Tehát elsõnek: Elõször is az aztékok egyáltalán nem éltek paradicsomi állapotban a többi törzzsel együtt. Agresszív, militáns társadalmuk volt, folytonos harcban álltak a környezõ törzsekkel. A legfõbb bevételük a meghódított területeken folyó földmûvelésen kívül a legyõzött törzsektõl kikövetelt sarc, és rabszolgákból adódott.
A vallási életnek fõ része volt az emberáldozat, és a rituális kannibalizmus. Gyakran indítottak hadjáratot, ha nem volt elég feláldozni való fogoly vagy rabszolga, és nagy ünnep közeledett. A háborút egyébként szent dolognak tartották. Még a hadüzenetet vivõ futárok is elõjoggal bírtak: mindaddig nem bánthatta senki õket, amíg fõutakon közlekedtek, a nagyvárosokban pedig lakoma és pihenõhely várta õket.
Cortez legnagyobb stratégiai húzása az aztékok és a meghódított törzsek közötti ellenségeskedés kihasználása volt. Enélkül, bár aránylag jelentõs katonai erõvel rendelkezett, esélye se lett volna az Azték Birodalom ellen. A csapata, körülbelül egy zászlóaljnyi erõ, de ágyúk nélkül, csak az elit haderõ funkcióját látta el, azaz a legfontosabb támadási irányában tevékenykedett. A többi feladatot a szövetséges(az aztékokkal ellenséges viszonyban lévõ) indiántörzsek(pl. a totomák, körülbelül 13 ezer fõvel) látták el. Mellesleg Cortez csak a harmadik próbálkozást vezette, az elsõ kettõ sikertelen volt.
Az aztékok veszteségeinek kis része származott a spanyol fegyverektõl, a nagy többség az éhezés és a behurcolt járványoktól, illetve a többi, a számukra kedvezõ helyzetet kihasználó bennszülött törzsektõl származott.