Beletettem most 8-10 órát ebbe a 2.0-ás update-be, hogy lássam mi az a gamechanger amiről ennyi youtuber beszámolt. Megjelenéskor játszottam végig, szóval ideje volt egy újrázásnak.
A skill fa átrendezése logikusabb és jobb, mint volt, kivették, ami haszontalan volt és bekerültek más dolgok. De önmagában ez nem jelentős annyira, hogy emiatt valaki újrajátssza.
Bekerült az a rendőr mechanika, amit 2001-ben a gta3 már tudott, ami örömteli. Sajnos az első próbám illúzió romboló volt velük. Az elején lejövök a lakásomból, hogy találkozzam Jacke-vel. Ahogy megyek ki az épületből a kajáldáknál ott ül két rendőr (egy nagydarab és egy nő) és dumálnak. Az egyiket megragadom és kiiktatom a másikat lelövöm. Civilek elfutnak, megkapom a körözést. Pár méternyire a sarokban várok, felbukkan egy harmadik rendőr, lelövöm. Ekkor már három rendőr holtteste hever tőlem két méterre, én meg csak várok. Úgy 40 másodperc után meguntam és kimentem az épület elé. Sehol egy rendőr, Jackie pedig továbbra is ott vár és folytatódik a játék. :)
De amúgy tényleg jobb lett, csak pont ez az első próbám lett ilyen.
Ami szomorú, hogy ugyanazok a bugok megvannak, amik anno voltak, pl.: a toronyházban a nagy balhé az elején, két őr ugyanúgy a padlóba spawn-ol, csak mellkastól felfele látszódnak (szerencsére lelőhetők). A fő szálban, az egyik opcionális feladat (mikor Meredithel kell találkozni - a céges nagyasszonnyal), akkor crash-el a játék. Ráfordulok arra az útra, ami hozzá visz és crash. Négyszer próbáltam, mindig ugyanott.
Örültem volna, ha az immerziót megtörő butaságokat is javítják, de nem:
- Ha valaki ott van velem és épp beszélek vele, akkor ne írjon már sms-t és ne is akarjon felhívni.
- A fentebb említett két rendőr a kajáldánál... pár órával később jövök le a lakásomból és ugyanez a kettő ül ugyanott és beszélget ugyanarról.
- A legtöbb NPC már nem sétál át rajtam, de bőven akad olyan, amelyik igen.
Alapvetően (eddig legalábbis) ez az update nem akkora gamechanger, mint azt beharangozta sok influencer. Aki nem játszott még a játékkal, annak persze jobb így a patchel, de aki csak emiatt akarta újrázni, az szerintem ne tegye. Felhúzom ezt a karaktert mondjuk 20-as szintig, aztán megvárom a kieget. Az biztos hozza, amit várok (az alapjáték is nagyon erős volt a fő sztoriban).