Igen, a koncepció a megvalósítás folyamán alapvetően változott. Ki lehet mondani, hogy az elsődleges légpárnás, air bearing elvre alapuló mefoldás, amit Musk a koncepciójában felvázolt, technikailag kivitelezhetetlen. Fontos probléma volt hogy a ritkított levegő a jármű mozgásához kompresszorral történő visszasűrítése jelentős hőt termelt volna, amit valamiképpen managelni kellett volna, ha az utasokat nem szándékoznak néhány 100 fokon az út alatt megfőzni. Nem beszélve arröl, hogy mind a kompresszor működtetéséhez, mind a hűtéshez szükséges technikát, enegriaforrást a járműben akarták elhelyezni ami könnyen vezethet egy olyan tömegnövekdési fejlesztési spirálhoz, ami a végén, jelentősen nagyobb tömegű, alacsonyabb hatásfokú megoldásnál sem eredményez technikailag működőképes eszközt. Ezt az elsődleges koncepciót valszeg az előbbiek miatt, a külünböző fejlesztő csoportok elvetették.