köszi az érdeklõdést.. egyelõre az a fázis van, hogy figyelem magam amikor valami rosszul érint, és próbálom különválasztani a "sebzettségbõl" adódó reakciókat attól amit mondjuk "normálisan" érezhet az ember.. nem megzuhanni és nem magamra venni ha a párom valamiért morcos.. önmagamat adni és ne ösztönösen megfelelni akarni.. felismerni hoyg mikor kell a másikat elengedni, teret hagyni neki akkor is ha épp szükségét érezném a törõdésnek.. túllépni és nem hordozni azt ha valami bánt, de azért felismerni azt ami valóban nem fér bele az én világomba és annak hangot is adni
nem mindig megy könnyen és felszabadultan, még sok az amikor nem igazán tudom mi a "normális", de próbálom a határaimat tágítani, feszegetni, és szerencsére a párom is megértõ és lehet vele néha beszélni errõl..
múlt héten beszéltem egy terapeutával, aki a közeljövõben indít elvileg pszichodráma csoportot.. ettõl azt várom, hogy az el nem gyászolt, görgetett és rosszul kezelt sérelmeket sikerül a helyére rakni, és ezáltal is sikerül kicsit élhetõbbé tenni a defektemet..
próbálok reggelente, esténként kicsit meditálni, próbálok tudatosan arra koncentrálni, azt megélni amit épp csinálok és nem elkalandozni.. most még inkább azt érzem hogy figyelnem kell arra hogy ezek menjenek, még nem rutinszerû