Én a bankokat is górcsõ alá venném, ugyan is én az SMS-t követõ pár percben azonnal hívtam is a bankot, és tiltattam volna le a dolgot, ugyan is bankkártyás vásárlásként jelent meg a tranzakció. Leüvöltöttem szerencsétlen ügyintézõ fejét, mondtam neki faxolja át vagy küldje át e-mailban azt a megbízást, ami alapján levonja tõlem a pénzt. Semmiféle engedélyt nem adtam erre, de nekik elég volt az, hogy "a ppo bankja ideszólt, hogy érvényes szerzõdés alapján cselekszik, ezzel számunkra legális tranzakcióként jelenik meg". Szóval nem sikerült letiltatnom a dolgot, megvágtak 2500 forinttal. Gyanítom, hogy az életben többet nem látom. Ennyire védik a pénzünket. Érdeklõdtem, hogy akkor ezen túl akármikor vásárolok weben keresztül kártyával, akkor bármikor dönthet úgy az eladó, hogy megint megterheli a számlámat egy kis zsebpénzre? Azt mondta az ügyintézõ, hogy elvileg ilyen visszaélésre bármikor sor kerülhet. Hmmm... akkor talán mégsem olyan biztonságos ez az egész, mint ahogy be van állítva. Persze én nem vok szakember, és kicsit homály, de azt is hozzátette, hogy elvileg ezekhez az adatokhoz az eladó csak egyszer fér hozzá, tehát nem tud visszaélni, a ppo esetében az OTP bank tárolta neki az adatokat, és adta át ehhez a levonáshoz. Ez esetben megintcsak felmerül a kérdés, hogy milyen jogon tette mindezt. Ráadásul nem is OTPs a számla, ahonnan levonták.
A cikkhez meg csak annyit, hogy volt-e visszaélés, vagy sem, hogy én még anno ingyenesen regisztráltam kizárólag autópálya matrica vásárlás miatt. Egy jó ideje már nem is használom, mert nem ment a bankkártyás fizetés, áttértem SMS-re. Levelet nem kaptam a változtatásokról, csak a hülye lottójukról. Belépéskor pedig nem dobott fel felugró ablakot, hogy fogadjam el az új szabályzatot. Persze belépni is csak azután léptem be, hogy jött a balhé, és lecsekkoltam a dolgokat, Szóval nem tudom honnan kellett volna tudnom, és nem hiszem, hogy az én beleegyezésem nélkül bárki szerzõdhetne velem. Az, hogy ehhez még OTPs segítséget is kapott csak még aggasztóbbá teszi a dolgot. Az is érdekes körülmény, hogy érdekes módon éppen akkor nem volt elérhetõ a portál, amikor ez az egész történt. Karbantartás volt, és ügyfélszolgálatot sem lehetett elérni.
És még az utolsó szösszenet, hogy elviekben az online vásárlás miatt fizettem a kényelmi díjat, és a törvényben valami olyasmi is van, hogy egyazon szolgáltatásért nem lehet kétszer pénzt kérni. Ráadásul az, hogy az állami autópályákra egy külsõs cégnél lehet elektronikus jegyet venni, és ezért éves díjat számol fel, ez megintcsak fura, kétlem hogy elfogadná bárki is azt, hogy a vonatjegy online vásárlásához éves adminisztrációs költséget is felszámolnak neki, vagy a BKV jegyeladó legombolja még pár ezerre a buszjegye mellé. Nah kidühöngtem magam, de sajnos nem hiszek benne, hogy a bûnösöket megbüntetik. Valaki megint megpattan a hirtelen beszedett zsetonnal, és röhög nagyokat. Ha lelövöm, akkor engem viszont lecsuknak emberölésért... Hogy is van ez? :( :( :(