A Nyugat az utóbbi 30 évben csak és kizárólag asszimetrikus háborúkat vívott. Sőt talán a '82-es Falklandi háború volt utoljára olyan, amikor a két oldal nagyjából kiegyenlített erőkkel, viszonylag modern fegyverekkel rendelkezett.
Az ukrán háború rávilágított, hogy egy klasszikus szárazföldi háború bizony soha nem megy ki a divatból. És ez rémisztő.
A sok lúd disznót győz elv, értsd a viszonylagos, de nem lehengerlő technikai, technológiai fölény felszívódása a mennyiségi előnnyel szemben, a domináns csöves tüzérség, a harcászati szinten végrehajtott gyalogos manőverek valami olyan kaotikus képet mutatnak, főleg a nyugati stratégák, szartők szemében, ami számukra soha nem is volt igazán ismert, és nagyon ritkán szembesültek vele, akkor sem feltétlenül győztesként. A hosszú heteken, hónapokon akár éveken át tartó, hatalmas emberveszteséggel járó háború eleve elkerülendőnek minősített. És igen, ugyanakkor ennek az elkerülésének az eszközei, a légierő, a precíziós fegyverek, vagy végső fegyverként a nukleáris eszközök, most nem bevethetőek.
Az egész hibrid-hadviselésre, magas technológiára épített koncepciót a nyugatnak át kell gondolnia, ha domináns akar maradni.
Az "igazi", harcászati szintet meghaladó támadásokat megakadályozzák a pontos felderítés alapján, a csapatösszevonásra mért csapások, és a viszonylag olcsó, kisteljesítményű, de a gyenge pontokat célbavevő dron fegyverek. A veszteségek hatalmasak, a támadás eredménye minimális, kb I. VH, szint.