Nekem igazából a szakközépben jött el a respect, mert első Cooperen a cirka 30+ emberre köröket vertem rá, de szó szerint. Sok-sok évvel később, vagyis nem is annyira régen, meg volt nem 1x olyanom, hogy a járási focicsapat lejött edzeni én meg már ott futottam a köröket. Átöltöztek, dumáltak. Futottam. Bemelegítettek. Futottam. Kocogtak pár kört, nyilván vertem rájuk párat. Nekiálltak focizni. Futottam. Végeztek. Nekiálltak kapura rúgni büntetőket. Futottam. Elkezdtek szedelőzködni. Futottam. Elmentek és utána 20 perccel végeztem a futással. Na az első ilyen után előre köszöntek, majd később az edzőjük elkapott, hogy mi a faxért nem focizok én velük, meg amit itt művelek attól neki felszalad a szemöldöke a homlokán, mert az ő "fiai" lófaxt nem futnak ennyit soha. Hamar zártam a beszélgetést azzal, hogy kihagynám, hogy szétrúgják a lábam, a maratoni álmaim fontosabbak.
Mondjuk ma is volt ez az 1h 20p-es futás és a vége felé azon gondolkodtam, hogy ezt nagyobb tempóval kéne tolnom még 3x ennyi ideig és egyszerűen nincs meg fejben. Úgy érzem, hogy képtelen vagyok rá, holott 26km volt a max, amit már lenyomtam, terepen, gyak. értékelhetetlen mennyiségű frissítéssel. De a maraton akkor sincs meg fejben. Nem tudom elképzelni, hogy lefutom.
Informatika és tudomány
