AZ OROSZ SZOCIÁLDEMOKRÁCIA
Csernisevszki volt az első nagy szocialista publicista 1860 táján,
A hetvenes években az orosz emigráció Svájcban Zukovszky vezetése
alatt megalakitotta a Marxisták klubját. Ezek voltak eredetileg Marx
fegyvertársai az I. Internacionaleban a Bakunin elleni harcokban.
Odahaza azonban ennek a külföldön olyan sokat szereplő társaságnak
még nem volt tömeg a háta mögött.
Oroszországban akkor kezdett a marxizmus beszivárogni, mikor
a Kapital első kötete, bár igen gyatra forditásban, megjelent oroszul is.
Csodálatos jelenség az, hogy mig az orosz autokrácia remegett az alkot-
mányosság bevezetésének még a puszta gondolatától is, addig közöm-
bösen és tétlenül nézte a marxi eszmék szabad tanitását az egyetemeken.
Ennek következtében az orosz értelmiség ifjabb nemzedéke, amely
amúgy is a forradalmi túlhevítettség betegségében szenvedett, olybá
vette Marx tantételeit, mint a tudományos kutatás megfelebbezhetet-
len igazságait, amelyekben kételkedni csak kapzsi kapitalistáknak és
szamaraknak lehet. Elárasztották a közönséget marxista müvekkel
s különösen nagy hatást ért el N. Danielsohn, aki a »Slovo« cimü folyó-
iratban a marxi elmélet alapján bírálgatta az orosz közgazdaságot.
Az orosz nemzetgazdasági és közgazdasági életben szereplő intelligen-
ciát erősen szaturálta a 70-es évek óta a marxi ideológia. Ez a szel-
lemi befolyásolás a »Djelo« (A Tett) és a »Vjestnik Evropy« (Európa
Hírnöke) folyóiratok segitségével történt. Mikor Zukovszky publicista
meg akarta ismertetni az orosz olvasókkal a marxi bértheoria ellen nyuga-
ton elhangzott kritikákat is, tömegesen küldték vissza lapját az olvasók.
Az orosz intelligencia vakbuzgó odaadással szegődött Marx mellé is és
nem volt hajlandó e probléma felett józanul gondolkozni, Miként régeb-
ben az orthodoxia birálatát, most a marxizmus kritikáját valóságos
szentségtörésnek tekintették. Az orosz értelmiség szinte bálványozta
Marxot. Bár maga Marx nem sokra becsülte orosz hiveinek elméleti
képességeit, mégis abban a hitben élt, hogy Oroszország nagy szerepet
fog játszani a világforradalomban s ezért élete alkonyán elkezdett oroszul
tanulni és saját szavai szerint »a tudomány magaslatairól« már szinte
látni vélte a felszabadulás hajnalpirját, amelyet »szerinte csak az orosz
forradalmárok tudatlansága késleltethete.
1881 március 13.-án II. Sándor cár meggyilkolása után, mikor már
kiderült, hogy az egyéni terror nem vezetheti sikerre az orosz forradal-
mat, uj szervezetet alakitottak az oroszok, amelynek »A munka fel-
szabadítása« volt a neve. Német mintára szervezték meg a gyárak dol-
gozóit és az osztályharc alapján vették fel a harcot. Ez a társaság a marxi
gazdasági elméletből harcos világnézetet csinált és vezérük, Plechanov,
nyiltan azt hirdette 1882-ben, hogy »Az orosz forradalom, vagy mint
munkásmozgalom győz, vagy tökéLetesen csődöt mond.«
Az orosz munkásosztály még csak kialakulóban volt és már készen
kapták a marxista elméletet. A nihilista intelligencia is belefáradván
az eredménytelen merényletek szervezésébe, örült, hogy a munkás-
mozgalom szárnyai alá menekülhet és tettvágyának ott kereshet némi
munkateret. A nihilista gondolkozás által fertőzött értelmiség valóságos
zsarnoki hatalmat gyakorolt a munkásmozgalom felett és hatást külö-
nösen azzal értek el, hogy a gyülölet, a birvágy, a lázadás és a felhábo-
rodás érzelmeit váltották ki az orosz népből és ezeket az erőket hasz-
nálták fel történelmet alakitó és csináló tényezöknek. Azokhoz a népréte-
gekhez fordultak az orosz szocialdemokraták, akik nagy nélkülözés és
nagy elnyomatás között éltek. Ezekkel a sorsüldözöttekkel könnyű volt
elhitetni, hogy munkáltatóik az ő kizsákmányolóik és az ő verejtékük-
ből és vérükből élősködnek. Azt is könnyű volt bebeszélni az orosz
muzsikmunkásnak, hogy csak az ő izzadságos munkateljesitménye
a fontos a világon és hogy az államot, a művészetet, a tudományt és a
bölcseletet csak arra használják a tőkésosztályok, hogy naplopó életüket
még kellemesebbé tegyék a maguk számára, hogy minél tökéletesebben
ki tudják zsákmányolni a munkásokat. A sors mostoha gyermekei, mint
legyek a mézes lépen, ugy kaptak »a világmegváltó szocializmus« köz-
ismert jelszavain. Az élet szenvedő, megtaposott, meggyötört mostohái
abba a hiedelembe estek, hogya marxizmus segitségével az egész emberi-
ség megváltói lehetnek. Ez a proletárhit, ez a téves osztályöntudat lett
a szociáldemokrata szervezkedés eszményi és eszmei motora ama anyagi
rugók mellett, amelyek a kiméletlen osztályönzés dacos és durva ösztön-
szerüségével telitették az orosz proletárokat. A legnyilvánvalóbb önzés
felhivása utján igérték apostolaik az önzésnélküli világrend megvalósi-
tását és ugy állitották be a marxizmust, mintha az volna az egyedüli
lehetséges megmentője és megváltója az emberiségnek.
Az orosz munkás ezzel beleesett a felsőbb osztályok betegségébe
és hibájába és teljesen figyelmen kivül hagyta a maga önös érdekében
a társadalom többi osztályainak a jogos szempontjait.
Az orosz szocialista intellektuel pedig a szó legteljesebb értelmében
»isieníteni« kezdte a proletárt és annak még hibáit se merte birálni.
A 90-es évek kezdetén a nagy éhinségek idején, már élénk szocial-
demokrata pártélet és szellemi mozgalom volt Oroszországban. Ebben
az időben jelent meg három munka, amely döntő befolyást gyakorolt
a munkások szellemi életére, mert a régi romanticizmus helyett
a realizmust hangoztatta főképen a munkásmozgalomban. Ezek:
Beltoff : »A történelem monista felfogása«, Siruwe Péter: »Kritikai meg-
jegyzések Oroszország fejlődéséhez« és Tugan-Baranovszki hires könyve,
amely még Európában is nagy feltünést keltett.
1892-ben az egyetemi ifjuság nagy részét már beszervezték szo-
ciáldemokrata alapon és ezek a fiatalemberek a gyári vidékeken mun-
káselőadásokat tartottak a marxizmus terjesztésére és hol titkosan,
hol nyiltan agitáltak. Ekkor keletkeztek az első sztrájkok, amelyek
nagy anyagi előnyöket hoztak a proletároknak.
Egész irodalma keletkezett a szocialdemokrata mozgalomnak,
amelyből kitüntek a Nowoje Solo (Az uj szó), a Zsizn (Az élet) és a Mir
Bozy (Az Isten országa).
1899-ben a Volga mentén egy kis faluban -titokban megalakitották
a szocialista forradalmárok szövetségét. Ezek 1901-ben párttá alakultak.
Főembereik Csernov, Gercsuni, Gotz, Minor és Breskovszkája Katalin,
akit később a forradalom nagyanyjának neveztek. Azonnali föld osztást
és a terrorista taktika folytatását vették fel a programmjukba az álta-
lános szocialista követeléseken kívül,
Struwe azért harcolt, hogy a marxizmust necsak mint a proletárság
harci osztályprogrammját fogják fel az oroszok, hanem tekintsék azt
az egész társadalom felszabaditó akciójának és közös hitvallásának.
Ez az irány Bernstein revizionista tanai felé hajlott inkább és az állam
forradaimi elkeseredéssel való negációja és támadása helyett »legális«
uton akarta megvalósitani a szocializmust. »Észrevétlenül kell belenőni
magába az államba !« - ez volt az ő bölcsességük lényege. Az erős gya-
korlati érzékkel biró, fejlett állampolgári öntudattal rendelkező mér-
sékelt szocialista theoretikusok egyuttal nemzeti alapon is állottak. Sok-
kal ingerültebb volt azonban már ekkor az orosz társadalom különbözö
rétegeinek a hangulata, semhogy ezek »a gondolkodók« vehették volna át
az orosz forradalom szellemi irányitását, de azért sem tudtak gyökeret
verni, mert az »orthodoxális marxisták» Plechanov, Lenin, Martov és
Potrosev irtóháborut inditottak a Struwe-féle higgadtabb irány ellen,
amelyet a marxizmus eretnekségnek csufoltak.
Az orosz szociáldemokrácia egész története a különböző politikai szek-
ták örökös versenyfutása balra. Folyton egymásra licitáltak, nehogy
a tömeget elveszitsék. 1902. végén a munkások előtt már ugy lejáratták
a legális marxistákat azzal, polgári ideologoknak állitván be őket,
hogy azoknak ettől kezdve minden jelentőségük megszünt. Magá-
ban a munkásság körében ugyanekkor megszerveződött a szociálfor-
radalmárok pártja, amely minden pártprogrammból felvette a legnép-
szerübb jelszavakat, de egész politikai akciója tengelyévé a parasztkérdést
tette, a föld magántulajdon intézményét támadta legélesebben és
országos jellegü tagositást, egyenlő földosztást igért az egész földbirtok
szocializálása utján. Ennek az iránynak vezére Csernov Viktor. Ez a párt
az 'egyéni terrort is alkalmazta a cári hatalom oszlopos tagjai ellen.
A szociálforradalmárok pártját erőszakosan letörték később, 1918-ban
a kommunisták. Az első szociáldemokrata pártkongresszus 1898-ban
volt titokban Minszk-ben, de tagjait elárulták és letartóztatták.
A szociáldemokrata pártnak mindjárt megalakulása után volt egy
frakciója, amelyik ökonomistának nevezte magát és az angol Trade
Union mintájára az erőszakos forradalom helyett azt tüzte ki célul, hogy
szakszervezkedés és organizált tömegnevelés utján kell a munkásosztályt
gazdaságilag és kulturában előbb felemelni s csak azután lehet szó arról,
hogy a politikai hatalmat is magukhoz kaparintsák.Ez ellen az ökonómista-
irányzat ellen még együtt küzdöttek PLechanov és Lenin, akik éppen
ekkor jöttek haza a szibériai számüzetésből és Iszkra (Szikra) cimen
közös lapot adtak ki. de nemsokára az ő utjaik is szétváltak.
1903-ban a Londonban és Brüsszelben tartott orosz szociálde-
mokrata kongresszusokon két irányzat tünt fel. A decentralista irány
hivei Axelrod, Martov és Starover, a centralista irány hivei Lenin és
Plechanov által voltak képviselve.
Plechanov nagy tehetségü, kiváló elméleti képzettséggel megáldott
szociáldemokrata vezér volt, aki megundorodott a véres forradalomtól,
terrortól és a háboruban egyenesen orosz nacionalista hurokat penge-
tett. Az orosz viszonyok között csakis a munkásosztályban látott meg-
felelő eszközt az orosz szabadság kivivására és a javulást a termelés
szocializálásától várta.
Vele szemben Lenin már 1903 óta folyton a proletariátus fegyveres
felkelésének és terrorisztikus diktaturájának szükségességét hangoz-
tatta és e célból terjesztette azt a gondolatot, hogy szét kell zúzni a pol-
gári államszerkezetet. Elvettette a demokrácia alapelveit és nyiltan
hirdette, hogy Marx ideáit rá kell kényszeriteni a világra.
[...]
Részlet Huszár Károly: Az égő Oroszország c. könyvéből 59-62 old.