meddõ téma bele se kezdenék, de talán mégis (nem magyarázkodás csak elõzmények)
ismertem önmagam már gyerekként is, tudtam mit akartam...
semmi problémám nem lenne, ha normálisan foglalkoznak velem, jó a családi környezetem és olyan dolgot találtam volna, ami egy életre meghatározta volna úgymond az életemet...vagyis gondolok itt arra, ha tervszerûen ráneveltek volna valamire és nem azt adják a számba, hogyha tanulok lesz belõlem valaki (elfelejtették mondani akkoriban, hogy fõképp pénzzel lehet bekerülni nívósabb helyekre, merthát olyan szüleim, családom van/volt, akik még a Kádár rendszerben éltek), így hát nem számoltak a kapitalista, piacgazdasággal, versennyel, ami a szociális társadalmunkat átrendezte teljesen...beadták nekem is ezt a tanulsz majd lesz valaki belõled ugyanakkor az a titka mindennek, hogy megfelelõ helyre szülessen az ember...
Egy afrikai gyermek, aki az éhínség közepén születik meg egy kis falu és törzs gyermekeként nem valószínû, hogy valaha is ki fog tõrni, hacsak valami csoda nem történik vele vagy nem talál olyan kiugrási lehetõséget (pl. Futball és egyéb sport), amivel megváltozhatna az élete.
Elismerem a tehetséget magunkban kell felismerni... Én csak nyomtam, nyomtam, mint a gép az olvasást, de elveszett a motivációm és a hitem arra, hogy kitörjek...ráadásul még fel sem ismertem a tehetségemet, ami valószínûleg az én hibám, de tegyük hozzá nem sok segítséget kaptam, amit nem is vártam el volna...úsztam az árral.
Ha valamit megbántam talán az volt, hogy a jogsit nem tettem le ezenkívül semmi olyan dolog, vagy esemény nem volt, amit másképp csináltam volna talán többet jöttem volna apámékhoz, amíg éltek és szartam volna nagyívben a "tanulásra" és az állandó szabály betartásra, meg, hogy mindig otthon kellett csücsüljek míg 18 voltam...
Most igazából ott vagyok, hogy hiába sikerült nagy nehezen elhelyezkedni (ezt is segítséggel, protekcióval), hiába igyekszem a mai munkáltatóknak megfelelni (amivel nincs gond, de néha elõtörnek pánikrohamok), nem fog semmilyen munka kielégíteni és a kishitûségem is magas. Nem gondolom azt, hogy itt 5-6 akár 10 éven belül elõre tudnék lépni. Ezt kell szem elõtt tartani...Itt tulajdonképpen be vannak a posztok, a hierarchiális rendek betonozva úgyhogy felesleges erõlködnie az embernek...
Nem akarok stresszben élni, nem keresem ezeket a pontokat, hogy késõbb egészségügyi gondjaim legyenek így maradok nyugodt...ám elõjönnek olykor azok a fajta problémák, amik gyerekkorom óta végigkísérnek...olykor szorongok még a munkahelyen is, tömeg elõtt keveset beszélek és kerülök minden olyan helyzetet ahol szerepelnem, netán magyarázkodnom kell. Kikészülök tõle...
Hogyha 10-20-30 éven belül se tudnám megoldani ezt, hogy kielégítsem bizonyos szükségleteim (merthát nincsenek nagy igényeim) akkor dögöljek meg egyedül, szexuális együttlét nélkül?
Sokadszorra futjuk újra ezeket a köröket, múltkor meséltem külföldi terveim vannak, ez a munkahely tetszik, de, ha valami folytán nem felelek meg akkor tényleg nincs miért maradnom. Környezetváltozás jót tenne valamelyest...Itt csak görcsölök, ha éppen nem és nyugodt állapotban vagyok akkor pedig egyedül szöszmötölök és ez a mókuskerék évekig elpörögne akár...unalmas, monoton...
És már az sem segít ahogy látom, hogy edzek...Fóbiáim az embergyûlöletem egyre nagyobb