mondom én, hogy durva a valóság.. nehéz megemészteni mert teljesen ütközik a józan ésszel.
"Én úgy gondolom minden egyes atom folyamatosan próbál kitörni és belesüppedni a kvantumvalószínűség állapotába. Van akinek ez sikerül, van akit a környezete visszacibál."
Nagyon úgy tűnik, hogy ez annyira így van, minthogy a víz is lefelé folyik.. minden a kisebb energiájú állapota felé igyekszik. Miközben növeli az entrópiát. Úgy tűnik a valóság 'anyag' is szeret nem fizikai állapotban lenni. inkább ebben a valószínűségi eloszlásban szeret lenni.. ami nem más csak egy matematikai konstrukció, mankó.
"Mérni nem igazán lehet a rendszer megzavarása nélkül"
igen már én is gondoltam rá..
De már ezen is túl van a tudomány.
Csináltak olyan kísérleti elrendezést, amelyben úgy szereztek információt egy részecskéről, fotonról, hogy nem vele, hanem az egy időben vele együtt keltett ellenpárján végeztek el megfigyelést.. és ebből következtettek az összefonódott rendszer másik tagjának állapotára.
Lehet úgy információt szerezni, hogy nem zavarod meg a részecskét a detektorral.
pl a Delayed choice quantum eraser kísérletben is ott van a Glan-Thompson prizma.
"A tudatos megfigyelő mérése számomra nem más mint egy műszeré, ez inkább csak filizófiai szintű különbség"
Pedig mondom, hogy különbség van tudatos megfigyelő és tudat nélküli megfigyelés között.
Ha a detektor mér "ami nem rendelkezik tudattal" , és ennek a detektornak el van vágva az adatközlő kábele.. és meg tudod csinálni "meglehet már volt rá példa" , hogy a kvantum rendszer mérésből származó információk nem kerülnek ki a makroszkopikus rendszerbe. Akkor a kísérlet a mérés ellenére interferenciát mutat..
Maga a detektor is ilyenkor valószínűségi állapotban van.. mind a két ellentétes információt méri és összefonódott állapotban van a kísérleti rendszerrel.
Az interferencia minta akkor omlik össze, ha a detektorból jövő információ egy tudatos élőlénnyel kerül kapcsolatba.. vagy más módon fizikailag pl kölcsönhatásba lép makroszkopikusan az információ a világgal.. pl egy lámpa felgyullad mért eredménykor.
A schrödinger macskája kísérletben is van egy detektor.. ami figyeli az atom elbomlását.. és úgy hozza makroszkopikus méretűre az információt a detektor, hogy bekapcsolja a macska megölő szerkezetet.
Hiába van ott a detektor.. a rendszeren kívül álló személy .. aki a dobozon kívül van, számára az atom elbomlása valószínűséget ad.. és vele együtt a detektor is szuperpozicióban van.. valószínűségi hullám állapotban.
a doboz valóság tartalma mégis csak akkor dől el, amikor egy tudatos lény belenéz és megfigyeli..
persze csak elméletben mert sajnos ilyen dobozt nagyon nehéz lenne építeni.. aminek a belsejéből semmilyen információ sem nyerhető ki.
olyan ez a mint a max hatásfokú carnot hőerőgép.. megérteni és leírni le lehet.. de megépíteni a gyakorlatban nem.