Berecz Zsombor futamot nyert vitorlázásban a riói olimpián a finn hajóosztályban, ezzel összetettben feljött a negyedik helyre.
Berecz szerdán 5. és 12. helyet ért el, ami után összetettben a 11. pozícióban állt, az ötödik futam azonban az eddigi legjobban sikerült a számára, az első helyen végzett, ezzel már a negyedik helyre jött fel.
Ez volt a második alkalom, hogy az első helyen végzett, de a 2. körben korai rajt miatt elvették a sikerét – igaz, ez az eredménye kiesik. Tíz futamból már öt lement (ezt követően jön a medálfutam), most pedig dobogóközelben áll a magyar versenyző!link