A helyzet az hogy praktikus okokból az összes holdraszállást úgy időzitették hogy az adott terület jól meg legyen világítva és ugyanakkor a kapcsolattartás miatt a Föld felüli oldalon voltak a leszállások. Ebből adódik hogy ilyenkol a Hold a Föld magnetoszférájának elnyúlt uszályában volt és ezért még mindig kissebb sugárzást kaptak mint a bolygóközi térben a Mars felé haladva. Egyébként a Holdprogram idején éppen 1968 végén, 1969 elején volt a napaktivitás maximuma ezért a napkitörések esélye is magasabb volt mint egyébként. Ez a maximum azonban jóval kissebb volt mint a kovetkezö 1979 végén mert az kb 50%-al erősebb volt, az előző 1958 elejéről meg majdnem a kétszerese. szóval az 1968 és 1972 közötti leszállásokkal szerencséjuk volt. Amúgy a Napból származó sugárzás kis ingadozásokkal állandó, a komolyabb napkitörések idején viszont a sokszorosa.