Mit mondanak a tények? Hány embert égettek el a középkor folyamán azért, mert "ördög" vagy "boszorkány"?
Emberekkel tüzeltek, és monopolizálták a tanítást. Igen, az egyház teremtette meg (újra) a közoktatást, ami abban a korban inkább hittanóra volt.
Ha pedig te akarták iskolát vagy egyetemet alapítani, akkor csak az ő engedélyükkel lehetett, és nyilván azt is megszabták, hogy mit taníthatsz. Ez a tudomány támogatása, segítése?? Galileo Galilei-t is vitték a inkvizíció elé 1633-ban, mert olyat mert állítani, hogy a holdnak köze van az ár-apály jelenséghez, illetve mi valami mozgó égitesten csücsülönk, ami valami nagyobb világban mozog, és nem ez a világ középpontja. Ha akkor nem vonja vissza a felfedezését, őt is viszik a máglyára. Elítélték, és eltíltották a tudománytól. Az ítéletét pedig csak 1992-ben vonták vissza, II. János Pál pápa kezdeményezésére.
Lehet, hogy volt olyan vallás, ami a tudományt támogatta, de a középkorban az európai katolikus egyház pont nem az volt.