Maga az egész brigád, úgy, ahogy van, kiábrándító. Az egy dolog, hogy rendszertelenül játszanak, és az, hogy pl. Lampard és Gerrard nem értik egymást középen. Nekem a legnagyobb problémám az, hogy a játékosokon folyamatosan az érzõdik, hogy rühellik egymást, és a munka kedvéért azért megvannak együtt a pályán. Semmi „csapat” feelingje nincs az egésznek.
Figyeltem az Argentínoknál, akik azért szintén nem brillíroztak valamit nagyot, hogy ahogyan lejött Verón, és Maradona átölelte, annak meg volt az a családias összetartás érzete, mintha a keresztapához bement volna a klubba valamelyik maffiozótárs. A németeknél ma ugyanezt éreztem, hogy nem csak munkatársként tekintenek egymásra. Minden játékos barátságosan összeölelkezett Löwwel. (aki amúgy továbbra is egy rendkívül antipatikus, ratyi divattervezõre emlékeztet) Ennek a hiányában pedig azt gondolom, hogy egy világbajnokságon nehéz eredményt elérni. Nulla összetartás, nulla rendszer.
A másik dolog, ami aggaszt, az az, hogy Capello ilyen edzõ? Döntetlen állásnál, úgy küldi ki a csapatát, hogy „nembaj fiúk, csak basszátok szépen el a kaputól a labdákat, jó messzire, hátha lesz valami!”? Mert, hogy a pályán végig ezt láttuk. 3 másodpercre nem tudták megtartani a labdát folyamatosan, nem voltak képesek nyomás alá helyezni az ellenfelet.
Még azt sem mondanám, hogy az amcsik ölték volna meg a játékukat, mert õk a saját játékukat ölték meg azzal, hogy meg sem próbáltak valamit kiügyeskedni.
Persze erre jönnek a szokásos válaszok, hogy „majd összeszedik magukat!”. Ez valószínû. Szerintem így is simán továbbjutnak a csoportból, de nekem rossz nézni ezt a mentalitást, és ezt a csapatnélküliséget, ezektõl az angoloktól, akiket én imádok és szeretek.