Értem, amit írsz, de azért kicsit csúsztatsz. Az addig oké, hogy ezek még nem önvezető autók. Ezt aláírom én is. Azért használjuk ezt a kifejezést, mert ez van a köztudatban. Igen, hibásan használom én is, de így érthető, mire is gondol az ember. De igazad van, ezek még nem önvezető autók. Azt is elfogadom, hogy a tesztelés során csak autópályát néztek általában.
Ugyanakkor az, hogy egy autó hány éves, ugyan ront a baleseti statisztikán, de nem annyira mérvadó. A legtöbb baleset nem az autó műszaki állapotából fakad, hanem a vezető hibájából. Szintén igaz, hogy a Waymo tötymörög. De attól, hogy valaki lassan megy, még nem ő a hibás a balesetért. Ezt elég nehéz a rovására írni. A Waymo betartja a kreszt-t, míg a közlekedés többi résztvevője nem. És így ugyan felróható neki, hogy nem a közlekedés ritmusával megy, de ebben nem ő a hibás. Lehet hibás a többi vezető, aki áthágja a szabályokat, avagy lehet hibás a közlekedésfelügyelet/rendőrség, akik nem az átlagos forgalomnak megfelelő táblákat raknak ki.
Emellett szintén figyelmen kívül hagyod, amit írtam:
Az önvezető autó (nevezzük most így) lehet, hogy elkövet egy hibát. De abból tanul! Míg az emberek nem tanulnak ebből. Ha egy ilyen autó esetleg balesetet okoz - ami már most versenyképes az emberi vezetők teljesítményével - akkor a programfrissítés után soha az életben nem fogja újra elkövetni. És nem csak az az autó, hanem egyik sem a flottában. Ami rohadt nagy különbség! Lehet, hogy ezek az autók még tanulnak. Ez tény, aláírom. De ezt csak pár éve teszik, néhány járművel. Nekünk embereknek meg 100 év alatt több milliárd járművel sem sikerült megtanulnunk olyan pofon egyszerű szabályokat, hogy nem lépjük át a megengedett sebességet, avagy nem ülünk autóba ittasan.
Szóval én csak azt mondom, hogy igenis jó, hogy kiengedik ezeket az autókat a forgalomba, mert csak ott tud tanulni rendesen. És igenis jó, hogy ott ül az ember mögötte, hogy tanítsa, mint egy oktató vezető. Mert minél többet van forgalomban, és minél több helyzetben tapasztal, annál biztonságosabb lesz. És lehet, hogy a következő 10 évben még hasonló számú balesetet okoznak, mint az emberek, de 10-20 év múlva emberek százezrei kerülhetik el a segítségükkel a halált vagy az életre való megnyomorodást.
Ezt egészíteném ki azzal, amit szintén írtam, és ezt sem vetted figyelembe. Mégpedig azt, hogy ezeknek az autóknak éppen a közlekedésben résztvevő emberek jelentik a fő problémát. Azaz ha a Waymo autójának felrovod a hibáját, mert nem az emberekhez igazodott, akkor úgy jogos, hogy az embereknek is felrovod, hogy miért nem hozzá igazodtak. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy egy adott útvonalon vagy körzetben csak és kizárólag önvezető autók lennének, akkor radikálisan kevesebb balesetet okoznának, mintha emberek közé mennének. Az önvezető autók bevezetésének a legnagyobb akadálya az ember vezette sofőr. Viszont ha ehelyett egy város a tömegközlekedését eleve ilyen autókra alapozná, azaz lennének mondjuk a villamoshoz hasonló pályák csak önvezető autóknak, akkor sokkal biztonságosabbak lennének, mintha emberek közé raknánk őket.