Nem úgy értettem, hogy meg fog szűnni az egész teljesen. Biztos, hogy folytatják, vagy legalábbis megpróbálják folyatatni a "vérvonalat".
De a mai formája, ami nem nagyon változott kb. 20 éve, annak vége van. Ez a versenysorozat az ÖVÉK volt. A saját pályáikon, a honfitársaik vezette, a saját maguk által saját maguknak gyártott autókkal. Ebből a három pillérből az egyik, ami talán a legfontosabb a háromból, az megszűnt létezni.
És a vezetőség nem, de lehet, hogy senki sem tudja, mit tegyenek a helyére, vagy egyáltalán tegyenek-e oda valamit. Lehet konzerválni a mostani állapotot, édes nosztalgiában úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, de ez az önámítás valszeg pár évig működne csak. Vagy lehet közelíteni a szabályrendszert a világ fennmaradó részéhez, és beengedni az importokat.(pontosabban: importokkal tölteni fel az egész rajtrácsot, mert minden autó import lesz) Egy biztos, valami örökre elveszett, és lehetetlen megmondani, melyik jövőképre lesz vevő a rajongótábor is, a csapatok is, meg az autógyártók is.
Szerintem ezért nem jönnek azok az új szabályok. Egy lehetelen döntés előtt állnak, és a jövőjük múlik rajta.
Vagy talán a háttérben próbálnak egyeztetni csapatokkal, szponzorokkal, gyártókkal. Kiötleni valami olyan formátumot, ami mindenkinek jó, csak rohadt nehezen megy, mert mindenki mást szeretne. De mondjuk ha így lenne, arról lennének legalább pletykák.