Drága jó feleségem segítségével egyetemi tanár lettem, bár sohase hittem volna, hogy valaha is tanárkodásra adom a fejem. De amint mondtam már, Havas Emilnek igaza volt. Tudta, mirõl beszélt. Se elbeszéléseim, se regényeim nem kellettek az amerikai kiadóknak. Meg is mondták õszintén: "Maga feketelistán van, uram, maga fasiszta!"
Így aztán vakon ugrottam bele a tanárságba, hogy megélhetésem legyen és maradjon idõm az írásra is. Kényelmes foglalkozásnak ígérkezett, és az is volt. Azonban nem ez a fontos. Hamarosan kiderült, hogy maga az Úristen rendelt ebbe az állásba, mert itt döbbentem csak reá, hogy nekünk, szerencsétlen magyaroknak, mi volt az átkunk. Mi hozta reánk a trianoni csapást, s mindazt, ami utána következett. Szemnyitogatásom azzal kezdõdött, hogy amikor tanártársaim megkérdezték mindjárt az elsõ napokban, hogy honnan a csudából fútt oda a szél, s én becsületesen megmondtam, hogy Erdélybõl, úgy bámultak rám, mintha azt feleltem volna, hogy valahonnan Bergengóciából. Míg aztán az irodalom tudós professzora fejére ütött és elrikkantotta magát: "Drakula országából...!"
Attól kezdve bizalmas baráti körben "Count Drakula" volt a nevem. Hiába bizonykodtam, hogy ez a
Drakula-mese mindössze egy részeg angol újságíró fejében született meg, és hogy Erdély már évszázadokkal ezelõtt is civilizált ország volt, hogy ott hirdették meg elsõnek a vallásszabadságot, hogy Erdély iskolái világhíresek voltak, senki se hitte el. Hogy igazamat alátámasszam, nekiestem a könyvtáraknak, de ebben se volt köszönet.
Egyetemem három óriási méretû könyvtárában alig leltem valami kevés adatot Erdélyrõl. Földrajzkönyvek, enciklopédiák csak annyit tudtak róla, hogy Románia nyugati tartománya, mely annak idején Dacia néven a római birodalomhoz tartozott, és õslakói ma is a latin nyelvetbeszélik. A népvándorlás során több ázsiai horda rohant keresztül rajta, a hunok, avarok, magyarok, tatárok és törökök. Az utóbbi évszázadok alatt a Habsburg birodalomhoz tartozott, majd az elsõ világháború után Románia vette át. Lakosai nagyrészt románok, de élnek ott németek és magyarok is.
Attól kezdve a könyvtárakat bújtam minden szabad idõmben, Magyarországra és a magyarokra vonatkozó adatokat keresve. Keveset találtam, s amit találtam, abban sem volt köszönet. A középkorra vonatkozó régebbi munkák mind német szerzõk tolla alól kerültek ki, s a magyarokat úgy emlegették bennök, mint ázsiai hordát, akik félEurópát végig dúlták, míg végül is Lech mezején leverték õket a németek, majd királyukat rákényszeríttették a keresztény hitre, és hadat adtak neki, hogy kiirthassa országából a pogányokat. Attól kezdve aztán a német civilizáció hatása alá került a magyarok országa s lakosainak jó része német. Az újabb kiadású könyvek arról is tudtak, hogy Magyarország egy elmaradt, primitív ország volt, ahol feudális fõurak uralkodtak a különbözõ nemzetiségû õslakosság felett, kegyetlenül elnyomva a népet.
Mint ahogy annak idején, gyerekkoromban, nagyapám jó orrú kopói kajtatták föl a megbúvó rókát a mezõházi nádasokban, úgy kezdtem el én is kinyomozni ezeknek a hamis adatoknak az eredetét. Nem volt nehéz.
Minden könyv, tanulmány, melyben Magyarországról vagy általában a magyarokról volt szó, az 1870-es évek utáni idõbõl eredt, és a szerzõk neve nagyobbára német vagy cseh, de akadt román és horvát is. A szerzõk legtöbbje Sorbonne-i diplomával rendelkezõ egyetemi tanár volt, akik egy Masaryk által alapított könyvkiadó vállalaton keresztül beépitették magukat az amerikai, angol és francia közoktatás tankönyv ellátást szolgáló intézményeibe, és terjeszteni kezdték azt a jól megszervezett magyarellenes propagandát, ami végül is Trianonhoz vezetett. (Az elsõ világháború alatt Masaryk és Benes által
megszervezett u.n. "Cseh maffia". (szerk.) A Magyar szerzõk vagy nem írtak jó tankönyveket abban az idõben, vagy a magyar tanügyi intézmények nem gondoskodtak arról, hogy ezek a könyvek idegen nyelvekre fordítva utat leljenek külföldi egyetemek felé. Több, különbözõ kiadású és különbözõ idõben kiadott enciklopédiában például a következõ, szóról-szóra azonos mondatokat találtam, amirõl arra
lehetett következtetni, hogy azok ugyanattól a személytõl származtak:
"Magyarország, mint olyan, a valóságban soha sem létezett, mindössze egy soknépû laza egység a ,,szentkorona országai" összefoglaló név alatt. Ennek az országnak voltak a kezdetben magyar uralkodói is, azonban a tizennegyedik századtól kezdve mér csak cseh, német, olasz, lengyel és román királyok viselték az országalapító magyar király, Szent István koronáját. Ugyanezek az országok az utolsó négy évszázad során már a Habsburg birodalom alá tartoztak." Egy másik helyen: "Magyarnak csupán az uralkodó nemesi és fõnemesi osztály egy kis része tekinthetõ, kik a földet birtokolták, míg a jobbágy, majd az úgynevezett "felszabadulás" után a paraszt a különbözõ ott élõ, leigázott nemzetiségekbõl tevõdött össze, kiknek egy részét hosszú idõ után földesuraik erõszakkal elmagyarosították..." (Wertheimer: History of Europe, 1901, Böhm Verla, Wien-New York, page 31.) ...