Jelenleg nálam a legjobb bevételi forrásnak a freighter és a hozzá kialakított flottám bizonyult. Az A osztályú szerintem bőven elég, én ezen kezdtem el a mobil bázisomat kiépíteni. Azzal sincs semmi baj, ha alacsonyabb osztályú freighter-rel kezded, és később lecseréled egy jobbra, de ebben az esetben a szükséges minimumnál többet ne ölj bele a bázis kialakításába. A Fleet command terem az, amire a leginkább szükséged lesz az elején. Naponta 5 küldetést vállalhatsz el, így elméletben 5 ilyen teremre lehet szükséged. De egy hatodik is hasznos lehet, ha valamelyik küldetés hosszabb, és addig is szeretnéd a visszaérkezett hajókat kiküldeni.
Kezdetben a fregattokból mind az 5 típusból érdemes legalább 1-2 példányt felbérelni, hogy az összes küldetéstípust el tudd vállalni. Ha van rá lehetőség az S osztályt érdemes keresni, de B vagy A osztályból is néhány küldetést követően felfejlődnek S szintre.
Ha tudsz, szerezz élő fregattot! Ez ha úgy teszik több feladatos hajóként fog működni. Annak függvényében, hogy mivel eteted meg, úgy változnak a statjai. Ebből adódóan lényegében bármilyen feladatra alkalmassá tehető.
Később aztán persze lehet tovább bővíteni a mobil bázist. Raktár modulokkal a bolygókon lévő bázisaid raktárait is elérheted. A teleport modul hasznos, hogy kényelmesebben lehessen a bázisaid vagy a állomások között ugrálni. Az ültetvényeken termelhetsz hasznos növényeket és szenet. Stb. Ha kellenek ötletek a bázis kialakításához a neten kis kereséssel találhatsz terveket a kiinduláshoz.
A fregatt flotta bővítése is hasznos, hiszen a minél több, és minél magasabb besorolású hajód van, annál több bevételt és nyersanyagot hoznak vissza.