Vágyaimat persze leírhatom, én szívesen élnék örökké, meg akarom tanulni a "teljes" a matemematikát (márpedig, mint a Gödel-tételbõl következik, a matematika jellegébõl fakadóan módon végtelen, sohasem fogják lezárni, és ezt be is lehet bozonyítani). Minden napom úgy telik, hogy este csodálkozom, hogy élhettem eddig úgy, hogy reggel ezt vagy azt a tételt még nem tudtam, szinte úgy érzem magam, mintha eddig meztelenül mászkáltam volna az utcán, és most találkoznék a civilizációval elõször. Eszkimó nyelveket is tanulok, azokra ugyenez vonatkozik. Hát, sajnálnám a végén mindezt otthagyni. Van egy mese:
Eljön a halál az öregasszonyhoz.
-- Itt az idõd, velem kell jönnöd.
-- Csak még egy évet várjál.
-- Nem lehet.
-- Csak még egy hetet.
-- Azt sem lehet.
A vége nem illik ide (heppienddel végzõdik egyébként, az öregasszony becspja a halált), a lényeg, én ma így képzelem el:
-- Itt az idõd, velem kell jönnöd.
-- Csak még a számelméletet hadd ismerjem meg.
-- Nem lehet.
-- Akkor legalább a prímideál fogalmát és tetelkörét...
É nagyon remélem szintén, hogy a rejuvenáció meg fog valósulni. Az idézett írás egyébként meg is említi, hogy az evolúcióbiológiai megközelítés sem tartja lehetetlennek mindezt, de a nehézségeket is elõtárja.