Ezekkel nagyjából egyetértek. Két dolgot tennék hozzá kiegészítésként.
Az utóbbi pár évtizedben mióta gyak másfélszeresére nőtt a CO2 szint (300 ppm -> 450ppm) a növények jelentős részénél, beleértve a mezőgazdasági haszonnövényeket is, a levélzet felület/biomassza/termény nagysága nagyságrendileg 10-14%-kal növekedett. Enélkül a hatás nélkül a Föld szegényebb országaiban jelentős éhinséggel lehetne számolni. Ennek összegzett hatása az un. global greening, amivel a klímahisztérikusok is, mint pozitív hatással valamilyen szinten foglalkoznak. Azonban az ennek folyományaként megjelenő, a termékeny területek netto növekedésének már nem nagyon szentelnek figyelmet, erre nincs megbízható adat. Pedig a csapadék mennyiség és a CO2 szint globális növekedése nem csak önmagában teszi kedvezővé átlagban a növények számára a létfeltételeket, hanem a magasabb CO2 szint miatt a légcsrenyílások bezáródásával a párologtatás/transpiráció relative mérséklésével a növények szárazságtűrőbbé is alakulnak, mindezek kumulatív hatásaként pedig a műholdas távérzékelésnek is megfelelően a sivatagok általános visszaszorulását tapasztalhatjuk. Amivel szemben a ménsztrím médiában totálisan ellentétes trendekről van szó! Vagyis konkrétan meghazudtolják a konkrét észleléseket, tapasztalatokat, méréseket.
Másrészt érdekes tény az is, hogy a lent linkelt cikkek valamelyikében is belintelt Vostok jégmagok adatait mutató, elsősorban hőmérsékleti diagramok elemzése szerint a hosszú 50-100 ezer éves eljegesedési időszakokat korábban csak 1-2 ezer éves, tüskeszerűen kiemelkedő felmelegedési időszakok, interglaciálisok szakítottak meg az elmúlt 500 ezer év során. A mostani több mint 12 ezer éve fenneálló meleg időszak önmagában egyedülálló. Az, hogy létezik emberi civilizáció egyáltalán önmagának ennek a jelenleg még megmagyarázhatatlan ténynek köszönhető, tekintve, hogy a klímafüggők is csak az utóbbi 250 év emberi környezeti hatását tartják mérvadónak globálisan a klíma szempontjából, tehát ezt nem mi teremtettük meg magunknak. Legalábbis, ha csak és kizárólag a CO2 kibocsájtást tekintjük a klíma szempontjából releváns környezetátalakító tevékenységet.