A korábbiak alapján elég reménytelennek tartom a dolgot, hiába érvel az ember alátámasztva akár fizikai képletekkel a mondandóját, akkor sem érted meg... Ja, a figyelmeztetés áll továbbra is.
A jelzavarást ki lehet terjeszteni infratartományba is, hogy hamis jelek tömegével árasszuk el a szenzorokat.
Ahogy a mai infravörös szenzorok esetén is, a csalik megkülönböztethetõek különféle módokon, egyfelõl a pályájuk (Földi analógia: repülési jellemzõik) alapján, másfelõl intenzitásuk alapján. Korábban már írtam, hogy a tökéletes csali gyakorlatilag egy, a "védendõ" hajóval azonos méretû, tömegû és hõteljesítményt leadó másik ûrhajó. Lehet bizonyos szintig játszani természetesen a csalikkal, ám manapság már annyira inteligensek a rakéták célelemzõ allogaritmusai, hogy nagy eséllyel kiszúrják mi a csali és mi a valódi célpont hõképe közötti különbség. Emiatt is kezdtek el megjelenni a DIRCM-hez hasonló lézeres aktív védelmek.
Távcsõ nagyon jó amíg egy nagy célpont kiszámítható pályán mozog, ha kicsi összevissza cikázik, akkor kevésbé...
Már sokszor, sokféle képpen le lett írva, hogy a világûrben a méret nem számít. Rossz a tengeri vagy légi hadviselés analógia (felteszem onnan veszed ezt az erõltetett hasonlatott), mert a világûrben nincs (pontosabban elhanyagolható) a közegellenállás. Következésképpen az, hogy egy hajó milyen pályán mozog nem a méretétõl függ, hanem a rendelkezésre álló üzemanyagmennyiségtõl. Egy nagy hajó is ugyanúgy tud "cikázni". Sõt, ugyebár alant már az ûrfregatt vs. ûrvadász összehasonlításnál ki is fejtettem, hogy miért jobb a nagy ûrhajó: a fajlagos tömegaránya jobb lehet, sõt, egyes, jelenleg felvázolható meghajtások, mint nukleáris és fúziós meghajtás csak bizonyos méret felett rentábilis elgondolás.
De még ezen is lépjünk túl, mi a fene köze van a távcsõnek ahhoz, hogy mozog a célpont? Miért lenne nehezebb egy cikázó célpontot követni, mint egy stabil pályán haladót? Éppen az ellenkezõje igaz. Ahhoz, hogy cikázni tudj, mûködtetni kell a hajtómûvet -> energialeadás -> hõtermelés -> nagyobb célkép, hiszen forróbb lett a hajó. Egy passzív hajtómûvel pályán haladó ûrhajó ehhez képest ugye csak annyi energiát termel, amennyit az elektromos rendszerei igényelnek, vagyis kisebb a hõképe, kevésbé feltûnõ. Bizony, egy cikázó ûrhajót, amelynek folyamatosan mûködésbe lépnek a hajtómûvei éppen hogy könnyebben követhetõ...
Ha több rakéta megy a hajó felé, több elhárítórendszernek kell foglalkoznia velük.
Pontosan errõl szólt a rakéták alant említett rész korábban.
Nem hiszem hogy lenne olyan kombinált rendszer, amit a világon semmi nem zavar meg.
Nincs 100% rendszer. Se támadó, se védõ oldalon. Minden egy adott esélyt jelent. A kérdés mindössze az, hogy a támadó vagy a védõ rendszere közül melyik kerekedik felül. Ez így volt már a Gladius és a bõrvért / láncing esetén is, ugyanez él jelenleg egy harckocsira kilõtt páncéltörõ rakétára és a harckocsi passzív (ködgránátvetõk, füstfejlesztés) és aktív (infravörös vakítóreflektorok, elhárító töltetek) védelmére, és ez lesz igaz egy esetleges ûrharc esetére is.
A rakétát a hajótesttõl 100m re, vagy még rövidebb távon is ki lehet lõni gépágyúkkal, energiafegyverekkel.
Egy 10 km/s relatív sebességgel haladó rakéta esetén 100 méteres távolságot egy század másodperc alatt tesz meg. Ha 100 méterre lövöd szét a feléd közeledõ rakétát, akkor annak a roncsait már nem fogod tudni elkerülni semmiféle képpen. Az aktív védelem esetén sem vaporizálódik semmivé a rakéta.
Szintén volt már szó a lézeres aktív védelemnél ugyebár errõl, akkor és ott 1000 km-es hozzávetõlegesen effektív lõtávval számoltam. Miért engednéd magadhoz ilyen rohadt közelre a rakétát? Nemhogy 100 méter, de 100 kilométer is irgalmatlanul kis távolság a világûrben.
Ha valamit nem tudnak pontosan bemérni, akkor annak esélye hogy zárótûzzel eltalálják, a távolsággal szvsz négyzetesen csökken, ugye területképlet alapján
Csak ha irányítattlan lövedékkel lõsz rá.
Tehát ha nem tudják pontosan bemérni a 100km re levõ kishajót, akkor nagyságrendileg milliószor kisebb az esély az eltalálására, mint a 100m re levõ torpedó esetén, a torpedó meg nem gyorsabb milliószor.
Jajj.... Szerinted 100 km még mindig iszonyatosan nagy távolság a világûrben? Tényleg azért bukok ki, mert hiába írom le, támasztom alá képekkel (#292-es hozzászólás) hogy hol tart a civil képalkotás és észlelés jelenleg, még mindig ezt kell újra és újra elmagyarázni.
Tehát sokadszorra: 45 méteres meteorit, 20 millió km-rõl (tehát 200 000x messzebbrõl, mint az általad említett 100 km), a Föld légkörének torzításán keresztûl:
Vagyis ilyen távolságból egy nagyobb légköri vadászgép méretû tárgy mozgását lehet követni. Ha pedig követed, akkor a mozgásából kiszámítható a pályája, relatív sebessége, ez alapján pedig máris tudsz rakétát indítani ellene.
Mit olyan nehéz ezen megérteni?
Tehát szerintem azután érdemes bevetni õket, hogy az energiafegyverek megrongálták eléggé a védelmi rendszert.
Ezt magyarázom a kezdetek óta, hogy az ismert elvû energiafegyverek (lézer, mézer, részecske-ágyú, stb.) nagy távolságokból nem kellõen hatékonyak különbözõ okokból (ezt is kifejtettem már, lézernél a fókusz, részecskefegyvernél a töltött részecskék egymással való taszítása miatt, stb.), plusz ugye a "lag" miatt még csak 1 millió km-rõl is a fény sebességével haladó lézernek is bõ három másodperc kell, hogy odaérjen. Ha nincs elég energiája, hogy egybõl átégesse a célpont burkolatát (itt megint említettem a fókuszt: én a lézer esetén ezért állapítottam meg 1000km-es effektív lõtávot).
Ezért van nagy távolságból az irányított lövedékeknek elõnyük...
Ha az érzékelt adatokat kivetítik képernyõre akkor a kérdés az, hogy lehet egy kaotikusan kavargó masszában azonosítani az ellenséges hajót.
Attól függ, hogy milyen zavarásról és milyen körülményekrõl beszélünk. Ahogy már többször leírtam, nagyon nehéz (szerintem lehetettlen) tökéletes álcázást vagy csalit a világûrben prezentálni. Ha a rakéta többféle érzékelõvel (IR, látható fény, passzív és/vagy aktív radar) is el van látva, akkor pedig a zavarás közel lehetettlenség.
Az ilyen jellegû képfelismerési feladatokban egyelõre az ember a jobb.
A mai vadászgépeken alkalmazott radarok úgy képesek a Földháttérben mozgó célpontok (repülõgépek, helikopterek, robotrepülõgépek, sõt, földi célpontok) befogására, hogy a számítógépük elemzi a beérkezõ jeleket, és bonyolult számítási képletekkel kiszûrik a zavaró háttérzajokat, amiket a földháttérbõl visszaverõdõ radarjelek okoznak. Ez az 1970-es évek óta folyamatosan fejlõdõ képességük. Az optikai képalkotás esetén hasonló módszereket használnak arra, hogy az Föld körül keringõ mûholdakat "ne vegyék észre" a Föld-közeli aszteroidák keresésénél.
Most az olyanokra nem is térek ki, hogy pontosan milyen frekvenciákat is akarsz zavarni, hiszen ez a másik probléma az egésszel. Amennyiben nem mímelsz tökéletes másolatot a védendõ hajóról a csalikkal, akkor azokat könnyû lesz megkülönböztetni a védendõ vadásztól. A zavarást pedig infravörös tartományban fogalmam sincs hogy képzeled. Ahogy nõ a felbontása az érzékelõnek, úgy egyre nehezebb elvakítani ilyen módszerrel, ezért kezdtek eltûnni a helikopterekrõl a "diszkólámpák", mert a régi, kis felbontású érzékelõk (1. generáció: 16x16, esetleg 32x32 pixeles felbontás) még nem tudtak egyszerûen elég finom képet alkotni ahhoz, hogy megkülöböztessenek egy forró levegõ-"buborékot" a valódi hajtómûtõl, a mostani rakéták orrában lévõ érzékelõk már akár 1024x1024-es felbontással is rendelkeznek. Két-három kilométerrõl meg tudják különböztetni a hajtómû hõjét a légellenállástól felmelegedett belépõélek melegétõl.
Egy kishajó lehet nem a legjobb légköri vadásznak, de ettõl még funkcionálhat pl bombázóként, nehézhelikopterként.
Én a kezdetektõl azt hangoztattam, hogy a dedikált légköri vadász technikai fölényben van azonos technikai szint esetén a légûr (kettõs feladatkörû) gépekkel szemben. Manõverezõképesség, sebesség, hatótávolság, stb. terén. Ez nem azt jelenti, hogy a légûr vadász harcértéke nulla, hanem azt, hogy a harcértéke alacsonyabb, mint egy dedikált vadásznak. Vagyis ha a bolygót védõ vadászokból van mondjuk 100 darab, akkor a légûr vadászokból kell mondjuk 150-200 darab, hogy egyenrangú ellenfelek legyenek, és ekkor még mindig nagyon nagy a rizikófázis.
A mikrohullámú hajtómûvek hatékonysága... ha az az alappremissza hogy 100 meg 1000 év múlva is ugyanazok a mûszaki paraméterek lesznek mint most, akkor abban tényleg nem tudok résztvenni...
A hatékonyságra alapvetõ fizikai tételek vannak, ahogy a gõzgépek hatékonysága, úgy a diesel-motorok vagy a gázturbinák és rakétahajtómûvek hatékonysága is nagy pontossággal megjósolható. A fény-tolásnál detto. Ott ugye két elv van, az egyiknél maga a fotonok energiája adja a tolóerõt, de a fotonok e téren meglehetõsen rosszul teljesít ugyebár, mert nincs mérhetõ tömege. A másik elv pedig az, hogy a lézer fényenergiája felforrósítja a "hajtómûként" szolgáló részt, és a felmelegedõ levegõ hoz létre tolóerõt - ugyebár minél ritkább a légkör (minél magasabban jár) annál kevesebbet. A lézer hatásfoka a befektetett energia és a kinyerhetõ energia terén kémiai lézereknél 5-10%, lézerdiódák esetén max. 35% (jelenleg azért használnak nagy energiájú lézereknél mégis kémiai lézereket, mert a fény-diódák egyszerûen nem lehet csak úgy "felfújni", és 1 MW-os lézerdiódát csinálni). A sugárhajtómûvek hatásfoka akár 60-70%-ot is elérhet.
Ennyit a hatékonyságról...
Hajtómûvek alatt nem mindegy, hogy hosszútávú ionhajtómûvekrõl vagy kémiai hajtómûvekrõl van szó. Tehát egy kishajó is képes lehet 10-20g s manõverekre is akár, kémiai hajtómûvekkel, pár óráig.
Facepalm. Double one.
Légyszíves számold már ki nekem, hogy mégis milyen tömeg-arányú az a kishajó, amely (legyen csak 10g-s) manõvert képes "pár óráig" fenntartani.
Segítek: 10g-s manõvert úgy tudsz csinálni, ha a hajtómûved teljesítménye a tömeged tízszerese. Tehát legyen 100 tonnás a kishajód, 1000 tonnányi (9806 kN) tolóerõt kell hozzá prezentálnod. Az ûrsikló SSME Block II. fõhajtómûve 2183 KN tolóerõt ad le egyenként, vagyis négy és fél SSME-re van szükséged ehhez. Egy SSME 3,2 tonnát nyom, vagyis ha csak négy hajtómûved van (8732kN tolóerõ összesen) akkor is a hajtómûvek önmaguknak 12,8 tonnát nyomnak (a kis hajód tömegének 12,8%-át!). Az SSME hajtómûvek egyenként 510 kg üzemanyagot égetnek el másodpercenként (hozzávetõleg 72kg LH2 és 438kg LOX). Vagyis a négy hajtómû másodpercenként 2040 kg-ot.
Merjünk nagyon-nagyot álmodni, a te kis hajód hajtómûvei legyenek másfélszer jobb hatásfokúak (komoly áttörést értünk el a kémiai hajtómûvek tervezése terén, hallelúja!). Ez esetben adjunk meg akkor a szükséges üzemanyag fogyasztásnak 1500 kg-ot másodpercenként. Természetesen ahogy fogy az üzemanyag, úgy egyre kisebb teljesítményre lenne szükséged a 10g-s gyorsuláshoz, így 50 tonnás tömegnél már csupán 750kg-ot használ fel üzemanyagból, 10 tonnás tömegnél (a négy SSME többet nyom, tehát ez már kevesebb, mint az ûrhajó abszolut minimum tömege) pedig mindössze 150kg-ot. Vigasztaljon a tudat, hogy 10 tonnás tömegnél már akár 100g-s manõvert is végre tudnál hajtani a hajtómûvek teljesítménye alapján, már ha azt szerkezetileg kibírja. :)
Kezded kapizsgálni, hogy mekkora zöldséget írtál már megint le? Még ha a hajó száraz szerkezeti tömege 20 tonna, és 80 tonna üzemanyagot viszel, akkor is csak mintegy két percig manõverezhetsz 10g-s gyorsulással ! Te meg órákról beszélsz...
(bónusz feladvány: ez 2 percig 10g-s manõvet hány km/s delta-V-t is jelent?)
A nagyobb hajónak is lehetnek óriás kémiai rakétái, vagy brutál erõs ionhajtómûvei, de szvsz egy idõ után akkor is komoly probléma lesz, mit fognak kezdeni a hulladékhõvel
Jujj. Brutál erõs ion-hajtómûvek? Azok mégis milyenek? Az ion-hajtómûvek a fizikai törvények miatt mindig kis tolóerejûek, mivel töltött részecskéket gyorsítasz fel, a keresztmetszet, amelyben gyorsulnak, meghatározza mekkora tolóerõt tudsz kinyerni belõle. Mivel azonos töltésûek, ezért taszítják egymást, vagyis van egy fizikai korlát, amenynél több részecskét hiába próbálsz gyorsítani, egyszerûen az elöttük lévõ részecskékbe ütköznek, amelyek a taszítás által leleassítják õket. Vagyis a "nagy teljesítményû" ion-hajtómûvek gigászi nagy felületen okádják magukból az ionokat, ám még így is szerény tolóerõt adnak csak le. Nem véletlen, hogy az ion-hajtómûvek esetén mindig minimál-energiás pályákkal számolnak.
Az ion-hajtómû elõnye, hogy nagyon hatékony. Vagyis adott üzemanyag-mennyiségbõl sok Delta-V-t tudsz kinyerni. Viszont a tolóerõ roppant pici, tehát amíg azt a Delta-V-t eléred, abba bizony beleõszülsz... :)
A kishajónak nagyobb a felülete, amin át ki tudja sugározni.
Értem. A kishajónak nagyobb a felülete. Vagyis nem értem. Ha méretekrõl beszélünk, akkor azt hittema "kis" azt jelenti, hogy "kisebb". Ha viszont valami kisebb méretre, akkor hogy lesz nagyobb a felülete? :D
A hõ leadásához ugyebár elég régóta radiátorokat használnak, tehát nem értem azt, hogy mi jelentõsége van a hajó méretének ehhez. Pláne, hogy a hõtermelés mértéke adja meg, hogy mekkora hõleadó felületre van szükség. Szóval nekem ez (is) zavaros... :)
Pont az a lényeg, hogy a kishajók megvédjék a hordozót, mert azokat nehéz bemérni és eltalálni.
Lásd fent. 20 millió km-rõl lehet követni egy 45 méteres tárgyat. A Föld felszínérõl, a légkörön át. Ma.
Hogy képzeled a megvédés dolgot mégis? Elõre mész a kis hajókkal, a közeledõ rakéták és lövedékek elé, hogy a hordozótól távolabb tudd a beérkezõ lövedékeket megsemmisíteni? De ehhez felhasználtál X mennyiségû üzemanyagot. Újabb X mennyiségre van szükség, hogy visszamenj a hordozóhoz (nem ennyire egyszerû, ugyebár Newtoni és Kepleri fizika, de most számoljunk így). Akkor miért küldesz ki "kishajókat"? Miért nem indítasz pilóta nélküli elhárító lövedékeket, amelyek a beérkezõ lövedékeket "elfogják", nekiütköznek, vagy valami más módon megrongálják, megsemmisítik, aztán repülnek tovább (nem kell visszatérniük, egyszer használatosak).
Ha a kishajók 100 tonnásak, akkor egy ilyen elfogó lövedék lehet 20-30 tonna (nincs rajta személyzet, kevesebb, mint fele annyi üzemanyagra van szükség). Vagyis egy kis vadász helyett 3-4 elfogó lövedéket tudsz indítani, és nem kell a kis hajók személyzete miatt aggódnod.
Ha a kishajók lézerrel támadnak a szenzorokra, védelmi rendszerekre, azok elöl nehéz lesz kitérni.
Egy elhárító lövedékre is felszerelheted azt a lézert. A célbefogást a kis hajón sem kézzel fogja a személyzet végezni, hanem számítógép hajtja végre. Ahogy a mai hajófedélzeti CIWS fegyverek, vagy vadászgépek DIRCM rendszere sem igényel emberi közbeavatkozást, teljesen automatikusan mûködnek, ha üzembe hozzák õket.