Falkon úr még annyit engedjék meg hogy még hozzá szóljak egyet és befejeztem. Azt olvastam hogy még a szélsõséges fizikai fájdalom se hasíthat annak a tudatába aki megfelelõ szállást biztosít a színtiszta pozitív tudatosság számára magában. Ha boldog az ember már nem is érdekli semmi, fõ hogy megpihenjen zavartalan az állandóan meg újuló boldogságban. Ha meg figyeljük minden ember állandóan a boldogságán fáradozik bármilyen kis hasztalan tevékenysége is azt célozza meg. Szóval csak az számít. Nem tudom én azt éreztem hogy nincs testem nem vagyok sehol és minden világ el tûnik a fény szívébe közepébe végre megpihenhettem és csak az volt. Szerintem ez a felfedezésem csúnyán alátámasztja hogy a látásmódunk a kulcsa mindennek , mert egy idõ után logikusan el kell következnie hogy változásokat hozhatunk létre a koncentrációs gyakorlataink által a fizikai világban ám bár akkor már minket nem érdekel a dolog mert ismerjük a lelki törvényeket és azok fontosabbak az anyagi dolgoknál hisz nincs az az anyagi haszon ami több lehetne egy lelki szabadságnál. Mikor mindened megvan és ez az érzés nem úgy jön létre hogy anyagi világhoz kötõdik. Hanem idõtálló mivel te hozod létre és munkálkodsz rajta hogy egyre erõteljesebb koncentrációban hozd létre, hogy százalékos arányt meghaladja az mikor a külsõ hat rád . Ha az amit magunkban létrehozunk , ahhoz képest a külsõ behatások elenyészõek akkor tökmindegy hogy negatív vagy pozitív és az is hogy irányíthatók e csupán azt kell megértenünk hogy nem szabad a külsõvel dolgoznunk mert alávetettjei leszünk az állapot módosulásoknak. Kb olyan mintha egy viharvert csónakhoz ragaszkodnánk. Hihetetlen hogy a sorsunk a látásmódunk s hogy arra hatással is lehetünk akár. És pedig nem is mégis ha megtudjuk az igazságot mi történik az csak akkor lesz számunkra valóság ha abban élünk. Ezért hogy egy megvilágosodott ember mesélhet akármit is megkérdõjelezhetõ hisz mitõl lenne más mint a többiek. A vakok közt ki hinné le hogy látsz? És miért volna lényeg hogy hiszik vagy sem te csak elmeséltél valamit? :) Én azt mondom hiába mesél egy ilyen ember bár mit is mi a saját látásmódunkból gondolkozunk majd és emiatt nem is láthatjuk be azt amit õ mesél. Belemagyarázzuk hogy talán azt érti ez alatt stb. Aki akar tudni valamit azt ültesse át gyakorlatba és maga járjon utána nincs szükség "mesterre" vezetõre. Mindent magunktól tanulunk. Még a járást is. Még csak rávezetni se tudnak. Azonosulunk egyre jobban azzal amivel foglalkozunk. Így a tudat visszahatása a tapasztalataink útján bõvül. Ezért nem mindegy mivel foglalkozunk mennyi idõt , mert az lesz a sorsunk.