Örülök, hogy válaszoltatok és köszi nektek az infókat. Mivel sikerült megvennem a hőn áhított Fernbust, gondoltam, hogy "felélesztem" ezt a fórumot. Természetesen, mint kezdőnek ebben a játékban , elsősorban a problémáimra szeretnék segítséget kapni. Persze előbb utóbb rájövök és is a dolgokra és lefordítgatom az igeden nyelven írt megoldásokat, mint például a pihenést, amit lentebb írtam. Azért köszi a segítséget, de már tudom, hogy hogyan kell pihenni. A következő probléma, amit szintén lentebb írtam, az a rendőrségi lezárás. Első alkalommal, amikor kezdtem a játékot nem figyeltem a térképen lévő rövid kis piros vonalakat az útvonalokon. Ezek azt hiszem jelzik, hogy hol van útlezárás. És nem tudom, hogy ezek végig ott maradnak, vagy egy idő után megszünnek és lehet menni bár merre? De aztán olyan helyen is volt ez a lezárás, ami nem volt jelezve a térképen. Ezért kiszálltam a választott járatból és újra indítottam ugyanazt és akkor már lehet simán menni, nem volt lezárás. Biztosan találkoztatok ezzel a dologgal. Van valami trükk, amivel ki lehet védeni, vagy csak a kezdő játékosokat szívatják ezzel? Remélhetőleg tényleg lesz bővítheő lehetőség és elérhető áron. Köszi, ha tudtok tanácsot adni a játékkal kapcsolatban. Üdv.