéig hamisított, magyarellenes koholmány sulykolása. Bármennyire is nyilvánvaló tény, hogy Árpáddal kezdõdött az Árpád-ház, politikusaink pártállástól függetlenül ezer éves Magyarországról beszélnek, mintha Árpád nem Magyarországot, hanem egy másik országot hozott volna létre valahol a Föld túlsó oldalán. Vajon mikor veszik észre a közéletünk irányítására, a nemzet képviseletére felesküdött képviselõk, államférfiak a magyar történelem legalapvetõbb tényeit? Vajon mikor fogja a Magyar Tudományos Akadémia tudományos vitára kitûzni a magyar történelem legalapvetõbb kérdéseit, például egy olyan konferencia keretében, amire meghívják a másik fél (a hun-magyar rokonság mellett érveket felvonultató kutatók) képviselõit is?
Visszakanyarodva krónikáink különös sorsához, kétféle életutat látunk magunk elõtt. Az egyik a megtûrt, a másik a tiltási körzet közvetlen sávjában tengeti életét, a széles nyilvánosságtól mindkettõ méltatlanul elzárva, afféle földalatti búvópatakként. Sokáig tiltott, majd kényszerûen megtûrt krónikáink közé tartozik Anonymus, hasonlóan a Képes Krónika, Heltai Krónikája, a Chronica Hungarorum, a még tovább tiltott, és még kevésbé megtûrtek közé Kézai Simon, a Tárih-i Üngürüsz, a kitagadáshoz-megtagadáshoz közeli sorsra kényszerült a Kassai Kódex és a Csíki Székely Krónika. Vajon mi a bûnük? A történelmi hitelesség nem lehet, hiszen az õ helyüket elfoglaló Biblia, Marx-Engels, Gyõrffy György, és a többi hasonló hivatalos, irányadónak tekintett történész munkái sem hibátlanok, sõt, többnyire jóval távolabb állnak a valóságtól, mint krónikáink. Sebestyén László (2000, 30) tárgyilagosságra, körültekintésre és alaposságra törekvõ munkájában azt írja: máshonnan fúj a szél. Kézai mûve, s vele együtt a huntörténet, sokkal inkább egy torzult nézetû, gyarmati szellemûvé tett Magyarország tudós nemzedékétõl kell elviselje a leszólást és a gúnyt.
Vessünk egy pillantást krónikáink különös élettörténetére. ..."