Az alapmotívum az elsõ hsz.-ben megtalálható. Adva van egy szervezet, amely bábukat biztosít a klienseinek. A bábuk azok lesznek, amikre a kliensnek szüksége van. Egy tökéletes szeretõ, egy magas nívójú partyra kísérõ, vagy egy emberrablás esetén egy hidegvérû és sziklaszilárd tárgyaló. A bábuk a személyiségüket egyfajta beégetésen kapják meg, majd minden küldetés után a személyiségüket törlik, csak egy gyerek szellemi színvonalán vegzálnak a Dollhouse-ban, ami a szervezet bázisa.
Az elsõ részben megismerjük a fõbb szereplõket, a Dollhouse jéghideg vezetõasszonyát, Adelle DeWitt-et (Olivia Williams), az egyik bábut, Echo-t (Eliza Duskhu), akirõl kvázi az egész sorozat szól, az õ felvigyázóját, egy ex-rendõrt, Boyd Langtont (Harry Lennix), illetve a Dollhouse ügyeletes zsenijét, aki a személyiség beégetést végzi, Topher Brinket (Fran Kranz). A történet alapvetõen Echo két megbízatásáról szól, az elsõben egyfajta szeretõje lesz egy nagymenõ srácnak, a másodikban pedig egy emberrablás esetén lesz a tárgyaló az emberrablókkal. A küldetések között Echo kíváncsiságtól hajtva besétál akkor, amikor egy másik bábúnak, Sierrának végzik a személyiségcseréjét, és kényes kérdések merülnek fel (a bábuk úgy tudják, hogy a személyiségtörlés és égetés valójában egyfajta alvás, feltehetõen a küldetésbõl esetlegesen megmaradó emlékfoszlányok így pedig álomnak tekinthetõek részükrõl). Ezen kívül még láthatjuk Paul Ballard-ot, egy FBI ügynököt, aki a Dollhouse után szaglászik, de 14 hónap után sincs semmi valódi bizonyíték a kezében, ugyanakkor biztos benne, hogy létezik, és arról is tudomása van, hogy mi célt szolgál (a roppant gazdag emberek igényeinek kiszolgálása), de a fõnökei a tökeit szorongatják, mivel befolyásos embereket zaklat a nélkül, hogy bármi bizonyítéka is lenne. Eddig a sztori.
Ami azt illeti, Cat02-höz hasonlóan én is a Firefly után kaptam fel a fejem a sorozatra, hiszen el kell ismerni, hogy a Firefly egy ritka jól és részletesen felépített sorozat, ami minden elemében igényesen volt kidolgozva. Kezdve az alaphangulatot mélységesen megadó fõcímzenével. A már elsõre élõ és vibráló karakterekkel, amelyek szerethetõek, kiismerhetõek és nem utolsó sorban nagyszerû színészi játékkal lettek életre keltve. A pompás díszletek és kellékek pedig már csak a hab a tortán. Ezek mellé pedig még szórakoztató történeteket is összehoztak, méghozzá kellemesen felépítve, és megfûszerezve, például a kínai káromkodások sokat dobnak a szövegen, vagy az, hogy hosszú idõ óta az elsõ Sci-Fi sorozat volt, amelynél nem siklottak el olyan alapvetõ dolog felett, hogy a világûrben nem terjed a hang...
Namost ehhez képest a Dollhouse valóban egy kissé csalódás. Hogy a fõcím nem túl ütõs (errefelé megtekinthetõ), azt még valahogy túl lehet élni, de már egybõl keserû szájízt hagy. Utána jönnek a karakterek, amelyek többsége erõsen sablonos és egyáltalán nem megkapó. A fõ gond számomra Eliza Dushku, valahogy nem igazán sikerül elhitetnie velem, hogy az adott személyiséggel bíró Echo olyan átütõen tökéletes lenne. Az emberrablás-tárgyaló személyében kap egy kiskosztümöt, hátra feltûzött hajat és egy szögletes szemüveget, meg egy erõltetettnek ható fapofát, hogy acélosnak tûnjön - de nem érzem annak. Talán még akkor a legmeggyõzõbb, amikor a Dollhouseban sétálgat látszólag céltalanul. Azért ez a fõ probléma, mert az epizód szinte csak Echora épít. A többi karakter kissé jellegtelen, talán egyedül Olivia Williamst tudnám kiemelni, aki valóban kemény és hideg, számító vezetõnek hat. Harry Lennix hozza a kiégett, moralizáló rendõr karakterét, de nem erõlteti meg magát benne. Tahmoh Penikett számomra a legnagyobb csalódás, nem mondom hogy a BSG-ben meghatározó karaktert játszott, de voltak fellángolásai (pl. mikor Chief Tyrol-al együtt rontottak be megmenteni Athena-t). Itt egy teljesen szürke karakter. A díszletek közül egyedül a Dollhouse érdemel említést, mert a többi a hétköznapi Los Angeles (vagy valamelyik másik amerikai nagyváros?). A Dollhouse és a személyiség törlés/égetés megjelenítésére mondjuk panasz nem lehet, rendesen meg vannak csinálva. De ez még sajnos kevés az üdvösséghez...
A hiba talán abban van, hogy egyetlen rész után akarnám megítélni a sorozatot, és ez nem is kétséges, hiszen nagyon magas elvárásaim voltak vele szemben. A fenti "lehúzás" ellenére azért a sorozat összeszedettnek hat, és MrSpock félelmei ellenére nem a 'pipihússal' akarja eladni magát (az egyetlen "szexjelenet" is mindössze egy töredék másodpercig tartó emlék felvillanása). Nem rosszabb, mint a ma futó konkurens akció-TV sorozatok többsége (Knight Rider, TSSCC), de nem is lép túl azokon, semmi kiemelkedõ dolgot nem találtam benne. Azért nem írom le egyetlen rész után, még reménykedek, hogy csak most fog felpörögni.