Az Antriksha szerver Elyosi oldalon élő Agresszorok Légió vezetője vagyok.
Most hogy az Aion a 6.0/2-be lépett gyökereiben változott meg mind a fejlődés mind pedig az end-game része a játéknak. Ennek köszönhetően a játékba visszatért az élet és vele együtt mi is újult erővel vágtunk bele újra. Igy 1 héttel a start óta az az érzésem hogy érdemes lenne újra belevágni légiós szinten is a játékba, a légiónak igen nagy múltja van sok fénykora és sok mély pontja volt és van is jelenleg. 2012 Augusztusban alapult meg a légió. A 2 alapítója akik később a barátaim és egyben a mentoraim is voltak az Asmodian oldalon talán még jelenleg is elő Agresszív nevezetű légióból jöttek át és innen is jött a légió neve mint testvér légió. Én 1 hónapra rá léptem a légióba és nem sokra rá jött is a légió első mélypontja a tagok abba hagyták a játékot vagy elmentek más légióba vagy épp más szerveren kezdett el játszani.Novemberre jó formán csak én voltam aktív a légióban, épp jókor voltam online mikor belépett a légió akkori vezetője és közölte hogy megszünteti a légiót mert úgyse játszik senki benne és ö is inkább az ellentétes frakcióval játszik mostanában(Asmodian) így nincs értelme a légiónak. El is kezdte a még benn levő tagok kidobálását. Még mielőtt én is repülnék szóltam neki hogy várjon már nem kell azért megszüntetni a légiót csak kárba veszne a sok munka ami vele járt… és hát így örököltem meg a légiót akkor váltak légióvezetésben társaimmá édesapám és édesanyám akik mostanra inkább csak tagok szeretnének lenni de ők is még itt vannak a légióban és együtt játszunk azóta is. Sok mindenen ment azóta keresztül a légió és a 4.0-tól-4.8-ig talán a legnagyobb magyar légió volt a szerveren. A 4.9-es frissítéssel aztán a játék elkezdett zuhanó repülésben hanyatlani ahogy a légiók is, azóta nagyjából inaktív a légió és ezen szeretnék ismét változtatni és talán egy napon újra nagy légió lehetünk.
Mivel nekem akarok itt senkit tovább untatni a lényegre térek…
Antriksha szerver/Elyos oldal
Az Agresszorok légió mindenkit szeretettel vár!!!
szívesen látunk mindenkit!! A kezdőket a visszatérőket régi/új játékosokat, PvE fanokat, PvP fanokat sőt még a Casual gémereket is várjuk csapatunkba hogy újra megpróbáljunk egy össztartó baráti társaságot összehozni! Amit elvárunk a légióban hogy érezd jól magad ne vedd vér komolyan hisz ez csak egy játék, de azért tedd oda magad ha kell. Légy tisztelet tudó a társaiddal, és az alap illemszabályokat nem árt észben tartani!(ha valaki nem köszön arra allergiásak vagyunk :) ) és a trágárkodást és egymás szidását sem szeretjük!
Jelentezni itt vagy, in-game Merala néven találtok meg vagy jelentkezhettek a légió keresőben is szintén in-game.
Akit részletesebben érdekel milyen lett az új Aion.:https://hardmode.hu/aion-milyenre-is-sikeredett-ez-a-6-0/