Bush Sr. úgy gondolta, hogy Irakot tönkreverték, a továbbiakban nem fog komoly fenyegetést jelenteni senkire (nem is jelentettek, a miheztartás végett azért rendszeresen bombázták őket a közbülső 12 évben is, meg kemény szankciókkal voltak sújtva) és nem éri meg bevonulni és "Iraki demokrácia" projektbe kezdeni, meg az arab szövetségesek is morcosak lettek volna. Voltak viszont olyan emberek, akik úgy gondolták, hogy be kell fejezni, amit 91-ben félbehagytak. A "Pearl Harbor esemény", amit előre leírtak, hogy kívánatos lenne (mert akkor meg lehet indulni, és szét lehet csapni az összes latorállamot), hogy bekövetkezzen, az 9/11-ig váratott magára.
Nagy számú WMD-t? Ja, valami düledező raktárban rozsdás gránátokat igen, azok rohadtul veszélyesek voltak a világra.