Most gondolj bele, hogy 20 millió km-es távolság esetén 1 fokmásodperc egy nagyjából 9216 km2 (96*96) -es területet fed le. Hány képet kellene folyamatosan elemzés alatt tartani ha csak az ekliptika síkját akarod lefedni? Ráadásul már a mars is sokkal messzebb van, mint 20 millió km.
Én nem arra gondoltam, hogy a föld mellett egyszer csak feltûnik a támadó ûrhajó, hanem alapvetõen arra, hogy már az nagy taktikai elõnnyel járna, ha a célponthoz sokkal közelebb fedezik fel a támadó
Még egyszer visszautalnék arra, hogy a lenti képek és eredmények egyszerû aszteroidákra vonatkoznak, amelyek nem termelnek hõt és nincs hajtómûvük. Szóval álcáznod kell a hõtermelésedet és a hajtómûved energiáját / csóváját. Mindez pedig még mindig onnan nézve, hogy egy viszonylag szûk területre õszpontosul az érzékelõk elhelyezése (ie.: Föld és Föld körüli pálya).
Az optikai felbontás kérdése nyilván "kard és pajzs", a kard, hogy milyen jó ûrteleszkópjai vannak a felderítõnek, és pajzs, hogy mennyire képes a háttérbe beleolvadni a felderítendõ ûrjármû. Felhoztad az 1 fokmásodpercet, nos, a JWST ûrteleszkóp felbontása 0.07 fokmásodperc, vagyis 20 millió km-rõl hozzávetõleg 9.5km. Ez látszólag nagyon rossz. A gond az, hogy valójában ez nagyon is jó felbontás, ugyanis a kérdés nem a felbontás, hanem az, hogy az adott "pixelen" arányaiban mennyire eltérõ az energialeadás a "háttértõl". Ha nem álcázod magad, akkor egy reaktor (akár fúziós, akár nukleáris) bizony MW szintû hulladékenergiát termel. Ez az, ami látványos, hiszen ettõl meg kell szabadulni. Szóval oké, egy JWST csak 9.6km-es felbontással rendelkezik.
Csakhogy a 5,2x10^-22 Wm^-2 hõsugárzást képes érzékelni (ez 0.000,000,000,000,000,000,005,2 W per négyzetméter), vagyis 5.2W per 1 millió négyzetkilométer. Kerekítsünk 10km^2-re a 20 millió km-es távolság esetén, ez azt jelenti, hogy 0.000,000,000,000,000,052 Watt energiára van szüksége, hogy "kiüssön" a háttérbõl. Ennyi eltérést már megláthat. Ha az álcázott hajód akár csak a háttérhez képest 5,2W energiát sugároz (egy millió négyzetkilométerre viszonyítva) az infravörös 2 μm frekvencián, akkor ~573 millió km-rõl megláthatja. Remélem így már érthetõ, milyen volumenû probléma az álcázás.
A képek elemzése automatikus a mai digitális világban, effektíve ki lehet indulni a videókártyákból, a mai egy GPU-s csúcskártyák olyan 25-30 Gigapixel (vagyis 25 000 - 30 000 Mpixel) per másodperc-et képesek feldolgozni. A JWST felbontása 937 Mpixel. Vagyis ha úgy számolunk, hogy másodpercenként egy felvétel készül, egy videókártya hozzávetõleg 25-30 JWST felbontású képet lenne képes elemezni. Azt hiszem tehát a képek elemzése aligha ütközne szûk keresztmetszetbe.
Azért két irányból megoldani a látószög árnyékolást több tízmillió kilométer távolságra nem olyan macera.
Ha az egyik érzékelõ mondjuk a Föld körül kering, a másik pedig mondjuk a Föld-Nap L3-on (vagyis a nap pontosan átellenes oldalán), akkor az már meglehetõsen nagy szögeltérés. Még egy Jupiter szintû távolságból is.
Az árnyékoló pajzsnak nem kell sokkal nagyobbnak lennie az ûrhajó "homlokfelületénél"
Függõen attól, hogy néz ki a hajód. Ne feled, hogy neked meg kell szabadulni rengeteg hõtõl, vagyis méretes radiátorokra is szükséged van. Továbbá ne feled, hogy a hajtómûved által generált energiát (lángcsóvát, töltettlen-részecske-csóvát) is el kell fedned. A homlokfelületed tehát a szögtõl függõen nem is olyan kicsi.
Ha a másik oldalát úgy alakítjuk ki, hogy elnyelje a természetes háttérsugárzás egy részét, akkor szerintem nem ütne el a háttértõl jelentõsen.
A háttér nem homogén, csillagok, csillagrendszerek hõje, és a köztük lévû "üres" tér (ami nem üres persze) alkotja. Ezért ebbe beleolvadni úgy, hogy akár több szögbõl se "ugorj ki" a háttérbõl, nem egyszerû.