Hosszas huzavona után a Simbin Studios csapata végre visszatért az iparba, és ezáltal a termelésbe is, így a brit csapat bejelentette, hogy a GTR franchise-zal szeretnének újra belelendülni, amelynek következő része már fejlesztés alatt áll.
A GTR 3 a tervek szerint 2018-ban jelenik majd meg, Unreal Engine 4-gyel készül, és a svéd Sector 3 Studios segíti a munkálatokat, akikkel együtt összetett törésmodellt, a nappalok és az éjszakák dinamikus változását, és realista időjárás ábrázolást is ígér a csapat.
A GTR 3 várhatóan PC-re és konzolokra egyaránt megjelenik, a cél pedig, hogy a Codemasters-féle F1-sorozathoz hasonlóan egyfajta jótékony elegyét nyújtsák a kemény szimulációnak és a közérthető, árkádosabb vonulatnak, hogy mindenki megtalálja benne a számításait.
A friss képeken Spa Francorchamps pályát vehetjük szemügyre, amely a GTR 3 keretein belül, pláne Unreal Engine 4 alatt valami hihetetlenül fest még annak ellenére is, hogy nem egy kifejezett versenyjátékhoz megálmodott grafikus motorról beszélünk.
Mint ismert, a Simbin a F1-sorozat vonalán haladva a szimulátorok és az árkád versenyek jótékony ötvözetét szeretné megalkotni a GTR 3-mal, amely a grafika terén már biztos, hogy ott lesz a színen, habár egy darabig még várnunk kell arra, hogy mindezt a gyakorlatban is átélhessük, lévén a premiert 2018-nál előbb nem várhatjuk.